Berta Sándor

101 év börtönt is kaphat egy adathalász

A 45 éves Jeffrey Brett Goodin az első olyan phisher, akit a 2003-ban elfogadott spamellenes törvény megsértésével vádolnak. Az amerikai törvény drákói szigorral lép fel a spamküldők és az adathalászok ellen, így akár évszázados börtönre is itélhetik.

A jogszabály célja a büntetésen túl az esetleges jövőbeni elkövetők elriasztása tetteik végrehajtásától. A kaliforniai Jeffrey Brett Goodin bűne adathalászat. A férfi hamis e-mailek segítségével hitel- és bankkártya, illetve más adataik kiadására kérte az AOL cég több ügyfelét. Az információkkal aztán visszaélt, jó pénzen eladta őket. "Az ilyen jellegű büntetésekkel a törvényalkotók elrettenteni akarják a bűnözőket a hasonló tettek elkövetésétől és a kéretlen elektronikus levelek, valamint a phishing elleni harcban is megvan a maguk haszna" - jelentette ki Gerhard Laga, az Osztrák Iparkamara informatikai jogi szakértője.

A szakember a büntetés mértékére csupán annyit mondott: "klasszikusan amerikai". Laga úgy vélte: hasonlóan a halálbüntetéshez, az ilyen magas bönrtönbüntetéseknek sincsen igazából visszatartó erejük, s azt sem lehet kimutatni, hogy a szigorúbb büntetések miatt kevesebb spam- vagy adathalász bűncselekményt követnek majd el. "Sokkal fontosabb lenne, ha az országok több pénzt fordítanának a bűnüldözésre és nagyobb figyelmet szentelnének a nemzetközi együttműködésben rejlő lehetőségeknek. Az akarat ugyan megvan, de az erőforrások korlátozottak" - tette hozzá a szakértő.

Nem mindenki ért azonban egyet Lagával. Christoph Hardy, a Sophos szóvivője szerint az Egyesült Államok és Kanada példája mutatja, hogy a hosszú börtönbüntetésekkel és a nagy pénzbírságokkal való fenyegetés nagyonis hatásos lehet a spamküldők és az adathalászok ellen. Persze egyáltalán nem biztos, hogy Goodin 101 éves börtönbüntetést fog kapni, mindez majd csak az idén június 11-i ítélethozatalkor derül ki. Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok példát akar statuálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • teddybear #5
    Csak akkor, ha pl. autóbalesetet okoz, és akkor sem automatikusan.
  • mikloss #4
    Ahelyett, hogy gyilkolászott volna azt megúszta volna 5 évvel lol :D
  • teddybear #3
    Amerika sok államában nincs halmozott büntetés. Az ottani bíróságok minden egyes vádpontra hozhatnak, és hoznak is itéletet, majd egyszerűen összeadják az "eredményt".

    Egyébként meg, lehet azt állítani, hogy az ilyen hosszú büntetésnek nincs vissztartó ereje, de ez a pasi már többé biztos nem fog ilyesmit csinálni.
  • crx #2
    :)))) Ja ja és minden megkezdett 200 év ezer nek:))
  • Szemi90 #1
    Hát ezt a 101 évet hogyan számolták ki? Legyen akkor már 200 év. Minden megkezdett 100 év egésznek számít.