Gyurkity Péter

Újabb BitTorrent-oldalt ütött ki az MPAA

Ideiglenesen beszüntette tevékenységét az egyik legnépszerűbb portál, az isoHunt, amely az amerikai filmstúdiókat tömörítő szervezetet, valamint szolgáltatóját okolja a szünetért. Az oldal költözéssel igyekszik megoldani az ügyet.

Az isoHunt oldalára látogatók először kedden vehették észre, hogy a szokott tartalom helyett egy rövidke magyarázat jelenik meg, amelyben az üzemeltető közli, hogy a szolgáltató a leállítás mellett döntött. Mivel a döntést a céget képviselő ügyvédek javaslatára hozták meg, az ügynek nagy valószínűséggel köze van az MPAA által csaknem egy évvel ezelőtt indított perhez. Ebben a torrentek keresését megkönnyítő portálokat szeretnék felelősségre vonni, amelyek azonban közvetlenül nem érintettek az illegális másolatok terjesztésében.

Az Amerikai Mozgókép Szövetség tavaly februárban perelt be több népszerű oldalt, többek között az isoHuntot, a TorrentBoxot és a TorrentSpyt. Az ügy érdekessége, hogy ezúttal olyan portálok felelősségét firtatták a beadványban, amelyek legfeljebb közvetett módon járulnak hozzá az illegális torrent fájlok terjedéséhez, mivel - egyfajta internetes tárházként - mindössze a más oldalakon található példányokat gyűjtik össze. Ezzel ugyan nagyban megkönnyítik a felhasználók dolgát, akik így jóval egyszerűbben keresgélhetnek a torrent anyagok között, mégis kibújhatnak a felelősség alól.

Eddig többnyire erre épült ezen oldalak tevékenysége, mondván, hogy ők közvetlenül nem vesznek részt a kalózmásolatok terjesztésében, így semmilyen körülmények között nem vonhatók felelősségre. Az MPAA tavalyi beadványában ezt kérdőjelezte meg, kiemelve, hogy a segítségnyújtással a kérdéses portálok is hozzájárulnak a zene- és filmipar veszteségeihez.

Az isoHunt üzemeltetője költözéssel oldaná meg a problémát, ugyanis Kanadában helyezné el az új szervert. Magyarázata szerint a Svédországba, vagy akár Sealandra költözéssel nem érne el semmit, továbbá nem kívánja elrejteni a szervert a hatóságok elől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dark Angel 666 #46
    Ez az ! Visszatért
  • bakagaijin #45
    A ProArt-ban előadók is vannak... Nyilván azért nem személyesen ők perelnek, mert elég hülyén venné ki, ahogy ott ül teszemazt Madonna a bíróságon és azt kérdezi, hogy "tulajdonképpen miért is hallgattad meg a számomat?" Ezért inkább az ügyvédeket küldik...

    A múltkori becslésemmel sajnos alálőttem, nem három nap, hanem 4-5 is kellett mire visszatért az isohunt.
  • huuu #44
    Még nem megy!
    Vaaagy, azaz! Már megy!
    Hurrá.
    Kapja be az MPAA.
    Hogy a f-szopók takarodjanak vissza hülyewood-ba.
    Csinálják csak a 0 kreativitást, színészi teljesítményt igénylő antikultúrális, pénzhajhász szarjaikat. De lehetőleg csak a buzi kis államukon belül.
    Inkább egy Badár sándor!!
    Én weblapokat készítek a munkámhoz elengedhetetlen a torrent.
    Megyek is jó kis fontokat nézni.
  • NEXUS6 #43
    Elvileg ma indulnak újra!

    Mellesleg 4 nap alatt 4000$ adományt is bezsebeltek, az se rossz pénz!
    Lehet hogy saját maguknak szervezték az akciót?;)))
  • AranyKéz #42
    Tökéletesen egyetértek! Elég érdekes dolog hogy egy termékről nem lehet előre tudni hogy milyen minőségű.
  • Anteris #41
    mert ők is szeretnek töltögetni : )
  • vortel #40
    Tudjátok a gond a következő. Én csak azokra a filmekre szoktam beülni a moziba, amit tudom hogy be fog jönni, vagy legalább is nagy rá az esély. Ezért járok havonta max 1-szer moziba. Ugyanis a többi filmet, amit otthon nézek, olyan minden 10-ből 1 az ami igazán tetszik. Na most kb 10-15 ezer forintba lenne nekem igy moziban 1 jó film. Megér ennyit? Nagy szart. Senki nem fizeti ki nekem, ha a moziból ugy jövök ki, hogy jó nagy trágyát néztem. pedig az akkor kidobott pénz. Ezért nem kéne a filmletöltéseket basztatni. Mivel ez nem egy ruhabolt, hogy a valami baj van a pólómmal amit vettem, akkor kicserélik másikra. Hanem elvész a pénzed. Ezért nem fog sose eltünni a warez. Az emberek nem dobják ki a pénzüket arra, amit ingyen is be tudnak szerezni.
  • klastrom #39
    Szarni rá van helyette 1000 másik...
  • NEXUS6 #38
    Azt mondják 1 napon belül meglesz.

    Azt írják az új szerver viszont sokkal jobb mint az előző, nagyobb sávszélesség, miegymás.Köszönjük MPAA!;)))

    De azért bekaphatják!;)
  • ssdb #37
    kár pedig egy jó oldal volt... reméljük visszatér!