Hunter

Sötét anyagra lelt a Hubble

Minden eddiginél szilárdabb bizonyítékot találtak amerikai csillagászok a világegyetemet átható sötét anyag létezésére.

A felfedezést, ami egy, a rejtélyes anyagból álló kísérteties gyűrű az égen, a Hubble Űrteleszkóp segítségével sikerült azonosítani. Megállapítást nyert, hogy az anyag két galaxishalmaz hatalmas ütközése során keletkezett. A sötét anyag nevéből adódóan nem bocsát ki, vagy nyel el látható fényt, mindezek ellenére az univerzum tömegének nagy részét ez az anyag teszi ki. A csillagászok régóta gyanítják a létezését a láthatatlan valaminek, ami a galaxis halmazokat összetartó többlet gravitáció forrása is egyben, látható csillagainak gravitációja magában ugyanis nem tudná meggátolni a hatalmas szerkezetek széthullását.


A Hubble felvétele és a sötét anyag eloszlási térképe egymásra helyezve

A felfedezés a sötét anyag eloszlását feltérképező baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és az Űrtávcső Tudományi Intézet kutatóinak nevéhez fűződik. A csillagászok teljesen váratlanul bukkantak rá a gyűrűre és több mint egy évig tartott, mire teljes bizonyosságot szereztek létezéséről. A csapat a Földtől 5 milliárd fényévnyire fekvő Cl 0024+17 jelű halmazt vizsgálta, amikor ráakadt a sötét anyag gyűrűre, ami a mérések szerint 2,6 millió fényév átmérővel rendelkezik. Mivel a sötét anyag nem látható, ezért a csillagászok létezését csak úgy tudják bizonyítani, hogy megvizsgálják gravitációjának a távolabbi, háttérben elhelyezkedő csillagok fényére gyakorolt torzító hatását. Ezt az eljárást nevezik gravitációs lencsének, ami lehetővé teszi a halmaz tömegének és a sötét anyag eloszlásának kiszámítását.

Először a csillagászok azt hitték, mindez csak egy illúzió, a gyűrű nem más mint egy hiba az adatokban. A vizsgálatot éppen ezért többször is megismételték, a gyűrű azonban nem akart eltűnni. Végül kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy ez egy valóban létező dolog. A sötét anyag gravitációs jeleit már tavaly augusztusban sikerült azonosítani egy másik amerikai csillagász-csapatnak egy összeolvadó galaxis halmazban, a Cl 0024+17 gyűrű szerkezete azonban kivételes felfedezésnek számít.

"Bár a láthatatlan anyagot már korábban megtalálták más halmazokban, soha nem észlelték még ennyire elkülönülten a halmazokat alkotó forró gáztól és galaxisoktól" - nyilatkozott az Astrophysical Journalban megjelent tanulmány egyik szerzője, Myungkook James Jee, hozzátéve, hogy a pontosan ennek az elkülönültségnek köszönhetően végre tanulmányozhatják eltéréseit a hagyományos anyaghoz képest.


A halmazok ütközésének és azt azt követő állapotok levetítése, jobb oldalon a földi perspektíva, bal oldalon pedig mindez oldalnézetből

A csapat számítógépes szimulációkat is készített, melyek bemutatják mi történik a galaxis halmazok ütközésekor. A két halmaz egymásnak csapódásakor a sötét anyag az összeolvadt halmaz közepe felé áramlik, majd a középpontba érve elkezd kifelé mozogni. A mozgás a gravitációs vonzás hatására fokozatosan lassul, majd megáll, a sötét anyag felgyülemlését idézve elő. A csillagászoknak kitűnő rálátásuk van a gyűrűre, mivel a halmazok ütközése a Földdel egy vonalban történt, ezért is tűnik a sötét anyag szerkezet gyűrű alakúnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #164
    azért nem kapsz még, mert az IP-címed alapján házhoz mennek v mert szarnak az egészbe bele hiszen már dől a pénz ebből a bulvárkanálisból..
  • szivar #163
    Ez a topic nem kizárólag (és a többi sem) wanek kollega fikázására szolgál.
  • Epikurosz #162
    Amúgy meg rögeszmés pszichopata vagy, ezen próbálj segítséggel vagy egyedül változtatni. Bennem meg emberedre akadtál, mert most dühös vagyok, hogy ebben a gyönyörű vasárnapi időben a gép előtt kell ülnöm, és befejeznem egy kurva munkát.
  • Epikurosz #161
    Miért nem szerencsétlen nyomorék? szegény az, és én pld. sajnálom is ezért. Ebben nincs pejoratív zönge, ez egy tény. Van amúgy neki annyi önismerete, hogy ezzel tisztában van. Amúgy utálom a politikai korrektséget, amikor újabb meg újabb szavakat kell kitalálni ugyanannak a dolognak a megnevezésére. Nekem a nyomorék nyomorék, a hülye hülye, a cigány cigány, a zsidó zsidó, a homokos homokos stb. Különben a legtöbb cégéres gazembernek kifogástalan modora van, akkor meg miről beszélünk. Gondolod benned is van még egy fikarcnyi tisztesség, ha ilyen mocskos a szád.
  • kacsi01 #160
    azt gondolom nem vágod, hogy miért ugatok waneknak? akkor meg mi a büdös picsának pofázol bele??? Kb. 2-3 hete "szerencsétlen nyomoréknak" titulálta Stephen Hawkingot. Igen, ilyen stílusban lehet tudományos dolgokról vitatkozni... aha. Gondoltam kicsit basztatom. De be is jött, mert egy csomó privát üzenetet küldött, a hangnemet inkább hagyjuk, de felajánlotta hogy ha megmosom a szám akkor kinyalhatom a seggét :) Ezek szerint szereti wanek ha fiatal srácok nyalják a seggét??? Hűűűűűű nem kicsit perverz.... Bár gondolom mivel nője nincs, a hajnali maszturbálásokba pedig beleunt, irányt vált... :))
    Ezúton szeretnék wanek sok sikert kívánni a seggek világában, javaslom kérdezd meg epikuroszt, hátha vevő az ilyesmire. Ja, nooboknak nincs vip.jog :))) na pá.

    ja, egyébként nooboknak nem jár vip-jog :)))
  • Epikurosz #159
    Amúgy, midnegy is, ha kitiltanak: el kell olvasnom néhány témába vágó könyvet, és amúgy is haragszom az SG-re, mert befizettem az 500 forintot, de nem kaptam VIP jogokat, reklamáció után sem. Ez már csalás.
  • Epikurosz #158
    Amúgy meg miért nem azt a büdös kurva anyádat baszogatod, miért nem hagyod, hogy mi itt nyugodtan vitatkozzunk a tudományos dolgokról. tudomány ellensége, te Sátán!!!!
  • Epikurosz #157
    szar vagy kacsi01, te hulladék
  • kacsi01 #156
    nem vagyok moderátor, hidd el. lehet azért nem kapok, mert egyetértenek...? :) te hulladék.
  • wanek #155
    Ez a "kacsi01" fedőnevű rendszeresen gyalázkodik, de soha semmilyen büntetést nem kap. Sokkal kevesebbért mások pillanatok alatt megkapják. Csak nem valamelyik moderátor csinálja, mert így akkor érthető a büntetlenség...