Gyurkity Péter

Elrajtolt az AMD Socket AM2

A korábbi ígéretnek megfelelően ma indult útjára a processzorgyártó új foglalata, amely több technikai újdonságot és kibővült támogatást vonultat fel, mégpedig változatlan árakon.

Az AMD hivatalos közleményben jelentette be a hónapok óta várt megjelenést, amely egyelőre az asztali számítógépek esetében jelenti új sorozat debütálását. A vállalat megnövelt teljesítményt és alacsonyabb fogyasztást ígér, ahogy azt már az elmúlt hetek híreiben megszokhattuk.

Az asztali vonalon érkező Socket AM2 az első Opteronok foglalatával megegyező számú érintkezőt foglal magába, de a két megoldás nem kompatibilis egymással. Ennél jóval fontosabb, hogy az AMD ezzel lerótta régi adósságát, és DDR2-támogatással egészítette ki processzorait - épp időben a harmadik generáció megjelenése előtt, mielőtt még túl késő lenne. Elérhetővé vált továbbá a sokat emlegetett hardveres virtualizáció, amelynek legfőbb előnye több operációs rendszer egyidejű futtatásánál mutatkozik meg, és ezzel egy időben tartani tudják a processzorok fogyasztását, ami a gyártástechnológia folyamatos finomításának köszönhető.

Klikk ide!
Az egyik első AM2-es alaplap - ASUS M2N32-SLI Deluxe

Az új sorozat két alapvető előnnyel és egy negatívummal bír, ez utóbbi azonban nem feltétlenül nevezhető hátránynak. Az egyik előny a tervezhetőség: a gyártó ígérete szerint a 2007 végén, 2008 elején megjelenő négymagos chipek is ezen foglalatba kerülnek majd, így valóban hosszú távra tervezhetünk. A másik pozitívum az ár, amely ugyanakkor nem változott, hiszen a már jelenleg is kapható Socket 939-es elődök is ugyanennyibe kerülnek - sőt, a hivatalos árlistában is közös megjelölést kaptak. A processzorok órajelében azonban szintén nem várhatunk nagy előrelépést, igaz nem is ez a legfontosabb cél.

Az árlistából leolvasható, hogy az újonnan megjelenő sorozat nagy választékot kínál: a belépő szintű Sempronoknál a 3000+ és 3600+ (1600-2000 MHz, 35 és 65 watt) jelölésű, az egymagos Athlon 64 chipeknél a 3500+ és 3800+ (2200-2400 MHz), az ikermagos Athlon 64 X2-nél 3800+ és 5000+ (2000-2600 MHz, 35, 65 és 89 watt) közötti példányokból válogathatunk, az abszolút csúcskategóriás FX sorozatnál pedig az FX-62 (2800 MHz, 125 watt) áll rendelkezésünkre. Az első tesztek szerint a teljesítmény jelentős növekedésére nem számíthatunk, így ezek a processzorok - a leggyorsabbak kivételével - átvezető szerepet töltenek be, amíg megérkezik a 65 nanométeres generáció.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yeppy #27
    Hali !

    egy nagyon hülye kérésem lenne....

    SEEGGÍÍTSEEENN VKKII HOGY HOGY KEEELL FELTENNI AZ AM2-es HŰŰTTŐŐŐT

    mindjárt megvadulok.... itt szórakozok vele lassan 1 órája és nem bírom feltenni....

    3200+ am2-es AMD dobozos,
    ASUS M2N-E deszka...

    és ami a proci dobozába volt papper az annyira érthetettlen számomra....


    áááááááááááááááááá
  • geimre #26
    Mert akkor fölösleges ennyi mindent beledobni a kukába.
  • geimre #25
    Ez biztos?
  • pedrohsi #24
    minimális, 1-5%
  • geimre #23
    Sziasztok!

    Szerintetek egy "régi" 939-es és egy AM2-es rendszer(800 mhz-es memóriával) között mekkora teljesítménybeli különbség van úgy hogy a processzor egyforma(persze az egyik 939 a másik AM2, de a jelölésük egyforma)?
  • Richard90 #22
    de... már lehet kapni !
  • bertino #21
    nah, hácc ez a probléma...
  • hejnekem #20
    de magyarországon még nem lehet kapni....
  • dez #19
    Játékoknál igen, máshol meg nem. Lásd tesztek.
  • BiroAndras #18
    "Alacsonyabb frekin is nagyobb a DDR2 sávszále, és egyes alkalmazásoknál ez többet számít, mint a késleltetés önmagában."

    Altalában a késleltetés többet számít. PL. játékoknál, és az átlag júzer elsősorban azért vesz erős gépet.