Ötvös Tibor

Visszatérés a Kísértet-hegyre

Az egyik első remake, a Ház a Kísértet-hegyen történetét folytatják a producerek. A második rész egyik szerepében a Narancsvidék sztárja, Amanda Righetti menekülhet az életéért.

Talán páran még emlékeznek az 1999-ben bemutatott Ház a Kísértet-hegyenre. Az enyhén B-kategóriás horror hazánkban is sikert aratott, bár ezt inkább az akkoriban elterjedőben lévő Dolby Digital hangzással rendelkező multiplexeknek köszönhette.

Az '59-es horror feldolgozásának története elég érdekes volt - legalábbis a maga idejében. Hosszú éjszaka elébe néz az az öt idegen, aki vállalkozó szellemét próbára téve, a különös játék részesévé válik. Amelyikük kivárja a reggelt az évtizedek óta elhagyottan álló őrültekházában, az egymillió dollárt nyer.


Várja új játékosait a ház

A különös játékot egy multimilliomos szervezi, hogy így lepje meg szeszélyes feleségét születésnapjára. Csakhogy a ház mintha maga is játszana váratlan vendégeivel. A pszichiátriai intézet falai között különös, perverz kísérletek folytak, és az egykor megkínzottak szelleme most visszatér, hogy bosszút álljon azokon, akik szórakozni jöttek ide. Vagy ez is csak játék, és csupán egyike az unatkozó milliomos trükkjeinek?

A legfrissebb hírek szerint a horror hamarosan folytatást kap. A Return to House on Haunted Hill címet kapott produkció forgatása augusztusban kezdődik. A rendezést a spanyol származású Victor García szerezte meg. A film egyik főszerepét is kiosztották már. A hazánkban is nagy sikerrel vetített Narancsvidék című sorozatban megismert Amanda Righetti is az áldozatok között lesz. A forgatókönyvet William Massa jegyzi.

A minőségi borzongásra várók számára azonban további rossz hír, hogy egyes pletykák szerint a film scriptje annyira gáz, hogy hazájában nem is kerül a mozik műsoraira.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • moRtiZ #7
    Fura, hogy az összes kritikus szénné fikázza a HoTHH -t az emberek meg imádják :D Ugyanez a 13th Ghost is. 2 kurvajo film, amit a kritikusok lefosoznak. :) Mind1 hála a jó égnek én nem adok kritikusi véleméynre.
  • Anubys #6
    "egyes pletykák szerint a film scriptje annyira gáz, hogy hazájában nem is kerül a mozik műsoraira"

    Mint az ilyen folytatások nagyrésze... :)
  • Kenshi #5
    Én csak Famke Janssen miatt néztem meg. :)
  • xy21 #4
    huh az 1 király volt.Főleg mikor az embert élve felboncolják.
  • W B #3
    én nem láttam
  • Sanyix #2
    Sztem is jóvolt, várom ezt is :)
  • BiG G #1
    nekem tetszett az első rész várjuk ezt is