Gyurkity Péter

2012-ben jöhetnek a 64 magos számítógépek

A piaci elemzők arra esküsznek, hogy a 64 magot tartalmazó szerverek már jövőre elterjedhetnek, míg az asztali gépeknél négy éven belül játszódik le a folyamat. A szoftveres oldalon felzárkózásra van szükség.

Az X-bit Labs a Forrester piackutató cég elemzőire hivatkozva ír arról, hogy a legfrissebb előrejelzésekben 1, illetve 4 éves periódussal számolnak, amely a sokmagos szerverek és asztali gépek elterjedését vetíti előre - mindkettő esetében a 64 magos megoldásokat tüntetve fel egyfajta mérföldkőnek. A fejtegetésekben nagy hangsúlyt helyeznek a szoftveres oldalon szükséges erőfeszítésekre.

A Forrester anyagában ugyanis leszögezték, hogy a 64 processzormagot tartalmazó szerverek akár már jövőre elterjedhetnek, míg asztali vonalon, az otthoni felhasználók esetében 2012-re válhat általánossá ugyanez. A problémát nem is a megfelelő hardverek kifejlesztése, hanem a szoftveres megoldások felzárkóztatása jelenti, amelyről mostanában szintén egyre több szó esik. Lényeges szempont, hogy a fejlesztők oldalán mikor történik meg a váltás, amely magával hozza a több szálat megfelelő módon kezelő párhuzamos programozást, ennek ismerete ugyanis ma még sok helyen hiányzik.

Nem véletlen, hogy a múlt héten a Microsoft és az Intel közös fejlesztésre határozta el magát, ez ugyanis szintén a sok magot használó szoftverek kifejlesztésére vonatkozik. "Világszerte hiány mutatkozik azon szakemberekből, akik megfelelő tapasztalatokkal rendelkeznek a párhuzamos programozás terén. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk az akadémiai közösségek érdeklődésének felkeltésére, mivel innen kerülnek majd ki a jövő szakemberei" - jelentette ki a napokban Dan Reed, a Microsoft skálázható és többmagos megoldásokért felelős csoportjának igazgatója. A Forrester szintén leszögezte, hogy a fejlesztőknek egy átfogó stratégiára, kerettervre van szükségük, amely kijelöli a követendő utat - ez ma még hiányzik.

Hasonló kérdéseket vet fel a jövőre esedékes hibrid chipek megjelenése. Ez ugyanis újabb váltást hoz magával, amelynek eredményeként a szoftveres oldalon a homogén megoldások mellett immár az összetett, eltérő elemeket is tartalmazó fejlesztésekre is fel kell majd készülni - remélhetőleg ez gyorsabban megy majd, mint az első körben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #28
    Én úgy látom, át lett írva a szöveg.
  • Vorpal #27
    Ez kérlek szubjektív.
    Én a munkám kapcsán meg csak ilyen embert ismerek - és a konvertálást is most fejeztem be.

    A fogyasztásba meg eddig sem dögöltünk bele - de akkor legyen ahogy akarod.!

    Most akkor mond meg - mi legyen??? Akkor dobjuk ki a 64 magosokat?
    Mindet szórjuk a dunába? mert neked van egy véleményed?
    A progresszió ha mindenki megy és te sem állsz - majd megszokod.
  • rigidus #26
    Na tobbek kozott ezert nem veszek (moralis okokbol) semmit az SG reklamjaibol es el sem olvasom oket amikor egy hasonloan kulturaltan megfogalmazott de negativ velemenyemet torolnek.

    Igen, ez az ominozus #6 es #9 HSZ kozott volt ahol kozoltem a cikk szerkesztojevel, hogy tessek pontosan forditani, mert az nem 64 magos szerverek, sem pedig 64 processzoros szerverek. Egyik sem ujdonsag, sot szeles korben hasznalatosak.

