Berta Sándor

EU: két évig tárolják távközlési adatainkat

A jogszabály értelmében a súlyos bűncselekmények és a terrorizmus elleni minél sikeresebb harc érdekében 6 és 24 hónap közötti időre tárolnák el az európai felhasználók telekommunikációs adatait.

A huszonöt európai uniós tagállam igazságügyi miniszterei megszavazták az egységes európai távközlési adattárolási tervezetet. A jövőben eltárolnák a vezetékes, mobil- és VoIP-beszélgetések, az SMS-, a chat-, az FTP-, a P2P-, az e-mail és az internetforgalom adatait. Ezek közé az információk közé tartozna az előfizető vezetékes és mobiltelefonszáma, a hívó felek számai, a hívások időtartama és időpontja, valamint az internetezésről szóló naplófájlok.

A jogszabály elfogadása ellen egyedül csak az ír és a szlovák igazságügyi miniszter voksolt, mivel túlzónak találták a törvény szigorát és a két politikus szerint nincs megalapozva a jogi háttér sem. Ezzel szemben Franco Frattini igazságügyi EU-biztos úgy vélte, hogy az Európai Unió egy újabb nagy lépést tett a kontinens biztonságának és szabadságának megalapozása felé. A tagállamok fele kezdeményezte azt is, hogy az internetes adatok tárolási időtartamát emeljék fel a tervezett 18 hónapról 36 hónapra. Ez a kezdeményezés azonban egyelőre hamvába fulladt.

Bár elfogadták a jogszabályt, a nemzetközi tiltakozás továbbra sem akar csitulni. Az Osztrák Internetszolgáltatók Szövetsége (ISPA) például Karin Gastinger osztrák igazságügyi miniszernél követelte, hogy hosszabbítsák meg az internetszolgáltatók számára az átálláshoz biztosított időt. "A 24 hónapos időtartam az pont másfél évvel hosszabb a szükségesnél. A tagállamok rendőrségei, bíróságai és adatvédelmi szakemberei megelégedtek volna a hat hónapos időtartammal is, de nem, az Európai Bizottságnak ennél több kellett. Ez a jogszabály csak arra jó, hogy eurómilliárdokat pazaroljunk el, miközben kifelé azt mutatják, hogy milyen biztonságban is vagyunk" - nyilatkozta felháborodottan Peter Pilz, az osztrák zöldek biztonságpolitikai szóvivője.

A politikus kritizálta azt is, hogy mindez a tagországok központi költségvetését terheli majd, úgy, hogy eközben az érintett 25 állam nem is rendelkezik ezekkel az összegekkel. A szóvivő felvetette, hogy ezeket a milliárdokat más, jobb célokra kellene költeni. Ráadásul egybehangzó az a vélemény, hogy az egész jogszabály elhibázott lépés, az adatvédelmi és más aggályokat (kik és milyen mértékben férhetnek majd hozzá az információkhoz, mennyire lesznek biztonságosan tárolva ezek az adatok, hol fogják őket tárolni stb.) pedig senki nem tudja megválaszolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HuMarci #19
    Ez a világ azzá fejlődik ahogy itt már páran mondták, hogy az embernek nem leszz magánélete. Na de most ezen a híren vagytok felbőszülve? Milenne ha be se jelentik, tudni fogod te azt valahonnan?
    A másik. Azthiszed hogy nem tudják tárolni az adatokat. Na bocs de simán lehet tárolni. Vegyünk egy példát. Van a gépedbe egy két hardver, és mondjuk ott a procit. Ha közelebbről megnézed akkor ott van a gyártási év is. Na hoppá, mikor is vetted? Az biztos hogy a gyártási évtől számítva egy jópár év telt el hogy bekerüljön a boltba. Na és itt a lényeg. Hallani lehet HD-DVD lemezekről, Blu-Ray-ról ezek csak max 100GB-os lemezecskék, de holografikus tárolok 1 Tb???? Na bocs de ezt már leírják a médiák és tudunk róla(de még boltba nyoma sincs). És van ám olyan dolog is amiről mi még semmit se tudunk. Szóval lényeg a lényeg a technika rég meg van, csak használni kell. És használják is csak nem mindig jelentik be.
  • Razgon #18
    Tulajdonképpen a politikusok az ellenségeink. Ez ilyenkor világosan meglátszik.

    Ez ellen ugyebár mindenki tiltakozott, magánemberek, szolgáltatók. A tiltakozás egy pillanatig sem érdekelte a politikusokat.

    Ebből leszűrhető:
    -a politikusok a saját és az őket befolyásoló lobbik érdekeit tartják csak szem előtt (az európai szoftverszabadalmak esete jó példa erre)

    -minden politikus hazudik

    Éppen ezért nem értem azokat, akik lelkesen töltenek ajánlószelvényeket -> miért akarnak tök ismeretlen embereket bejuttatni a tutiba?

    Lelkesen beállnak szekértáborokba, amelyek utána csontra szopatják..

