Napi Online

Veszített népszerűségéből az outsourcing

Világszerte egyre több olyan nagyvállalat van, amely ugyan korán élt azzal a lehetőséggel, hogy erőforrás-kihelyezést nyújtó szolgáltatóra bízza informatikai rendszere működtetését, illetve egyes üzleti folyamatai kezelését, ám most visszaviszi tevékenységeit saját falai közé, és alternatív megoldást keres a költségcsökkentésre - derül ki a Deloitte Consulting LLP tanulmányából.

Meglepő módon a résztvevők éppen azokkal a területekkel voltak a leginkább elégedetlenek, amelyek esetében eredetileg a legnagyobb javulást várták, azaz elsősorban az összetett, költséges feladatok külső ellátásával. Az elemzés szerint az érintettek 70 százaléka szerzett olyan sok negatív tapasztalatot az outsourcing-projektek során, hogy emiatt ma már sokkal körültekintőbben jár el bármely tevékenysége kihelyezésével kapcsolatban. Minden negyedik korábbi kiszervező immáron ismét házon belül oldja meg a kihelyezett funkciókat, miután ráébredt arra, hogy így sikeresebben vagy kisebb ráfordítással tudja kezelni ezeket, és 44 százalékuk azt a szomorú tapasztalatot volt kénytelen levonni az erőforrás-kihelyezés igénybevételéből, hogy az nem hozott a számára költségmegtakarítást.

A válaszadók 57 százaléka volt kénytelen elviselni olyan kiadásokat, amelyekről eredetileg azt gondolta, hogy a szolgáltatóval kötött szerződésében már rendezte azokat. A vállalkozások csaknem fele a rejtett költségeket jelölte meg az erőforrás-kihelyezési projektekben előforduló leggyakoribb problémaként.

Az outsourcing-szolgáltatók és az azt igénybe vevő vállalkozások ellenérdekeltek lehetnek, ami veszélyezteti az ügyfelek innovációval, költségmegtakarítással és minőséggel kapcsolatos igényeinek teljesülét, ezért a strukturális átalakulás nem mindig eredményez olcsóbb, jobb vagy gyorsabb szervezeti működést - véli Ralph Van Uden, a Deloitte magyarországi szenior menedzsere. Emiatt a nagyvállalatok ma már alaposabban megvizsgálják az új outsourcing-szerződéseket az aláírás előtt, újratárgyalják a meglévő megállapodásokat és egyre gyakrabban visszavisznek korábban kihelyezett funkciókat saját falaikon belülre - tette hozzá a szakember.

A cégek többféle okból dönthetnek erőforrás-kihelyezés igénybevétele mellett, lehet az indokuk a költségmegtakarítás, egy új tevékenység bevezetésének egyszerűsége, rugalmassága, illetve a házon belüli kapacitáshiány. Ugyanakkor ahelyett, hogy e lépéssel egyszerűsödne szervezetük működése, sokszor azt tapasztalják, hogy a tevékenységek kihelyezése váratlan bonyodalmakat, többletköltséget okoz, esetlegesen az értéklánc megtörésével jár, illetve túlzottan lekötheti a vezetés felsőbb szintjeinek figyelmét vagy sajátos plusztudást igényelhet a vezető menedzserektől - állapította meg a Deloitte.

Mindezek nyomán a kutatók nem igazán meglepő módon azt jósolják, hogy az outsourcing a közeljövőben veszít népszerűségéből a nagyvállalatok körében. A kiszervezés vonzereje azért is csökkenhet, mert - egyebek mellett a vállalati informatikai rendszerek automatizáltságának erősödése nyomán - a társaságok korábban kihelyezett tevékenységeik jelentős részét másként is racionalizálhatják - mondta Van Uden.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fflx #5
    csak azon csodalkozom, hogy az meg rendben van, hogy itten nalunk magyarorszagon nem jon be, de hogy kulfoldon sem :)
  • mrzed001 #4
    Bizony sokan elfelejtik, hogy a dolgozónak nem a bére, ami piszok magas, hanem a gépet, széket meg áramot adni neki (rendszerint egy ember költsége az illető fizetésének a 4-6 szorosa)
    Távmunka persze megoldaná és letolná a szorzót 2-3-ra, no de hát ott nem tud odamenni a főnök és leordítani a fejét, hogy "há ez mié nincs má kész"
  • irkab1rka #3
    Az barátom, hogy ha felvettek volna, akkor egy alkalmazott vagy, akit tök nehéz kirúgni ha már nincs munkád, mert perelhetsz indokolatlan elbocsájtásért.
    Így viszont 800k-ért béreltek, plusz az ottani project manager jól járt ezzel azzal. Amúgy tippem szerint kb. 600-700k-t szoktak számlázni utánad, amikor csak alkalmazott vagy és bent ülsz az irodában.
    A 150K-val meg tippem szerint vagy kőműves vagy, vagy nem jó helyen dolgozol :) Nem gondolod, hogy ideje váltani?
  • Normal #2
    Yep.
    Mint külsős tanácsadó 150000-et kaptam, de 800000-ért béreltek.
    Nem értem, ebben mi volt a költségmegtakarítás?
  • mrzed001 #1
    Várható volt.
    Amit mi szakemberek már akkoriban is hangoztattunk (emberekkel tudásvesztés, tervezésből is kiesik a hozzáértés, elhülyül szakmailag a cég, beszállítókkal is szakembernek kell tárgyalni különben átvágja a jónépet a palánkon ... ) lassan visszaüt (szar dolog, ha a fagyi visszanyal :pp)