SG.hu·

EU-döntés született a táplálék-kiegészítők ügyében

Az Európai Bíróság döntött a táplálék-kiegészítők irányelvéről, amely az európai fogyasztók és az EU jogalkotóinak győzelmét jelenti, mivel szabályozhatják ezen termékek biztonságát.

A BEUC (az EU fogyasztóvédelmi szövetsége) és annak 40 független nemzeti fogyasztóvédelmi tagszervezete, köztük az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület hosszasan, éveken át gyakorolt nyomást annak érdekében, hogy a fogyasztók egészségének védelmében a táplálék-kiegészítők szabályozása létrejöjjön. "Nagyon elégedettek vagyunk a bírósági döntéssel, remélve, hogy a szabályozás véget vet a félrevezető, alaptalan anyagi érdekek által vezérelt, a fogyasztókat célzó támadásoknak" - áll a hazai szervezet közleményében. Példaként említik az utcán osztogatott, "Keresünk 68 fogyni vágyó embert" szövegű szórólapokat, illetve a "30 kilót fogytam…" kezdetű, közismert reklámokat, amelyeket gyakran postafiók-cégek hirdetnek meg.

Az egyesület szerint ugyanis a szabályozás ellen tipikus, jól megalapozott, félrevezető kampányt folytattak, amely minden lehető módon blokkolta, illetve gyengítette a Bizottság kezdeményezését. A szabályozás kérdésében azonban a bíróság döntött, s mivel az elutasította a kifogásokat, bebizonyosodott a szabályozás indokoltsága.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2006. 02. 13.. 01:44||#16
Dehogynem: a gyógyszermellékhatások okozta halálesetek a 10 vezetõ halálok között vannak. Vitamintúladagolással meg inkább gyógyítanak jobb helyeken.
© dez2006. 02. 13.. 01:40||#15
Hm, így újra elolvasva ezt a cikket, tisztára propaganda az egész. Az alább linkelt törvényszövegben nem is említenek mást, csak a vitaminokat, és hasonlókat, nem pedig a gyógyszer-szerû fogyasztószereket, amik inkább a "gyógyszernek nem minõsülõ gyógyhatású készítmény" kategóriába tartoznak. Továbbá úgy tûnik, igaza volt a #2-es hozzászólónak, és az nagy gáz... Nagyon nagy gáz.
© klastrom2006. 01. 29.. 19:31||#14
Amúgy vitaminokról és táõpükiegekrõl egy tuti oldal:
http://body.builder.hu/
© klastrom2006. 01. 29.. 19:30||#13
Itt mindenki a Vitamin túladagolásról pofázik.Arról senki se szól egy szót se hogy mi történik azokkal akik egy életen át gyógyszert kénytelenek szedni /magasvérnyomás stb/.És a hosszan szedett gyógyszer mellékhatásaként kap egy másik ill. harmadik betegséget.De hát a gyógyszergyártás ugye hatalmas üzlet.Te az a jó minnél többen vagyunk betegek és minnél hoszabb ideig kell gyógyszert szednünk.Szal fúj Vitaminok nehogy beszedd õket !
© dez2005. 07. 27.. 10:48||#12
"pl. az egy nap fogyasztható maximális C-vitamin mennyiséget 60 mg-ra korlátozza"

Azért ilyen kijelentéseket kicsit alá kellene támasztani... Mert ez így valami hihetetlen ostobaság lenne.
© Tbone2005. 07. 25.. 15:21||#11
En a gyogyszereknel azt nem ertem, miert kell megvennem egy elore (baromi dragan) kiszerelt gyogyszert 10-20-30db-ot amikor a gyogyulasomhoz talan elegendo lenne 6db is. Mondjuk 2 napig minden nap 3db-ot. Ami megmarad, az ugy is megy a kukaba, mert mikor ujra beteg leszek, veszek ujat,ugy sem emlekszem ra milyen gyogyszer van otthon. Tobb orszagban jartam ahol darabra adtak a gyogyszertarban. Azt is kimerten egy kis zacskoban, max rairtak a nevet es az adagolasat. Olcsobban ki lehetett hozni, nem szennyeztem feleslegesen a kornyezetet csomagoloanyagokkal es fel nem hasznalt gyogyszerrel. Ha mellekhatasa lett volna, ugy is visszamentem volna a dokihoz.
© nenad2005. 07. 25.. 14:05||#10
zuzos, nem is tudtam angliaban is ez a helyzet. 😞
© Robeast2005. 07. 24.. 15:51||#9
Érdekes és teljesen logikus megállapítás. Egyébként meg nem szoktam tévézni. Azt hiszem utoljára akkor ültem tévé elé, amikor nézte a húgom és fél füllel meghallottam, hogy a pápát emlegetik benne...
Szóval kizárólag akkor ülök tévé elé, ha úgy érzem, hogy értelme van. Nem mondom, hogy nem nézek tévé mûsorokat. Nézek, de nem a tévébe, mert nem vagyok hajlandó az életembõl órákat elpocsékolni arra, hogy ugyanazokat az igénytelen, amatõr reklámokat nézzem. Persze vannak jó, igényes, humoros reklámok, de ezek is unalmassá és elcsépeltté válnak már a 4. megnézésre is, nemhogy amikor már 1-2 éve nézzük azt.
Sajnos én is sokáig tévét néztem, jobb híjján (még kábeltévénk se volt, hogy legalább valami igényesebbet kereshessek a Dallasnál meg Homok titkainál...), de most hogy itt az internet ennek vége és hangot is tudok adni a véleményemnek! 😊
© rigidus2005. 07. 22.. 23:01||#8
Kerdes, hogy akkor van-e ra szukseg, ha generaciok ugy nonek fel rajta, hogy mentalis seruleseket okoz. Ez terheli az egeszsegugyet, az oktatasugyet, a bunmegelozest/bunuldozest, ha mar odaig fajul. Erre szerintem legjobb pelda az USA. En pl. Angliaba elek es csak a kornyeken 2-3 hetente van, nemieroszak es gyilok. Multkor meg a hazam elott a parkoloba is ket taknyos gyerek lovoldozott egymasra eles lofegyverrel. Elfogyott a loszer, kibekultek majd hazamentek, mielott a rendorok kijottek volna.

En batorkodnek a postodat megforditani:
A dohanygyartok csak ugy tudnak megelni, ha van beveteluk az eladott termekek utan. <#smile>
© babajaga2005. 07. 22.. 22:50||#7
"Nem tunik fel, hogy ha a televizioban egy szamodra erdekes musor van, periodikusan megszakitjak a tvmusort egy reklammal"

A kereskedelmi televíziók csak úgy tudnak sugározni, ha reklámbevételük van.