SG.hu·

2009-re elterjedhetnek a négymagos asztali chipek

2006 az ikermagos processzorok éve volt, 2009 viszont a négymagos utódok virágkoraként köszönthet ránk, amelyek két éven belül a teljes asztali piac felét meghódíthatják. A döntő érv az árak csökkenése lesz.

Az iSuppli a héten készítette el előrejelzését, amelyben a négymagos asztali processzorok térhódításának várható ütemét mérték fel. A cég szakértői azt jósolják, hogy a négy processzormag erejét egyesítő fejlesztések meglehetősen gyorsan, mindössze két év alatt átvehetik a vezető szerepet, az árak csökkenésével pedig meghódíthatják a tömegeket. Ehhez azonban a most még meglévő jelentős árkülönbségnek csökkennie kell.

A térhódítás első szakasza természetesen az asztali csúcskategóriában fog lejátszódni, vagyis a teljesítményre optimalizált konfigurációk szegmensében. Itt jelenleg - az igencsak szűkös kínálat és a borzalmas árak ellenére - már 16 százalékos részesedéssel bírnak az Intel vadonatúj chipjei, ez azonban az év végére megduplázódhat és elérheti a 33 százalékot. 2009 végére teljessé válik a csúcskategória meghódítása, mégpedig 94 százalékos aránnyal, ami minden korábbi fejlesztés kiszorítását eredményezi.



"A négymagos mikroprocesszor-technológia hamarosan meghódíthatja a tömegeket, olyan lehetőségeket téve elérhetővé a szélesebb közönség számára, amelyek jelenleg csak a csúcskategóriában megtalálhatók" - jelentette ki Matthew Wilkins, az iSuppli elemzője. Ami a teljes asztali piacot illeti, előrejelzésük szerint itt az új chipek aránya az év végére 7 százalékot érhet el, ám ez 2008 végére 18, 2009 utolsó negyedévére pedig 49 százalékra ugrik. A noteszgépek területén jóval lassabb lesz a generációváltás, hiszen itt 2009 utolsó hónapjaiban csak 11 százalékban lesz mérhető a négymagosok jelenléte.

Ami az árakat illeti, az iSuppli szerint itt gyors csökkenésnek kell végbemennie, hogy megkezdődjön a valódi térhódítás. Jelenleg egy négymagos processzor ára mintegy 170 százaléka az ikermagos változatokénak, ez azonban nem maradhat sokáig így, hiszen a mainstream az asztali vonalon nagyjából 500-1000 dollár körüli árat jelent (a teljes konfigurációk esetében), a noteszgépeknél pedig 750 és 2000 dollárt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sanyix2007. 04. 22.. 14:51||#27
Csakhogy egy V12-es 6literes clk amg mercedes-nek megnyomod a gázpedált akkor kihasználja a 400 le-t 😊 de egy 2magos procinál a mai játékoknál akkor is csak a csúcsteljesítmény felét fogja használni, mert nem 2 magra írták azokat.

Én is az 5%-ot 1 magon úgy írtam, hogy megy a szokásos: torrent le/feltöltés, msn, mirc, opera, foobar2k zene, equalizerrel, channel mixerrel, nálam ez az idle 😊
full idle módban 0-1% a procihasználat.

