SG.hu·

Ma dönt az Európai Parlament a távközlési adattárolásról

Mivel elméletileg megvan a törvénytervezet elfogadásához szükséges parlamenti többség, szakértők gyakorlatilag biztosra veszik, hogy akár már ma döntés születhet a távközlési adatok tárolásáról szóló kérdésben.

A törvény megszavazása azért vehető szinte biztosra, mert az Európai Parlament legnagyobb frakciói, az Európai Parlament Szocialista Képviselőcsoportja (PES) és az Európai Parlament Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja (EPP-ED) már előzetesen megállapodtak a fontosabb kérdésekben az Európai Tanáccsal. A javaslatot azonban továbbra is és egyre keményebben ellenzik és kritizálják a liberálisok, a zöldek és a konzervatívok, akik szerint a terrorizmus elleni harcra hivatkozva gyakorlatilag a sárba tiporják az európai polgárok emberi és szabadságjogait. Ezenkívül a három frakció azt is kifogásolja, hogy a két nagy a hátuk mögött lepaktált az Európai Tanáccsal.

Charlotte Cederschiöld svéd konzervatív EP-képviselő aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új törvény megsérti az Európai Emberi Jogi Konvenciót. Ezenkívül a képviselőnő szerint arra is figyelni kell, hogy milyen garanciákat kapnak. Kathalijne Buitenweg, az Európai Parlament Zöld frakciójának holland tagja szerint továbbra sem lehet tudni, hogy kik és kinek a pénzén fogják tárolni az adatokat. Sylvia-Yvonne Kaufmann, a PDS német párt képviselője pedig úgy vélte, hogy az Európai Unió egy digitálisan ellenőrzött állammá alakul át, ahol 460 millió európai uniós állampolgár lesz rab.

Franco Frattini illetékes EU-biztos viszont üdvözölte a lépést, amely szerint minden távközlési adatot (vezetékes, mobil- és VoIP-beszélgetések, SMS, chat, FTP, P2P, e-mail, internet, ICQ, fórumbejegyzések - valamint, hogy ki, kivel, kinek, mikor, honnan, hová és mennyi ideig kommunikált) 6-tól 24 hónapon át tárolnák, azt azonban maguk a tagállamok döntenék el, hogy mely bűncselekmények esetén használják fel ezeket az információkat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Caro2005. 12. 16.. 22:16||#9
Meg tudjuk ám szivatni õket, csak titkosítani kell mindent amit használunk, küldünk.
© Jobrog2005. 12. 16.. 11:04||#8
Ennek sztem semmi köze a terrorizmushoz,csak most ezt a mumust,van mire fogni így legalább.Egyetlen cél az ellenõrzés,mert aki ellenõriz annak a kezében a hatalom.Demokrácia mindigis névleges volt,ámítás.
© Lame2005. 12. 16.. 08:54||#7
"bûncselekmények esetén használják fel ezeket az információkat"
Mi az, hogy buncselekmenyek eseten felhasznaljak?
Arrol volt szo, hogy terroristak ellen van. Na szep.
© aaaaa2005. 12. 16.. 02:57||#6
Miben külünbözik a telfonlehallgatás az ICQ vagy az SMS-ek tartalmának "lehallgatásától" ?
Minden telefon lehellgatására mág az átkosban sem volt példa, de most az új demokratikus jogok alapján ezt is megkaptuk...
Ennyire retteg a hatalom ? Szerintem ennek semmilyen szinten nem lesz pozitív kimenetele, a bûnözõk meg ezentúl is meg fogják találni a kommunikációjuk megfelelõ módját és elõvigyázatosabbak lesznek. Fõleg a profik akiktõl a legjobban félnek... De majd remekül el lehet kapni a 12 éves Pistikét a 30db letöltött MP3-ért, és 10000 $-okat kizsarolni a szüleitõl, mert õt az alávaló bûnözõt könnyû lesz elkapni...
Innentõl kezdve az Internet lassan kezdi majd értelmét veszíteni...
© Capra Ibex2005. 12. 15.. 20:50||#5
"vezetékes, mobil és VoIP-beszélgetések, SMS, chat, FTP, P2P, e-mail, internet, ICQ, fórumbejegyzések"

Fórumbejegyzések?
Nem arról volt szó, hogy kommunikációs tartalmat egyáltalán nem õriznének meg?

Mindenesetre megérdemeljük hogy megszavazzák, ha annyira nem vagyunk képesek, hogy érvényesítsük többségi (mert nem tudom elképzelni, hogy ne az legyen) akaratunkat.
© Caro2005. 12. 15.. 16:19||#4
Tüntetni kéne, remélem szerveztek.
Csak mert ez sokkal durvább, mint gondoltam.
De azért még nem fogadták el.
© Teppik Amon2005. 12. 15.. 15:00||#3
Érdekes egy kérdés az biztos. Egyrészt ott van tényleg az hogy bûnbandákat egyszerûen fel lehet deríteni ha megvan 1-2 tagja. Másrészt az ÉN adataim, beszélgetéseim, intim szférám, szokásaim is rögzítve lesznek. Ki férhet ehhez hozzá? Mire lehet ezt felhasználni? Titkos szolgálat, rendõrség hozzáférhet minden elõzetes kérelem nélkül? Mert idáig tudtommal kellett valami papír hozzá hogy megfigyelhessenek embereket.
Nagytestvér díjjat neki! (de azzal is mit érünk? Semmi nem fog változni)
Az Európa parlamentben nem az én érdekeimet képviselik? Akkor kiét? Ki ültette oda õket? Kinek az ötlete volt ez az egész? Felelõsöket akarok. Tûzre velük!
© endale2005. 12. 15.. 12:03||#2
Legalább nem kell gondolkozni a 2006-os nagytestvér díjon. Megvan a tuti befutó.
© Mberke2005. 12. 15.. 12:00||#1
Szerintem ez az egész rohadtul alkotmányellenes!
Tud errõl valaki valamit?