Napi Online

Nem épülhet több dohánygyár Kínában

Drasztikus lépésre szánta el magát a pekingi vezetés a dohányzás visszaszorítása érdekében: mostantól nem épülhet új cigarettagyár az országban, sem tisztán kínai beruházással, sem külföldi partner részvételével.

A tilalmat Sa Zu-kang, Kína ENSZ-nagykövete jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dohányzással foglalkozó genfi konferenciáján. Az amerikai Altria Group Inc.-hez tartozó Philip Morris tavaly decemberben közölte, hogy az állami tulajdonú China National Tobaccóval közösen Marlboro-gyártó üzemet fog építeni Kínában, s egyelőre nem világos, hogy a mostani rendelet érinti-e a tervet. Bizonytalan az is, hogy a külföldi vállalatok számára megtiltják-e kínai dohánygyárak felvásárlását.

Kína a világ legnagyobb cigarettagyártó országa és legnagyobb dohánypiaca. Az országban 320-350 millió ember dohányzik, akik tavaly 1947 milliárd szál cigarettát szívtak el, 4 százalékkal többet, mint 2004-ben. A piac eddig mágnesként vonzotta a multinacionális cégeket, már csak az alacsony költségek és árak miatt is: van olyan cigarettafajta, amelyből mindössze 8 centnek megfelelő összegbe kerül egy doboz - írta a Reuters. Az államnak tavaly 159 milliárd jüan (19,74 milliárd dollár) bevétele származott a dohányipar által befizetett adókból, ez tízszázalékos növekedés 2004-hez képest és a teljes adóbevétel 5 százaléka.

A WHO szerint évente 1,2 millió kínai hal meg dohányzás következtében. Kína 2003-ban írta alá és tavaly ratifikálta a dohányzás mérséklését célzó WHO-egyezményt, amelynek értelmében 2050-ig felére kellene csökkenteni a dohányzást és az újonnan rászokók számát a világon. Ha ezt sikerülne elérni, 200 millióval kevesebb életet követelne a dohányzás. A kínai dohányipari hatóság januárban a töredezett belső piac konszolidálására és a gyártás hatékonyságának javítására vonatkozó tervet jelentett be.

Félnek a britek Kínától

A brit állampolgárok szerint Kína jelenti a legnagyobb fenyegetést országuk gazdaságára nézve - derül ki a Deloitte könyvvizsgáló és a YouGov piackutató cég felméréséből, amely a globális versennyel kapcsolatos vélekedéseket kutatta. A megkérdezettek 79 százaléka Kínában látja a fő veszélyt, tekintettel az ország gyorsan bővülő feldolgozóiparára, India 45 százalékkal a második. Az emberek zömének nem tetszik az outsourcing, a válaszolók 64 százaléka ítéli el a gyártási és szolgáltatási tevékenységek Kínába és Indiába való kihelyezését.

David Owen, a Deloitte tanácsadási divíziójának vezetője szerint a felmérés egyértelműen megmutatja, hogy a brit lakosságon belül nagy bizonytalanságot kelt Kína és India gazdasági felemelkedése, ezért világossá kell tenni, hogy a termék- és szolgáltatási piacok globalizálódása nemcsak fenyegetést, hanem előnyöket is jelent a brit vállalatok számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • odex #3
    retkes komcsik nincs több cigi az embereknek:D
  • rolika #2
    ja, egy diktatúrának is megvannak az előnyei :)
  • Tetsuo #1
    Jól teszik.