Normál használat mellett (tehát nem munka), még mindíg annyi az értelme a 2 magos procinak hogy játék közben hd filmet tudsz nézni másik kijelzõn zavartalanul, meg játék közben videot kódolhatsz, és a többi. A homokórázásról meg annyit, hogy 1 magos nem is erõs procim van, de a homokórázás szinte mindíg swappoláskor, vagy vinyómüveleteknél jön elõ...
© Tetsuo2007. 04. 22.. 13:19||#26
Én ha most veszek gépet, akkor most szertném használni, nem 1 év múlva.. és feleslegesek a 'jövõbe mutató feature-k', hiszen addigra már legalább 1 szaros csatlakozó miatt cserélhetem le a gépet..
A másik pedig, aki most vesz 4magosat és arra vár h talán jövõre használja, az megszívja, mert jövõre sokkal jobb 4magosok jönnek és az alaplapok is sokkal jobbak lesznek, kevesebb gyermekbetegséggel..
A multicore az nagyon jó, de jelenleg (még idén) a duálmag bõven elegendõ..
© Tetsuo2007. 04. 22.. 13:03||#25
LOL De aki 1db programot akar használni 98%os CPU leterheltséggel, annak ez qrvára nem jó, tehát várhat a szoftver fejlesztésére..
© dez2007. 04. 22.. 11:19||#24
A Pentium D-nél a két mag és a C2Q-nál a két mag-páros semmivel sincs közelebb egymáshoz technikailag, mivel nincs egymás között közvetlen kapcsolatuk, sõt egymást akadályozzák azzal, hogy egy közös FSB buszon ülnek. Ehhez képest a két külön proci full sávszéllel elérhetõ saját memóriával rendelkezik. (Csak akkor van egy kisebb gond, ha egymás memóriájához kell hozzáférni, mint pl. a Quad FX-nél WinXP alatt gyakori, mert az XP össze-vissza osztogatja a szálakat, nincs tekintettel a saját memória preferálására.)
© NEXUS62007. 04. 22.. 03:37||#23
Igen ez a pontos kifejezés!😉))
Egyelõre télleg csak nézni lehet, megvásárolni még nem.
© cousin3332007. 04. 21.. 13:11||#22
Tényleg, miért is nem? Talán azért, mert kissé macerás újabb 940 vezetéket (AM2) elvezetni az alaplapon. Ráadásul az a megoldás rosszabb, mint az egy tokba integrált két mag, a pocesszormagok közötti nagyobb távolság miatt.

Sokan problémáznak, mire jó a több mag. Higyjétek el, jó az 😊. Ha nem kell a teljesítmény, akkor visszaveszi az órajelet (a késõbbi változatok akár le is kapcsolhatják az egyes magokat), de amikor kell, akkor rendelkezésre áll. Ráadásul a rendszer reakciókészsége is megnõ. A prioritást állogatni meg macerás 😊. A másik, hogy nincs más út a további gyorsításra, mert az órajelet nem lehet az egekig föltornászni (a mai technológiával). Egyre több program használja a több magot, de több egyszálas program futtatása is profitál belõle.

Szóval: multi-core-t a népnek! (ui: úgyis mindig megy a flame, hogy XBox 360 3 magja és PS3 9(?) magja így meg úgy...)
© cousin3332007. 04. 21.. 13:03||#21
Ez a Pentium D-re és a Core Quad-ra igaz, a többire nem.
© waterman2007. 04. 21.. 10:18||#20
nekem idle módban max 3% szokott lenni a kihasználtság, de akkor már megy egy két letöltés.. de mi van akkor ha idle módban kicsi a proci kihasználtsága? épp hogy az a jó! a proci energiagazdálkodása szépen visszaveheti a sebességet, lekapcsolhatja a felesleges másik magot, lekapcsolhatja a cache felét etc..
viszont HA kell a teljesítmény, akkor rendelkezésre áll. ha idle módban 30% lenne a kihasználtság, akkor egy 600 mhz-es chip lenne a gépedben, aminek meg nem tudnál munkát adni, mert azonnal kimúlik egy komolyabb számolástól.
jönnek majd játékok, jönnek majd komoly felhasználói programok a már létezõk mellé és ki fogják használni a magokat.
nem tudom mennyire szemléletes: imagine egy V12-es 6literes clk amg mercedes szerinted kihasználja mind a 400 lóerejét a városi forgalomban? nem hiszem. ellenben ereszd szabadon egy német autópályán..
páran úgy tiltakoznak a többmagos processzorok ellen, pedig egyértelmûen ez a jövõ. máshogyan gyorsítani egyszerûen lehetetlen. esetleg majd egyszer az optikai vagy quantum számítógépek..
© Zsoldos2007. 04. 21.. 09:00||#19
1 magos geppel is lehet siman futtatni eroforrasigenyes progit a hatterben, hogy ne zavarjon: leveszed a processje priorityjet "belownormal" -ra a taskmanagerben (XP). A kihasznaltsag igy is 100% lesz. Ha nem a gyors rendereles a cel, csak a homokora effektus megszunese, ez egy jo modszer.
© sathinel2007. 04. 21.. 01:06||#18
Ja a több procis alaplapok durvák árban mert máshogy kell kialakítani az alaplapot. Sokkal bonyolultabb.

minimum 2 slotosl opteronos alaplapok Árban rendesen el vannak eresztve.