    Le a politikusokkal.
  • Tinman #17
    Ja, ez az első lépés... de szépen lassan analizátort fognak beépíteni még a klotyóba is, hogy statisztikai célokból elemezhessék, hogy éppen mit zabáltunk tegnap este.
    Kinek kell ez? Irányított, ellenőrzött, fogyasztói társadalom, akikkel elhitetik, hogy szabadok, közben meg fogjok.
    Ha eljön ez az idő asszem kivonulok Burmába egy kolostorba azt' ott ellenőrizzék, hogy milyen vastagot szarok.
  • Tinman #16
    Hányok... sugárba.
    Na akkor nézzünk csak a dolgok mélyére:

    Miért is kellene NEKÜNK MAGYAROKNAK félni a terroristáktól? Jah, mert beléptünk a NATO-ba és mert olyan helyre küldtük hazánk fiait ahol SEMMI, DE SEMMI keresnivalónk nem lett volna.

    Miért is akarják tárolni most a telekommunikációs adatainkat 2 évig? Jah, mert EU tagállam vagyunk.

    Miért is kell itt Magyarországon is USA féle Big Brothert, meg 1984-en csinálni? Mert állandóan csak másokat majmolunk. Szeretem ezt az országot, mert ez tényleg SZABAD DEMOKRATIKUS ország volt pár évig, de ezt az új "majmoljuk amerikát" nemzetet csak lenézni tudom.

    Szarok arra, hogy jó nekünk NATO tagállamnak lenni, mert háború esetén erős szövetségben vagyunk, szarok arra, hogy az EU-s pénzekből ezt meg azt lehet csinálni, mert ezeknek a lépéseknek lassan több hátránya van mint előnye.
    Ahogy mondani szokták:

    Nem nekünk van szükségünk a NATO-ra, hanem NEKIK ránk, hiszen mi vagyunk a KAPU kelet felé.

    Nem nekünk van szükségünk az EU-ra, hanem NEKIK ránk, hiszen +10000 millió lehetséges vásárló akiknek el lehet adni minden szart és akiket hozzá lehet csapni a többi bepalizott birkához.

    Mellesleg egy terrorista sokkal intelligensebb annál, hogy otthon a kis DSL netjével tervezze meg a csúnya, rosszarcú amerika elleni következő lépését.

    Hányok az egésztől
  • Lame #15
    Nem arrol van szo, hogy az osszes beszelgetes, level stb tartalmat is taroljak. Az lehetetlen lenne. "Csak" azt taroljak, hogy pl kivel beszeltel mikor, hol es milyen hosszan.
  • Apaci #14
    Ez kezd lassan a matrixra hasonlítani! Minket is burokba kényszerítenek, és a sok kis "Neot", figyelik majd az "ügynökök". Szép lassan beleturkálnak majd az agyunkba, irányítanak, manipulálnak, "átprogramoznak".
    Az utcák kihalnak majd, csak a szirénázó "ügynökautók" hangját lehet majd hallani...

    Vagy hasonlíthatnám a Közellenség címü filmhez is!

    Milyen jogon turkálnak bele más emberek magánéletébe!? Ez valami nagyon félelmetes! Az embereknek nem lehet magánélete. Akik ezt a törvényt meghozták, egyáltalán utánna gondoltak, hogy ez mit jelent!?
    Ez a magánélet sárbatiprása!!! Olyan jogunktól akarnak megfosztani, mely az emberrel egyidős! Mit szolnának hozzá, azok a törvényhozók, akik megszavazták ezt, ha forditott lenne a helyzet. Mi, a többmilió ember megszavaznánk, hogy csak annak a pár "törvényhozónak" legyen rögzitve, tárólva minden adata (persze azt tudni kell, ha valamelyik ország képviselője ezt megszavazta, az azt jelenti, hogy annak az országnak a kormánya szavazta meg ezt az "adattárolást").
    Még az a felháborodás amit csinálnának!!!

    Miért van az, hogy az a egy-két ezer ember b*szik ki a többmillióval? Minden negyedik évben, a szavazatainkal kormányra juttatunk egy pártot. Töllünk függ, hogy melyik párt fog kormányozni. Nem az volna a dolguk, hogy az ilyen ügyekben, mely az ország minden lakóját személyessen érinti, legalább népszavazást irnának ki!? Hát nem a mi érdekeinket képviselik!??? Nem mi biztuk meg ezzel "ŐKET"!??? A mi révünkön, havi több százezer, millió forinthoz jutnak, és ezért cserébe még a véleményünket sem kérik ki!?

    Lehetne még ezt ragozni, de talán ez a mi hibánk is, hogy nem követeljük meg a megbizottainktól, hogy valóban a mi érdekeinket képviseljék!

    A bünözők, meg pusztuljanak, de ne mi sz*pjunk helyettük!!!
  • nenad #13
    mondjuk encrypted anyagot tarolhatnak amennyit akatrnak, jobb chattelo, es voip-be ugyis benne van vagy beleteszik.
  • Razgon #12
    Arról nem beszélve, hogy kommunikációra nem csak egy mobil, nem csak az internet használható. Tehát ha valaki terrorcselekményt akar végrehajtani, akkor megfelelő szervezéssel ez valószínűleg titokban tartható, és végre is hajtható.

    Pénz az ablakban.
  • Razgon #11
    Bárki bármit mond, ennek egy célja van: bárkiről elő lehessen kaparni valamit - ha kell.

    Érdekelne, hogy hogyan garantálják azt, hogy a tárolt adatokba senki nem tud belenyúlni. Hiszen ezek az adatok könnyen manipulálhatóak, és így gyakorlatilag nagyon sok bűncselekményt a nyakába lehet valakinek varrni.
  • Lame #10
    Te hany eves vagy? :)