Berta Sándor

Számítógépes riasztás a hirtelen csecsemőhalál ellen

A hirtelen csecsemőhalálnak (Sudden Infant Death Syndrom - SIDS) nevezett jelenség tünetei és körülményei tisztázatlanok, az orvostudomány értetlenül és tehetetlenül áll ezek előtt a halálesetek előtt.

A hirtelen csecsemőhalálnak nevezett eseményben évente több ezer gyermek halál meg világszerte. Csak Németországban az évente így meghaló gyerekek száma eléri az 500-at. Éppen ezért a német Iparkutatási Alapítvány úgy döntött, hogy külső szakemberek és cégek segítségével kifejleszt egy szenzoros csecsemőfelügyelő rendszert, amelynek köszönhetően a jövőben várhatóan csökkenni fog az ilyen halálesetek száma.


A SIDS egy rendkívül alattomos jelenség, amelynél a haláleset általában álmukban éri az egy éves vagy annál fiatalabb csecsemőket. A kutatók abból indultak ki, hogy amennyiben a gyermekfelügyelő rendszer még időben figyelmeztetni tudja a szülőket, megakadályozható a tragédia bekövetkezése. A Denkendorfi Textil- és Eljárástechnikai Intézet kutatói három éven át dolgoztak a megoldáson és egyre inkább úgy tűnik, sikerült megalkotniuk a megbízhatóan működő csecsemőfelügyelő rendszert.

A Sensor-Baby-Body névre keresztelt készülék rendkívül egyszerű módon működik. A hagyományos csecsemőruhákba elhelyezett szenzorok felügyelik a bébi szervezetének különböző egészségügyi adatait, a szívverést, a légzést, a testhőmérsékletet, a testnedvességet. A rugalmas anyagból készült szenzorokat a csecsemő mellkasán helyezik el, így nem zavarják a bébit álmában sem. A különböző mérőműszerek összeköttetésben állnak egy laptoppal, amelyen egy felügyeleti-ellenőrző és adatelemző szoftver fut és amely azonnal riadóztatja a szülőket, amennyiben a mért értékek eltérnek a határértékektől.


A rendszert jelenleg is tesztelik a Tübingeni Egyetemi Klinikán és ha ezek a tesztek sikeresen zárulnak, a jövőben bárki számára hozzáférhető lesz a Sensor-Baby-Body. Az Iparkutatási Alapítvány a készülék kifejlesztését 170 ezer euróval támogatta és az orvosok abban reménykednek, hogy ezután valóban kevesebb áldozata lesz majd a hirtelen csecsemőhalálnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • awender #9
    A SIDS előtt nem áll értetlenül az orvostudomány. Sok teória létezik. Pl. a hason altatás esetében még nem fordult elő SIDS, ezért ezt javasolják csecsemők altatásakor.

    Vannak veszélyeztetettebb csoportok, pl. a koraszülöttek, testesebb babák stb.

    A szoba hőmérséklete, berendezése is segít egy ilyen tragédia elkerülésében. Szülői odafigyeléssel, tudatos életmódalakítással minimálisra csökkenthető a kockázat. Akinek kérdése van, mailben keressen meg nyugodtan, a témával érintettség miatt kimerítő részletességgel foglalkoztam.
  • DOT #8
    Elég morbid, de ha mindenkit megmentünk aki amúgy életképtelen lenne nem lesz az jó nekünk már rövid távon sem...
  • nyanya #7
    A bölcsőhalál elsődleges figyelmeztetése a légzéskihagyás. A ma itthon elérhető bébiörzők mozgásérzékelős lapok, amit a matrac alá kell rakni. Viszonylag sok a vakriasztás, de elég hatásos.
    A kisgyermeknél olykor elég a riasztó hangja, hogy a mély alvásból felébredjen és újra lélegezzen. Ahogy erősödik a gyerek, úgy csökken a bölcsőhalál esélye.
    Minden halál bölcsőhalálnak számít, ahol nem találnak semmilyen rendellenességet.
    A bölcsőhalál megelőzésére használható legprimitívebb eszköz maga az anya. Ha a gyermek az anya közvetlen közelében van, a szülő még az éjjeli légzéskimaradáskor is ösztönösen felébred. Gyakran az anya nem is tudja, hogy az éjjeli gyermekellenőrzékor a simogatás a gyermek életét mentette meg. De ösztöneink kopnak. Tényleg nem árt egy kis rásegítés.
    Csak azt sajnálom, hogy biztos nagyon drága lesz.
  • Sil78 #6
    Akkor elsősegélyt kell neki adni. Konkrétan újraéleszteni.
  • Sil78 #5
    Egyébként tudomásom szerint a megelőzéséhez jelenleg is vannak eszközök, pl légzésfigyelő készülékek (bár a cikkben említettnél nyilván primitívebbek).
  • pepii #4
    Mit tudnak csinálni, ha riaszt?
  • Sil78 #3
    Nem, ez légzésleállás. Keress rá mondjuk Google-n arra, hogy "bölcsőhalál" (ez az ismertebb neve).
  • Zsoldos #2
    ez egyenlo a spontan szivleallassal? mert az barmilyen korban elofordulhat. Vagy <1 eves korban nagyobb a gyakorisaga?
  • [HUN]PAStheLoD #1
    reméljük..