Gyurkity Péter

Éhségsztrájk az internetért

Egy kubai pszichológus éhségsztrájkba kezdett, hogy rábírja az állami hatóságokat szabad internet-hozzáférésének biztosítására. Dél-Koreában eközben egészen más szempontból vált ismét témává a világháló.

A 41 éves Guillermo Farinas még január 31-én folyamodott az érvelés és meggyőzés eme különös formájához, amivel az információhoz, így az internethez való jogáról szeretné meggyőzni a hatóságokat. Kubában ugyanis - Kínához hasonlóan - központi ellenőrzés alá vonták a világhálót és az állampolgárok csakis a megfelelő engedélyek birtokában, és akkor is csak korlátozott jogosultságokkal merészkedhetnek fel az információs sztrádára.

"Az éhségsztrájk folytatódik. Csütörtök óta elkülönítve kísérik figyelemmel állapotának alakulását, de eddig minden kezelést elutasított" - árulta el telefonon a Reuters érdeklődésére Niurbis Diaz, aki független riporterként dolgozott Farinas mellett. A pszichológus elsősorban a szabad internetezésért küzd, a korlátozások miatt ugyanis egyedül a posta által kínált email szolgáltatás elérhető, míg az interneten kizárólag kubai oldalakat tölthetnek le az érdeklődők. Fidel Castro, a szigetország mindenható ura ezt a korlátozott sávszélességgel indokolta, ám mindenki számára nyilvánvaló, hogy politikai indíttatásból határozták el a szigorú korlátozásokat. Farinas akciójának kevés sikert jósolnak, a disszidens csoportok is a hatóságok engedékenységében bíznak.

Dél-Koreában eközben egészen más szempontból váltott ki vitát a világháló. A világ legjobban "behálózott" országában ugyanis valóságos boszorkányüldözés indult néhány metrón készült kép nyomán, amelyen egy kutya éppen a természet parancsának engedelmeskedik. A felháborodás egyrészt a szerencsétlen háziállat akciója nyomán alakult ki, másrészt a gazdi személyi jogainak kérdésében, mivel a képsorozat aránylag súlyos következményeket vont maga után. A tavaly megtörtént eset után ugyanis ártatlanok tucatjait vonták felelősségre a szomszédok, ismerősök, egy egyetem internetes oldala pedig összeomlott a felháborodott internetezők emailjai miatt.

A valódi kérdés tehát nem a magán könnyítő kutya cselekedete kapcsán, hanem a világháló szerepe, a személyi jogok kapcsán merülhet fel. Szakértők szerint a helyzetet csak súlyosbítja az ázsiai társadalmi berendezkedés, vagyis a nyílt vita, a véleménykülönbségek kinyilvánításának elfojtása, ami tovább gerjeszti a virtuális térben szabadra engedett indulatokat. Az elmúlt években komolyabb következményekkel is számolniuk kellett az interneten megindult támadások áldozatainak: előfordultak öngyilkosságok, ismert személyiségek, sztárok hagyták el az országot, néhány szexbotrány kirobbanását követően. A dolog odáig fajult, hogy egy új törvénytervezetet is megvizsgáltak, amely betiltaná a névtelen hozzászólásokat, beírásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • h4x0r #5
    Big Brother is watching you :)
  • Pharaoh #4
    Azért nem középkor, de mindent jegyre kapni.
  • HUmanEmber41st #3
    Lehet, h már csak valami fiatal színész van beöltöztetve Castronak, megélheti akár a 100. évét is :) :)
    Viva la revolucion !!!
  • Cactus #2
    Nem értem hogy csinálja. Majd' 50 éve egyedül. Tiszta középkor.
  • sonicXX #1
    Castro mikor ünnepli a 260-ik születésnapját?