Berta Sándor

Mikrochippel az emberrablások ellen

A Xega mexikói vállalat egy olyan beültethető mikrochipet fejlesztett ki, amelynek segítségével a hatóságok gyorsan meghatározhatják az elrabolt személyek pontos helyzetét.

Az eszköz a GPS-technológián alapul és egy különleges tű segítségével helyezik el a bőr alá. Mexikóban évente több mint 700 emberrablást regisztrálnak, azonban a valódi szám ennél jóval magasabb, a helyi hatóságok ugyanis több ezer esetről nem is szereznek tudomást. Érthető, hogy sokan keresnek biztonságos megoldást és a mikrochip annak tűnik. A beültetés egyszeri költsége 4000 dollár, míg az éves díj 2200 dollár.

Az új rendszert bírálók szerint finoman szólva is arcpirító ennyi pénzt elkérni, ráadásul senki sem tudhatja, hogy éles körülmények között valóban beválik-e a mikrochip. Katherine Albrecht amerikai adatvédelmi szakember szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az eszköz egy kiegészítő GPS-készülékkel működik együtt, amit az illetőnek magánál kell hordania. Amennyiben ez elveszik, elromlik vagy elszedik az elrabolt személytől, ezután önmagában a bőr alá beültetett adó már nem sokat ér.



Veszélyhelyzet esetén a chip viselőjének egyébként csak az úgynevezett pánikgombot kell megnyomnia. Ezután a GPS-adóvevő azonnal és automatikusan értesíti a központi rendszert a pontos koordinátákról, amely továbbítja az adatokat a rendőrségnek. Sergio Galvan, a Xega eladási üzletágvezetője elmondta, hogy a szolgáltatás nemcsak a gazdag, hanem a középosztálybeli emberek számára is hasznos lehet, mivel közülük is egyre többen válnak az emberrablók célpontjául. Különösen az úgynevezett Express-Kidnapping jelenség terjed, amelynél valakit egyszerűen elkapnak az utcán és arra kényszerítik, hogy a szabadon bocsátása fejében menjen egy bankautomatához és adja ki a folyószámláján lévő összeget.

A cég a technológiát nemcsak Mexikóban, hanem Brazíliában, Kolumbiában és Venezuelában is értékesíteni szeretné. Ezenkívül felmerült a mikrochip más területeken, például a betegfelügyeletben való alkalmazásának lehetősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RealPhoenixx #18
    Praetor: ennek a rendszernek pont az a lenyege, hogy tudjak, ki milyen vercsoport, illetve szovettani jellemzokkel bir, etc, majd ezeket az adatokat osszekapcsoljak az emberrablas elleni rendszerrel, es mindjart tudni fogjak, hogy amikor a donorra szukseg van, mert van valami penzesebb fikamatyi mint durci gyurcsi, szval nah majd akkor fog megtortenni a valodi emberrablas :)

    Gordonw: igy igaz :)
  • RealPhoenixx #17
    Rigidus:
    Jo, akkor rejts a borod ala egy auto riasztot es elj vele boldogan.

    NB: tudom, neked nem tunt fel a szelsoseges pelda oka, igy csak annyit irok: komplexitas -hatha tudod ertelmezni /vagyis: egy kocsit ne hasonlits mar egy emberhez, mert kiba unom az ilyesmi benyogeseket, csakugy, mint a: "kepzeld el, hogy elektronocska vagy, es mit csinalnal?!" cimu dolgokat, szerintem mar nem dedoban vagy!/
  • hypno #16
    "Ezenkívül felmerült a mikrochip más területeken, ... lehetősége.

    Na ez a lényeg! Persze szó nincs a betegfelügyeletről. Valószínűleg már az ujjlenyomat is kevés a nagyszerű kormányoknak. Éljen a totális kukkolás. Szép új világ.
  • gordonw #15
    Baromarcúak ezek!
    Ültessenek inkább az emberrablókba csippet és meg van oldva a probléma.
  • qwas #14
    A cikket nem olvastam el mert sajnáltam rá az időt de bennem is az merült fel hogy ahogy a dolgok állnak délamerikában ha egy detektorral megtalálja a kapszulát akkor egyértelművé válik melyik testrészt kell levágni és elküldeni a váltságdíj kérő levél mellé.
  • Praetor #13
    Emberrablás... Ennek aztán nagyon "élet" szaga van. Valaki túl sok tévét nézett. Helyette olvasgathatta volna a bűnügyi statisztikákat. Vagy pedig mexikóban több 100x nagyobb gyakoriságú bűncselekmény ez, mint itt európában.
    Minden esetre jobb kamuindokot is ki lehetett volna találni a billog népszerűsítésére.
  • kvp #12
    A chip ebben az esetben folosleges. A legbiztosabb megoldas egy folyamatosan mukodo, karra rogzitett ado, ahol a rendszer a jel megszuneset erzekeli. Baleset vagy a biologiai jelek zavara (fizikai serules) eseten is riaszthat. Ez egy eletkepes megoldas, de csak bekes celra jo, emberrablas ellen nem.

    Eltavolitas ellen alkalmazhato a robbanoanyagos biztositas, ami a viselo halala eseten x meteres/kilometeres korben eltuntet mindent. Viszont ez csak katonai celra jo, civilek szamara nem hasznalhato.

    A cikkben emlitett rendszernel a jelado chip valojaban csak arra jo, hogy a felhsznalo keszulektol valo tavolsagat merjek, tehat ha elveszti a keszuleket, akkor jelezzen a rendszer. Egy csuklon viselt valtozat elvileg kepes lenne a biologiai adatokat nezni, tehat nem igenyelne az rfid chipet. Nyomkovetesre viszont se igy se ugy nem alkalmas, mivel egy sima szigetelt jarmu kepes arnyekolni a jelet, ami csak arrol tajekoztatna a kozpontot, hogy az illetot elraboltak egy adott helyen es onnantol ismeretlen helyen tartozkodik.
  • roliika #11
    Jófajta chip lehet, ha a mélygarázs, vagy vasbeton nem árnyékolja le...
  • STurmGewehr #10
    mivel az autótolvaj nem tudja hol van pontosan a riasztó, ezért felrobbantja a kocsit nehogy megtalálják
  • rigidus #9
    > mivel az emberrablo nem tudja merre van benned ez az eszkoz, ezert szepen lefejti a xaros kis borodet, ugyanis nem tudhatja, hogy ki hova akarja speciel tetetni ezt az eszkozt

    mivel az autotolvaj nem tudja merre van a kocsidban a riaszto, ezert szepen lefejti a kocsid karosszeriajat, ugyanis nem tudhatja, hogy ki hova akarja speciel tetetni ezt az eszkozt

    Az autotolvajok is alkalmazkodtak az uj kihivasokhoz mikor megjelentek az elso riasztok. Azota viszont nem ernek kalap sz.-t sem mivel az elso dolguk, hogy kiiktatjak a riasztot, masfelol pedig a 95%-ban teves riasztas miatt senkit nem erdekel ha visit egy riaszto.

    Ugyhogy, mar csak meg kell nezni az arat meg a cikkben is kozolt kritikakat es tisztan latszik, hogy ez az egesz egy nagy lehuzas + az emberek fokozatos szoktatasa a bor ala ultetheto eszkozokhoz.