Hunter

Élet víz nélkül?

A hatalmas szaturnuszi holdról, a Titánról visszasugárzott felvételek - melyeken ha a következtetések helytállóak folyékony etán táplálja az óceánokat - szinte mindenki fantáziáját beindították arról, milyen lehet az élet egy víztől eltérő folyadékban.

Egy élettelen Titán azt jelentené, hogy hiányosságok vannak a szénalapú molekulákról szerzett ismereteinkben, vélekedik Steven Benner, a Florida Egyetem kémikusa, aki szerint az organizmusok jól éreznék magukat egy szénhidrogén óceánban. Ez a lehetőség azonban nem igazán ragadta még meg az űrhivatalokat. A NASA főként olyan helyeket vizsgál, melyről feltételezik a folyékony víz jelenlétét, legyen az most vagy valamikor a múltban. Jó példa erre a Mars, melynek felszínét látszólag ősi folyók alakítgatták, valamint a Jupiter jeges holdjára, az Európára irányuló jövőbeli küldetés, utóbbiról azt feltételezik, hogy egy óceánnyi víz húzódik a jeges felszíne alatt.

Ebben persze van logika - legalábbis a Föld ezt sugallja - hiszen bolygónkon mindenhol található élet, ahol van némi víz és valamilyen energiaforrás. Pontosan ez teszi pesszimistává a tudósokat a Titánnal kapcsolatban. Emlékezzünk csak Francois Raulin, az ESA tudósának szavaira: "A felszínen nincs esély az életre, mivel az túl hideg és nem található rajta folyékony víz." De vajon tényleg függ az élet a víztől, vagy csupán a földi élet alakult ki úgy, hogy alkalmazkodjon vizes otthonához?


A Titán felülnézeti, kétdimenziós képe és oldalsó látképe, referenciavonalakkal

Az általunk ismert életnek szüksége van egy folyékony oldószerre a molekulák szállításához, azonban azt senki nem mondta, hogy ennek a folyadéknak víznek kell lennie. Benner és munkatársai a fentiekkel igyekeznek bebizonyítani, hogy a víz nélküli környezetek is kielégíthetik az élethez szükséges feltételeket. A folyékony ammónia elég hasonló a vízhez, feloldja a molekulákat, beleértve a szénalapúakat is. A Földön az ammónia -33 Celsius fokon forr, azonban a Naprendszer több pontján is képes folyékony halmazállapotú maradni, példaként említhetők a Jupiter felhői. Más világok ennél különlegesebb oldószereket is képesek biztosítani. Az összes gázóriás rendelkezik légkörében sűrű, folyadékszerű hidrogénnel, a Vénusz felhőiben kénsav is található.

Azonban a Titán tűnik a legalkalmasabb helynek a víztől független élet számára. Látszólag vannak folyói és óceánjai, nyúlós felszínét pedig részben szerves molekulák alkotják. A légkörben ott van egy nitrogén tartalmú szerves elegy, az úgynevezett nitril, melyről feltételezik, hogy képes reakcióba lépni a vízjéggel, ami a szerves összetevők egy igen gazdag vegyületét hozhatja létre a lehetséges életformák számára.

Klikk ide!
Jelenlegi ismereteinket összesítő poszter - klikk a nagyobb változathoz

A folyékony szénhidrogének képesek összetett szerves reakciók fenntartására, hangsúlyozza Benner. Mitöbb a szerves kémikusok jobban kedvelik ezeket az anyagokat a víznél, ami reaktív és belezavarhat a finom kémiai folyamatokba. A földi élet eredetének egyik nagy rejtélye, hogy az első biológiai molekulák vajon miért nem szakadtak szét, amikor reakcióba léptek a vízzel. "A víz egy komoly probléma" - mondta Benner "Reaktivitásából adódóan az emberi gének csupán azért élik túl, mert folyamatosan javítják önmagukat."

Egy szénhidrogén folyadékban kialakuló életnek ezzel nem kell megküzdenie. Ezen felül az is említésre méltó, hogy számtalan kémiai reakciónak nincs szüksége vízre, ami a Földön is igaz. Ezeket enzimek katalizálják, melyek többsége tökéletesen működik olajos, víztől mentes környezetekben. Ezekből az szűrhető le, hogy a víz nem szükségszerű tényező, eltekintve attól, hogy a Földön hatalmas mennyiségekben létezik. "Ha az élet a kémiai reakciókból adódik, akkor létezhet a Titánon is. Vissza kell mennünk egy olyan leszállóegységgel, ami hetekig képes üzemelni, nem csupán percekig" - zárta le fejtegetéseit Benner.

Erre azonban még igen sokáig kell várnunk, mivel a NASA jelenleg nem rendelkezik egyetlen tervvel sem egy újabb küldetés kivitelezéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #178
    Most ne menjünk be ebbe az őselem kérdésbe, mert az indiai filozófia 8 őselemet ismer..
  • Zocsi #177
    Ez a 4 elem dolog nagggyon kultúra függő dolog. Pl. kínában asszem 5 elem van (föld, fém, tűz, fa és víz). Nyilván mondjuk egy azták kzltúrában megint más elemeket tiszteltek. Szal' erre nem lehet építkezni. Attól hogy mi az antik világból emeltük ki nézeteinket, még nem lehet azt mondani mondjuk a távolkeleti (szintén többezeréves) kultúrára hogy barmok...
  • HUmanEmber41st #176
    Jó oké, de akkor mik ???
    ( Más nem jutott az eszembe no )
  • dez #175
    Azok nem kémiai elemek! (Hanem egyfajta anyagnemek, de még ez sem pontos meghatározás.) :)
  • Tetsuo #174
    Bár más okos tudósok meg mást mondanak..
    Janek, a lényeg hogy ha mindig is létezett a Világ akkor pedig azt szeretnénk tudni h miért.
  • Hierogli #173
    Kedves Janek81,
    okos elmeleti fizikusok azt mondjak, hogy a vakuum nem a 'semmibol' all, hanem igen bonyolult szerkezetu, sok energiat tarolo 'valami'. A mi vilagunk szerintuk ugy alakult ki, hogy valamifele instabilitas lepett fell a vakuum egy 'pontjan', ugyszolvan 'kiszakadt', es egy csomo energia ezen a resen un. fazist valtott (mint pl. a szilad -> folyekony, vagy a folyadek -> gaz fazisatalakulas) es ez tette lehetove a jelenlegi vilagunk kialakulasat.
  • HUmanEmber41st #172
    Különben a régiek azt mondták, hogy a világ 4 elemből áll:
    föld, víz, tűz, levegő.
    Ha valaki mondjuk tűzből és földből áll és nagyon kevés a szervezetében a víz és levegő, akkor megél mondjuk 1 vulkán aljában is.. De nem nagyon tudnánk vele mit kezdeni..hiszen mi nagy részben vízből vagyunk..
    Ezért nehéz az ilyen létformát elkpzelni, hiszen mindenki amagából indul ki, főleg, ha nem ismer másokat..
  • HUmanEmber41st #171
    Nekem olyan is jó lenne, ami állókép, de mozog rajta a zászló...
  • Ahhoj #170
  • Ahhoj #169
    istenem, ha már itt tartunk, akkor vki küldjön már egy linket, ahol lobog a zászló, főleg ha mozgókép is van, akkro azt :)
    ja és offtopic, de evvan, sry :)