Kruza Richárd

A Google a humanitárius katasztrófák ellen

Kedden egy Washington-i sajtótájékoztató keretén belül mutatták be az amerikai Holocaust Museum és a Google közös "Crisis in Darfur" nevű projektjét, melyben a Google Earth segítségével az interneten mutatják be a Szudáni Darfur-ban évek óta tartó népirtást. Az akció célja az, hogy az egész világ megismerje az ebben a térségben zajló borzalmakat.

A letölthető Google Earth layer segítségével az érdeklődők megtekinthetik a Holocaust Museum által ezzel kapcsolatosan összegyűjtött interaktív anyagokat, melyek között találhatunk fotókat, különféle adatokat és szemtanúk által készített beszámolókat. Ráközelíthetünk a katasztófa sújtotta területekre, ahol nagy részletességgel meg lehet tekinteni a helyzetet: több mint 1600 elpusztított vagy megtámadott falut és több mint 100 ezer hasonló sorsú objektumot, köztük mecseteket, iskolákat és otthonokat. Az anyagok az amerikai külügyminisztériumtól, az ENSZ-től, különféle fotógráfusoktól és a múzeum saját gyűjteményéból származnak.

A "Crisis in Darfur" projekt a Holocaust Museum és a Google "Genocide Prevention Mapping Initiative" nevű kezdeményezésnek csak az első állomása, a következő lépés a "Mapping the Holocaust" nevű layer. A múzeum bejelentéséből kiderül, hogy egy térkép segítségével végig tudjuk majd kísérni az európai holokauszt eseményeit. A "Mapping the Holocaust" egyébként már működik, bár még nem teljes benne az adatbázis. A rendszer hatalmas lehetőségeket rejt magában, melyeket jó és rossz célokra egyaránt fel lehet használni. A sajtó, illetve dokumentum fotózás a történelem során mindig komoly szerepet játszott háborúk, humanitárius katasztrófák során abban, hogy a világ vizuálisan is megismerje az ilyen helyzeteket.

Sokak szerint örömteli, hogy a Google Earth-ben rejlő még kihasználatlan lehetőségek feltárása a pozitív célok irányába megy - hasonló helyzet volt a a Katrina hurrikán okozta New Orleans-ban történt katasztrófa idején is, amikor a Google Earth szorosan és karitatív alapon működött együtt a hatóságokkal és fotóival sokat segített a mentésben. Jelen esetben a Google Crisis in Darfur layer segítségével - melyhez hozzá vannak rendelve az összegyűjtött interaktív anyagok - az egész világon eddig nem ismert mennyiségű, pontosságú és részletességű aktuális anyag jelenik meg egy jelenleg zajló népirtásról.

A Google Earth-nek 200 millió felhasználója van. A kérdés most már csupán az, mit is fog tenni az emberiség ezen információk birtokában. Első lépésként mindjárt érdemes is megnézni, mi zajlik a szudáni Darfur-ban jelen pillanatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WinfIlka #12
    Ez mi alapjan szamol?
  • zola2000 #11
    10% még irakból sem menekült el xD
  • AgentKis #10
    Már 20 éve mondják, hogy 10millió alá fog esni a népesség kishazánkban. Nem esett. Szerintem nem is fog. Bár rengeteg a fiatal kivándorló, ismerőseim között a potenciális családalapítók kb. 10%-a lelép ebből a hazug és nehezen élhető világból, ahhonnan Simonyi Karcsi sosem került volna az űrbe...
  • zola2000 #9
    Egyébként azt olvastam hogy a második világháború 5 éve alatt sem csökkent annyira a magyarok száma mint most öt év alatt.
  • zola2000 #8
    Az nem lenne gond, ha azért mert kevés a gyerek. Egyébként akkor lesz a nagyobb gond ha 10milliárd felett lesz.
  • AgentKis #7
    Majd akkor van a gond, amikor az alábbi számláló 3milliárd alatt lesz.

    Számláló
  • zola2000 #6
    És oroszország csecsenföldön mi van, irakban az amerikaiak mit csinálnak?
  • zola2000 #5
    Mégis mennyire durvák? Mármint nem műholdképek vannak, hanem fotók? Mert a fotókat nem nézném meg. Egyébként az összes valaha volt népirtásról, katasztrófáról legyen olyan, mert a holokausztnál jóval nagyobb népírtás volt a gulág, viszont valamiért azzal nem foglalkoznak eleget. Mondjuk még mindig bizonyos mértékű népirtás zajlik tibetben, észak kordában. Azt kellene megszüntetni AZONNAL!!!
  • zola2000 #4

  • zola2000 #3