    1. Az eredeti cikk X86-os szerverekrol beszel, a forditasban is errol kellene beszelni.

    2. A cikk tovabbra sem lett javitva.

    T. Peter: Sem Te, sem mas, sem en nem vagyunk tokeletesek. Nem is vartam ezt el, csupan egy keresem volt, hogy javitsatok a cikket. A cikk "kijavitodik", az elet pedig megy tovabb.

    Ha az reszedrol mint a szemelyzet felelos beosztasu tagja reszerol (foszerkeszto-helyettes) az alapveto igenyessegre nincsen meg a hajlam, ezzel az oldalat kepviseled, s tukrozi, hogy a lapot sem erdekli a szakmai pontossag. Ugyanakkor ha masok altal eszrevett es tisztelettel kozolt hianyossagot is csupan gogos kozonnyel megsemmisited, szinten az oldal filozofiajat kepviseled. Vannak akik nem szivesen jarnak ilyen helyre tarsalogni, epitgetni a kozosseget, netan hirdetni. En is ilyen vagyok.

    Ha megint eltunik a kommentem, nem csupan nem vasarlok semmit toletek, hanem itt hagyom a portalt - mint azt korabban masutt is megtettem - de elotte megkerdezem a foszerkesztot, hogy a tudtaval tortenik-e az olvasok cenzurazasa.
  • zserrbo #25
    Kicsit elírtam a 2. részét, de azért lehet érteni sztem.
  • zserrbo #24
    Egy dolog a hardver, de ha nem értenek a kezeléséhez ott is megbukhat a dolog. Ezt arra értem, ha felrak az adott user 120 ezer programot, amiből 100 ezer rögtön indul is már a következő rendszerindításkor. Emellé szarik a biztonságra és feltelepül 1-1 sakk programnak álcázott (huh nem is ugrik be a szó rá) feladatokat megosztó program (mint a SETI). Aztán számolja is már a drága procija, hogy hány helyen lehet a királynő (van iylen progi, 1- hónapja szedtem le osztálytársam gépéről).
    Persze kell egy alap minimum, de ésszel. Otthon egy átlagos felhasználó nem renderel, nem játszik high-end játékokkal (itt azt értem, hoyg halomra pakolja a nagy gépigényű játékokat, a kicsikkel már meg se elégszik) és nem konvertál reggeltől estig szerintem. Biztos van, aki pl én is, de ismerek csomó embert akinek se pénze, se ideje, se képzettsége nincs ilyenhez.
  • nenad #23
    mindent lehet fokozni.
    a realtime raytrace global illuminationnal, rendesen megspékelt geometriával,
    még ennyi is kevés lesz szerintem.
  • turul16 #22
    Az eddig lassunak szamolo adatcsere, bizonyos szallak kozott sokkal gyorsabb lesz. tok>alaplap>cluster.
    Ezt ki lehet hasznalni.

    Az erdekelne , meg minidg egy darab dual chaneles modjuk DDR3 MCU val akarjak megoldani 64 mag memorival valo eteteset, vagy legalabb raduplaznak ?
  • Anakyn #21
    64 magos görögdinnye nem volna hülyeség :)
  • Kaadi #20
    "Már 5 éve egy 80 procis Sun szerveren dolgoztam."

    Itt x86-os processzorokrol van szo. Te valoszinuleg SPARC rendszeren dolgoztal. Ha jol tudom a ket architektura meroben kulonbozik (CISC, RISC). Abban igazad van, hogy sok szerver alkalmazas optimalizalva van sokszalas feldolgozasra, de eddig a feladatokat x86 platformon clusterekkel oldottak meg, tehat egy kozponti szerver elosztotta a feladatokat sok szaz masik kozott. Most az a kerdes, hogy ha 1 dobozba (1 alaplapra) raknak ilyen sok magot, akkor hogy fog zajlani a feladatelosztas es a vegrehajtas.

    "64 mag mar osregi :)"

    Ismet resz-igazsag, mert ez is mas architektura es alkalmazasi terulet. Semmi koze az x86 platformhoz es az asztali szamitogepekhez.
  • turul16 #19
    64 mag mar osregi :)
    TILE64