Gyurkity Péter

161 exabyte a tavalyi internetes termés

Az IDC kutatócég becslése szerint tavaly mintegy 161 exabyte adatot generáltunk a világhálón. Az egyes állományokat átlagosan három alkalommal másoljuk le, a forgalomban egyre nagyobb az otthoni felhasználók aránya.

A 161 exabyte érzékeltetésére elég rápillantanunk a magyarázó táblázatra: ez a mértékegység három nagyságrenddel helyezkedik el a gigabyte felett, vagyis a tavalyi évre nézve mintegy 161 milliárd gigabyte adatról beszélünk. Az IDC szerint ez 12 olyan könyvoszlopnak felel meg, amely a Földtől a Napig érne magasságában, egy kicsit másképpen nézve pedig 2 milliárd iPod tárolókapacitásának, feltéve, hogy a legnagyobb változatot választjuk.

A korábbi becslésektől némileg eltérően az amerikai kutatócég az eredeti példányok mellett igyekezett felmérni a replikák, azaz a másolatok nagyságát is, vagyis felmérni, hogy az interneten terjedő másolatok mennyiben növelik a forgalmat. Adataik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy nagy átlagban három alkalommal készítünk másolatot minden egyes állományról, ám ez az információ csak akkor bír jelentőséggel, ha betekintünk a színfalak mögé és igyekszünk megismerni a növekedés mozgatórugóit. Igaz, a puszta számok is érdekesek, mivel arra figyelmeztetnek, hogy kifutunk a rendelkezésre álló tárkapacitásból.

Az arányokat tekintve egyre nő az otthoni felhasználók jelentősége - YouTube és társai -, az IDC ez alapján azt jósolja, hogy 2010-re a globális digitális adatállomány 70 százaléka a magánszemélyektől származik majd.

A vállalatok és szervezetek részesedése tehát némileg csökken, ám itt a biztonsági és megfigyelő rendszerek, valamint az adatmegőrzésről szóló rendelkezések miatt ugorhat meg az állományok mérete, vagyis szó sincs stagnálásról vagy visszaesésről. A becslés szerint tavaly mintegy 185 exabyte tárolókapacitás állt rendelkezésünkre globális szinten a digitális adatok, állományok tárolására.

Ez 2010-re 601 exabyte-ra ugrik majd, ám a teljes állomány mérete akár a 988 exabyte-ot (csaknem 1 zettabyte) is elérheti, ami még a tárolómegoldások olcsóbbá válása ellenére is figyelmeztető jel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #24
    Ha már nem lesznek PCk.
  • szivar #23
    Nekem megvan mind. Majd elküldöm floppyn.
  • duke #22
    Nem sokara.Meg ugy kb 80-szor duplaznak a szolgaltatok es mar el is ertuk.
  • Penge4 #21
    És mikor jönnek majd az 512 yottabit/s sebességű netcsomagok?
  • barnie1990 #20
    Csak azt kéne elmagyarázni,hogy az adatokat hogy pakolják egymásra,hogy a Napig érjen?
  • DcsabaS #19
    Csakhogy NEM a prefixum sajat elnevezesenek letezesen mulik a nagysagrend. Az ezer (kilo) es a millio (Mega) kozotti nagysagrendeknek sincs kulon nevuk, megsem mondhatjuk, hogy az ezer es a millio csak 1 nagysagrendben kulonbozne. (Illetve csak akkor mondhatnank, ha 1000-es szamrendszert hasznalnank.)

    A szoveg a jelen formajaban legalabb annyira ismeretterjeszto hatasu, mint az Egy bogar elete cim film, amelyben a bogarak tobbsegenek mindossze 4 laba volt, mert hogy igy szimpatikusabbak a gyerekeknek, meg aztan ez bogarankent 33 szazalek megtakaritas...
  • ROTFLMAO #18
    Nekialltam letolteni az egeszet.
    Akik tamogatjak a kezdemenyezesem, kuldjenek merevlemezeket vagy dvdket.
  • Kurosora #17
    És így már 35 000 km magas lenne az oszlop :D Még tíz ilyen és a Holdon vagyunk :)
  • metaljesus #16
    naja, de a 10^10,11,13,14-enre stb nincs külön prefix szóval az mégiscsak 3 :)
  • gforce9 #15
    upsz télleg :D elnéztem vagy 3 0-val :D