Gyurkity Péter

Magán­nyomozók­kal és hackerrel dolgozott az MPAA

A TorrentSpy.com beadványában újabb részleteket árult el a korábbi vádakkal kapcsolatban. Eszerint az amerikai filmszövetség nemcsak hackert, hanem magándetektíveket is felfogadott, hogy bizonyítékokhoz jusson.

A TorrentSpy anyacége, a Valence Media nem kevesebbet állít, minthogy az MPAA több úton is igyekezett hozzáférni a cég belső használatra szánt adataihoz, kommunikációjához. Módszereik között szerepelt a már korábban bemutatott hacker, illetve több magánnyomozó szerződtetése, akik többek között a cég vezetőinek szemetében turkálva igyekeztek információkhoz jutni. A kényelmetlen helyzetbe került szervezet ellen szól a hacker vallomása, amelyet részletesen ismertettek a beadványban.

"Felvettem a kapcsolatot az MPAA-val és felajánlottam, hogy információkat adok át a TorrentSpy cégről és annak alapítójáról, Justin Bunnell-ről" - jelentette ki Robert Anderson, akit az ügyben érintett hackerként azonosítottak. Ezen állítás mellé sorakozott most fel: a magánnyomozók, valamint az így megszerzett információk kérdése, amelyek felfedését a bírósági ítélet révén szeretnék elérni. Anderson, aki közelebbről meg nem nevezett indokok miatt ajánlotta fel részvételét, nagyban hozzájárulhat egy, a TorrentSpy számára kedvező döntés meghozatalában.

Amint arról a múlt hónapban beszámoltunk, a cég már korábban megvádolta a filmszövetséget és kártérítést követelt a törvénytelenségekért. Már akkor felmerült, hogy az állítólagos hacker 15 ezer dolláros fizetség fejében vállalta el a TorrentSpy szervereinek feltörését, és felidézték az MPAA egyik vezetőjének nyilatkozatát, amelyben tudtára adták: az információk megszerzésének módja nem lényeges.

Ez nem is jelentett semmiféle korlátot: a belső levelezéshez, fontos belépési kódokhoz egyaránt rátették a kezüket. Anderson állítása szerint korábbi üzleti kapcsolatuk megromlása motiválta, és Bunnell iránti haragjában ajánlotta fel együttműködését az információra éhes szervezetnek.

A beadvány a tíz napon át tartó egyeztetések lezárulta után érkezett a bírósághoz, amelyen sikertelenül próbáltak megállapodni arról, hogy a hacker pontosan milyen adatokat adott át a szervezetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Praetor #10
    A rossz pirulát vette be...
  • Mice #9
    Mr. Anderson átált a sötét oldalra:( neo! neo!...
  • pedrohsi #8
    az első a perben való részvételre vonatkozik, a második az MPAA manővereire:)
  • bertino #7
    "Felvettem a kapcsolatot az MPAA-val és felajánlottam, hogy információkat adok át a TorrentSpy cégről és annak alapítójáról, Justin Bunnell-ről" - jelentette ki Robert Anderson

    jó sokáig fogják szeretni ezért a húzásáért...
  • dez #6
    "Anderson, aki közelebbről meg nem nevezett indokok miatt ajánlotta fel részvételét"
    vs.
    "Anderson állítása szerint korábbi üzleti kapcsolatuk megromlása motiválta, és Bunnell iránti haragjában ajánlotta fel együttműködését"

    Na, akkor most melyik? :)
  • wOlFbYTe #5
    Megpróbáltak pénzt csinálni olyasmi kontrollálásával, amelyik egy önszabályozó rendszer. Nem jött össze :)
  • Tiberius B #4
    De a kígyóbűvölő orrába mindenképp:-)
  • Tiberius B #3
    A kígyó a saját farkába harap?(majdnem)
  • Morden23 #2
    Ahogy egyik jóbarátom szokta mondani

    "Összefújja a szemetet a szél"
  • k0zi #1
    Most nem a kalózok a gonoszak és az MPAA a jó? :)))
    "Ölj meg minden jogvédőt, azért kevesebbet kapsz mintha szerzői jogot sértesz" mondás jutott eszembe.