Gyurkity Péter

Indul az ausztrál internetcenzúra tesztelése

Az ausztrál kormányzat januárban indítaná útjára a nem kívánt internetes tartalmakat blokkoló platform tesztelését, a felhasználók mellett azonban a szolgáltatók sem igazán örülnek a megoldásnak.

Az eddig is világos volt, hogy számos szervezet és jogvédő csoport ellenzi a cenzúra bevezetését, erre jó példa a Save the Net elnevezésű internetes petíció. A helyi internetszolgáltatók sem rajonganak a kezdeményezésért, most azonban egy tavaly készült jelentés látott napvilágot, amelyben a kormányzat is a problémák hosszú listájára koncentrál - mindez nem vet jó fényt a cenzúrával kapcsolatos tervekre.

A potenciális problémák között szerepel a tartalmak blokkolásának helytelen (túl széles körű, avagy szűk) megszabása, a szolgáltatás minőségének romlása, a sikeres hackertámadások, a szabad véleménynyilvánítás korlátozása, a személyi jogok megsértése, a visszaélések lehetősége stb.

A teljesség kedvéért illik megjegyezni, hogy a szóban forgó jelentés még az előző kormány alatt készült, ennek megfelelően pedig a mostani garnitúra igyekszik nem komolyan venni annak következtetéseit. Kiemelik, hogy semmilyen elméleti vagy gyakorlati tesztelésre nem került sor, mindössze arról van szó, hogy csokorba gyűjtötték össze a korábbi hasonló tanulmányok adatait és következtetéseit. A mintegy 1300 weboldalt azonnal blokkoló platform tesztelése így mindenképpen elindul, ebben pedig több szolgáltató is részt vesz.

A januárban induló, a tervek szerint pedig júniusban véget érő programban pont a legnagyobb szolgáltató, a BigPond nem vesz részt, mások pedig (így például az iiNet) azért iratkozott fel, hogy a kezdeményezés működésképtelenségét bizonyítsa. A szolgáltatók elsősorban azzal érvelnek, hogy a szűrő lassíthatja az internetes eléréseket, ezzel pedig az egyik fő cél megy veszendőbe. Civil szakértők ehhez hozzáteszik, hogy a gyerekpornót és a hasonló, nemkívánt tartalmakat amúgy sem nyíltan közlik az oldalak, így a megoldás csak a nyilvánosan elérhető portálokat veszélyezteti, komoly hatása nem lesz.

A kormányzat által erőltetett platform egyébként két pillérre támaszkodik: az első egy kötelező jellegű feketelista, amely nagyjából 1300 oldal elérését blokkolná, a második pedig egy önkéntes kiegészítés, amely jóval általánosabb érvényű, és többnyire a felnőtteknek szánt tartalmak elérését tiltaná le a szolgáltatókon keresztül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #11
    titkosított kapcsolatok feltörése nem lehetséges.

    a tartalomszűrésre pedig nincs olyan ember, vagy akár egy teljes csoport , de különösen nem volna megfizethető olyan csoportok fenntartása akik a nap 24 órájában szűrik a net bizonyos zugait (pl. tárhelyszolgáltatónként) ha lenne rá igény, pénz stb.. akkor már ab ovo szűrnék is.

    lásd: ingyenes tárhelyszolgáltatók: jelen pillanatban sem szűrik a netet, hiszen pontosan azért van rajta annyi gyerekpornó stb. oldal mert már idáig se szűrték és ezután sem fogják.

    a cikk fejléce tehát egy maszlag.
  • kvp #10
    A blokkolasnak van par modja:
    -dns nev alapu tiltas, ezt hasznalja lokalisan a spybot sd is a virusos oldalakhoz (ez olcso, egyszeru es nem lassitja a halot, de hatranya, hogy konnyen megkerulheto) => ezt jelenleg is hasznaljak sok helyen
    -ip cim alapu tiltas (ez csak akkor jo, ha a blokkolt oldal nem osztozik a szerveren mas tartalmakkal, tehat sajat szervere van es nem egy szolgaltatoi tarhelyen vagy magangepeken elszorva van)
    -tartalomszuresra alapulo tiltas (teljes forgalomelemzest igenyel, bonyolult es lassu, bar megoldhato)

    Az utobbi az ami tenyleg hatasos, de teljes cenzura es a titkositott adatkapcsolatok feltorese, betiltasa vagy blokkolasa nelkul nem hatasos. Mellekhataskent 100%-os megfigyelest tesz lehetove, ami a nagyobb cegeket valoszinuleg jobban erinti mint a maganfelhasznalokat, bar az utobbiak bosszankodnanak tobbet.

    ps: Vicces lenne, amikor kiderulne, hogy mondjuk a wow szervert nem lehet abbol az orszagbol elerni, mert a tuzfal meg nem tamogatja a wow in-game chat protokolljanak a szureset. Vagy a skype nem mukodne, mert a tuzfalat mukodteto ceg nem kapta meg a szoftvert gyarto cegtol a toreshez szukseges mesterkulcsot.
  • vajon kiki #9
    végül pedig hogyan szűrik ki azokat az oldalak, ahol szó sem esik e kettőről, mert mondjuk a szöveges tartalom is képekben van tárolva??? hogy csak egy nagyon egyszerű, de annál hatásosabb példát emlíccsek ...
  • vajon kiki #8
    ok. és mi lesz a maradék 1.300 millió gyerekpornó- és terrorizmussal foglalkozó oldallal, és mi lesz a torrenten, kazaán és más decentralizált hálózatokban megosztott gyerekpornóval és terrorizmussal?
  • zola2000 #7
    Hát jelenleg 1300 főleg gyerekpornóval és terrorizmussal foglalkozó oldalt szeretnének blokkolni.
  • vajon kiki #6
    Más: Ausztráliába se megyek már, ha jól látom... a gazdag "nyugati országok" muhhahahahha én inkább maradok itthon ebben a "szegény" KGST országban... a többi meg rohadjon el ott ahol van..
  • vajon kiki #5
    és mégis mi alapján döntik majd el hogy egy adott file , akár egy thumbnail széles-e weben illegális-e vagy sem, a neten megtalálható mind a 18253784618746923586423564325462354327856 quadrillió fájlról fognak csinálni egy listát ??? és eldöntik hogy melyik legális és melyik nem? valszeg majd úgy 45.768 környékén majd lesz is már ilyen gép/rendszer ami képes lesz ennyi oldalt és fájlt tárolni és valós időben kiszűrni őket...
  • Frayer #4
    De mi van ha már a szerver megszűri a forgalmadat amin keresztül az internetre csatlakozol. tudod a TE -- pc ----- dsl modem ----- (szűrő) -- Szolgáltató ISP

    Itt már akár hova pakolgathatod az adatokat, ha nem tudod kikerülni az internet szolgáltatókat akkor nem fog sikerülni, ha meg mégis kikerülöd őket valahogy akkor meg bűncselekményt követsz majd el.
  • lamer the true #3
    Nincs értelme ezkenek a szabályozásoknak. Max innentől több minden lesz illegális náluk. Hát ilyenkor át kell pakolni a tartalmat egy másik ország szerereire és kész.
  • Mike at home #2
    önkéntes lista

    jeletkezem, hogy szeretném blokkoltatni az oldalamat? nem értem

    ausztrália, anglia-usa, szerintem németo is, a baby-boom generáció nem akar meghalni, megöregedni, a hatalmat a következő generációnak átadni, az internetgeneráció vesztett