Berta Sándor

Goalias: a világ legjobb kapusa

A Stuttgarti Egyetem Automatizálási és Szoftvertechnikai Intézetének kutatói olyan robotkapust fejlesztettek ki, amelyik elvben jobb képességekkel rendelkezik a Bundesligában védő hálóőröknél.

A Goalias nevű robotkapust a héten mutatták be a nyilvánosság előtt és jól vizsgázott. "Jobban véd, mint a Bundesligában szereplő hálóőrök. Nagyon gyorsan ki tudja szedni a sarkokba tartó labdákat" - jelentette ki Mathias Maurmaier, az intézet tudományos munkatársa és a projekt technikai vezetője. Goaliasnak azonban van némi előnnyel a hús-vér társaival szemben. Az első, hogy egy a gólvonalra lefektetett sínen balról jobbra mozog. Sebessége elérheti akár a 60 kilométer/órát is, és védéskor az egész fémtestét használja, lévén nincsenek karjai.


Goalias május 22-én egy tesztmérkőzésen, a német női futballválogatott ellen mutatja majd be a képességeit. A robotkapusnak a labda felismerésében és ívének, illetve irányának kiszámításában három kamera segít. Miután az adatok megvannak, a motor bekapcsol és automatikusan a kívánt pozícióba juttatja a masinát, melynek reakcióideje egyébként 400 ms. "Megalkotásával be akartuk mutatni, hogy mi minden valósítható meg az automatizálás és a szoftvertechnika egyes területein. Egyúttal így szerettük volna ösztönözni a diákokat arra, hogy legyen kedvük mérnöknek tanulni" - közölte Mathias Maurmaier.

A programban hat kutató és számos egyetemi hallgató vett részt, Goalias kilenc hónapnyi megfeszített munka eredménye. A robotkapus azonban közel sem tökéletes, egy hibája van: a túl nagy erővel meglőtt labdákat ugyanis nem képes hárítani, mivel azok túl gyorsan közelednek és emiatt nem tudja az ívüket, illetve az irányukat kiszámítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • John Cena #27
    ilyen kéne amagyar válogatottnak is:P:D azt lehetne FULL támadó taktikát alkalmazni:D:D
  • neoG #26
    A gőzkatapult király, csak nemigen lehet pocízionálni!Mert ugye hova állítod az ütközőt?Levegős/rugós akkor valszin "visszarúg"!Gőzkatapultnál hogy van?Indításkor ad csak lökést, vagy tartja a nyomást (nemtom,kérdezem!)Mert ha nem tartja a nyomást, és visszalöki a "kapust" akkor pontos számítás kell, hogy ne előbb érjen oda (mondjuk ezt gondolom nem nagy wasistdas megoldani)
  • valamit #25
    sokkal olcsóbb, ha befalazzák a kaput. a szabályokkal meg ugyanannyira egyezik kb. :)
  • Blas109 #24
    "Mellesleg ide nem nagysebességű motor kell szerintem, hanem gőzkatapult, ami 1 másodperc alatt 300km/órára gyorsítja a "kapust" és egy pneumatikus ütköző ami lelassítja azt..."
    Az elgondolás nem rossz,csak mivan ha valaki épp áll a kapus útjába?kettébetépi hosszába,ami azért nemigazán megengedett:D

    maga a cucc meg érdekes de önmagában haszontalannak tűnik...
  • uniu #23
    "GPS jeladó a labdában + 3 GPS vevő" Miért kell adó ? Hisz vannak GPS jelek bőven... ha meg az nem jó akkor minek kell épp GPS jel ?
    Igazából az a mondat,(is)hülyeség, hogy a gyors labdákat nem tudja kiszámolni... Gyorsabb a labda mint egy modern szgép ?:)) Az ívük a gyorsasággal egyre laposabb lesz nincs is mit számolni...
    A 3 kamerás megoldással meg ágyúval lőttek verébre, VAGY igazán amatör a banda.
  • Akuma #22
    3 kamera + GPS jeladó a labdában + 3 GPS vevő a 3 távol elhelyezett kamerára szerelve... Túlképp a GPS teljesen fölöslegessé teszi a kamerát is, de azért jó visszanézni az eseményt, akár 1000kép/másodperces lassítással, hogy tovább tudják fejleszteni... Mellesleg ide nem nagysebességű motor kell szerintem, hanem gőzkatapult, ami 1 másodperc alatt 300km/órára gyorsítja a "kapust" és egy pneumatikus ütköző ami lelassítja azt...
  • ziipp #21
    > "De hogy állítaná meg gyorsabban ez a szar az autót mint te magad a fékkel?"
    Szerintem úgy, hogy gyorsabban, és higgadtabban reagál, mint az ember.

    > "De egy épeszű jó human kapus nem 3 kamerával nézi a szembejövő labdát..."
    Igazad van, kíváncsi lennék, vajon tudnának-e olyat kifejleszteni, ami egy kamerából is megállapítja a labda pályáját.

    Meg az is érdekes, hogy vajon a csavart labdákkal mit tud kezdeni? Akár ez a 3 kamerás is?
  • tnm #20
    igazából arra gondoltam, hogy 9 hónapig megéltek abból, hogy tökéletesítenek egy olyan eszközt, aminek semmi gyakorlati haszna...
    mert erre alkalmas szoftvert megírni sztem nem akkor meló, a gyors reakció idejű motorok elkészítése pedig jó dolog, de sztem itt a munka abból állt, hogy mindig egyértelműen azonosíthassák a labdát, ivének kiszámolása, vetítése a gólvonalra, és ennek összehangolása a motorokkal; és sztem az utóbbival szarakodtak a legtöbbet, amit dobhatnak ki a kukába, amikor pl. egy autóvezérlését tervezik, mert ott egészen máshogy kell majd hangolni

    (röviden, sztem többet szarakodtak a demonstrációs részel, mint az elmélettel ami mögötte van)

    és továbbra is fenntartom, hogy ebben semmi tudományos hír nincs, mert a motorok sem valami új eljárás alapján működnek, sem a szoftver nem tartalmaz igazi újítást...
  • hen-tes #19
    Ezt nem igazán értem.. olyan kütyük már most is vannak amik a vezetést segítik, főleg kamionoknál..
    De hogy állítaná meg gyorsabban ez a szar az autót mint te magad a fékkel? Úgy ne is ülj autóba hogy közben nem figyelsz a vezetésre.. :D

    Robotkapus meg... tökjó.. De egy épeszű jó human kapus nem 3 kamerával nézi a szembejövő labdát, így ez már eleve butuska összehasonlítás.. :S
  • brueni #18
    hát aki fal fele megy nagy sebességgel, az vagy felmérte és ismeri a helyzetet, vagy hülye...