Hunter
Elindult a Huygens a Titán meghódítására
A hét év alatt megtett 3,2 milliárd kilométer után a NASA Cassini műholdján utazó ESA Huygens szonda december 25-re virradóan végre levált hordozójáról és megkezdte 20 napos utazását végcélja, a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán felé.
"Január 14-re várható az adatok beérkezése az ESA darmstadti Űrhajó Műveleti Központjába" - mondta Claudio Sollazzo, a Huygens egység projektvezetője a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumában (JPL). A leválást rugók segítették elő, melynek sikerességét a NASA is megerősítette. "Röviden összefoglalva a leválás teljesen normálisan zajlott" - mondta Earl Maize, a Cassini helyettes programigazgatója. "Amennyire a jelenleg rendelkezésünkre álló telemetriai adatokból ki tudjuk venni a leválás tökéletes volt. A leválási szekvencia csendes-óceáni idő szerint 7:07-kor fejeződött be az űrhajó fedélzetén. Ekkor a manőver kivitelezése miatt nem volt rádiókapcsolatunk, amire számítottunk is. A kapcsolat 7:24-kor állt helyre, majd nem sokkal később megérkeztek a telemetrikus adatok, melyek igazolták hogy minden a várakozásoknak megfelelően zajlott."
"Nagyon örülök. Végre úton vagyunk a Titán felé, és már csak 20 napot kell várnunk a nagy pillanatig, január 14-ig" - mondta Jean-Pierre Lebreton, az ESA Huygens projektjének tudósa. A Cassini igyekszik fényképeket készíteni a levált Huygensről, hogy ezáltal még pontosabban be tudják határolni pályáját. A NASA mérnökei legalább olyan izgalommal kísérik nyomon az európai szondát, mint az ESA tudósai, nem véletlenül, hiszen a Cassini küldetésének legrejtélyesebb égitestét célozza a Huygens, így méltán mondható a Szaturnusz-expedíció egyik csúcspontjának, ami ha sikeres lesz, akkor egy teljesen új, eddig soha nem látott világot tárhat elénk.
Grafika a Huygens szondáról - a Titán légkörében 22 000 km/órás sebességről két perc alatt 1400-ra fog lelassítani, eközben a hővédő pajzs kb. 1800 fokra hevül
A szonda elválásának előkészületei december 16-tal vették kezdetünket, ekkor a JPL mérnökei 89,4 másodpercre begyújtották a Cassini főhajtóművét ezzel ütközőpályára állítva a két űrszondát a Titánnal. Most, hogy a Huygens már úton van a hold felé, a Cassini hajtóművét december 27-én újra begyújtják, hogy visszahúzzák a megfelelő geometriai pályára a további adatszolgáltatás érdekében.
A Titán eléréséhez a Huygensnek először túl kell élnie nagy sebességű becsapódását a hold sűrű légkörébe, majd miután a súrlódás hatására óránkénti 1400 kilométeres sebességre lassul működésbe lép a szonda 9 méter széles főejtőernyője, amit a belépéstől számított 15 perc multán egy kisebb 3,2 méteres ejtőernyő vált fel. A becsapódás óránkénti 17 kilométeres sebességgel várható január 14-én. "Amennyiben nem egy szénhidrogén tóban landolunk, úgy vélem jó esélyünk van a biztonságos földet érésre" - összegzett Lebreton. "A sebesség nagyon alacsony ezért különösen jók az esélyeink a leszállásra, ami után még félóránk marad a felszíni mérések elvégzésére. A háromórás mérési fázis alatt a szonda adatokat sugároz a felette keringő műholdnak."
A Huygens szondát majd egy évtizeddel ezelőtt szerelték össze
Az eredeti tervezet szerint a Huygensnek november végén kellett volna elérnie a Titánt, amikor a Cassini mindössze 1194 kilométeres távolságban volt a holdtól, azonban a mérnökök a Cassini fedélzeti rádiórendszerével adódott gondok miatt kénytelenek voltak januárra halasztani az európai szonda érkezését. A gondok elhárításához enyhe pályamódosításra volt szükség a Cassini esetében, de a mérnökök szerint így már elhárultak az akadályok a rádiójelek vétele elől. Az adatok vételében a nemzetközi tudóscsoportoknak segítséget nyújtanak a Nemzeti Tudományos Alapítvány Nemzeti Rádiócsillagászati Obszervatóriumának (NRAO) földi rádiótávcsövei is, így a tudósok a lehető legtöbb információhoz juthatnak az emberi történelem számára mindeddig egyedülálló kísérletből.
A szondát többrétegű szigetelés védi
A nyugat-virginiai GBT (Green Bank Telescope) és az Amerikát átszelő VLBA (Very Long Baseline Array) tíz teleszkópjából nyolc közvetlenül veszi majd az ereszkedő Huygens gyenge, 10 wattos jeleit, melyek 1,2 milliárd kilométeres távolságra lesznek bolygónktól. Ehhez társulnak az NRAO ausztrál, japán és kínai távcsövei is. Egy európai csoport a rádióteleszkópokkal a szonda leszállás közbeni pozícióját kíséri figyelemmel, míg egy amerikai csoport az ereszkedési sebességre és a szonda mozgási irányára koncentrál.
A földi mérések fontos információkkal szolgálnak a Titánon uralkodó szelekről is, melyről a tudósok jelenleg nagyon keveset tudnak. A Voyager 1 1980-as adatai szerint a kelet-nyugati szelek elérik az óránkénti 360 kilométeres sebességet is, míg az észak-déli vertikális szelek jóval gyengébbek lehetnek, de így is tekintélyesnek mondhatók. A becslések szerint a Huygens leszállási helye az ejtőernyő beüzemelési pontjától számított 400 kilométerre keletre és 200 kilométerre nyugatra eső területre várható.
Részletes cikkünk a Cassini-Huygens küldetésről
"Január 14-re várható az adatok beérkezése az ESA darmstadti Űrhajó Műveleti Központjába" - mondta Claudio Sollazzo, a Huygens egység projektvezetője a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumában (JPL). A leválást rugók segítették elő, melynek sikerességét a NASA is megerősítette. "Röviden összefoglalva a leválás teljesen normálisan zajlott" - mondta Earl Maize, a Cassini helyettes programigazgatója. "Amennyire a jelenleg rendelkezésünkre álló telemetriai adatokból ki tudjuk venni a leválás tökéletes volt. A leválási szekvencia csendes-óceáni idő szerint 7:07-kor fejeződött be az űrhajó fedélzetén. Ekkor a manőver kivitelezése miatt nem volt rádiókapcsolatunk, amire számítottunk is. A kapcsolat 7:24-kor állt helyre, majd nem sokkal később megérkeztek a telemetrikus adatok, melyek igazolták hogy minden a várakozásoknak megfelelően zajlott."
"Nagyon örülök. Végre úton vagyunk a Titán felé, és már csak 20 napot kell várnunk a nagy pillanatig, január 14-ig" - mondta Jean-Pierre Lebreton, az ESA Huygens projektjének tudósa. A Cassini igyekszik fényképeket készíteni a levált Huygensről, hogy ezáltal még pontosabban be tudják határolni pályáját. A NASA mérnökei legalább olyan izgalommal kísérik nyomon az európai szondát, mint az ESA tudósai, nem véletlenül, hiszen a Cassini küldetésének legrejtélyesebb égitestét célozza a Huygens, így méltán mondható a Szaturnusz-expedíció egyik csúcspontjának, ami ha sikeres lesz, akkor egy teljesen új, eddig soha nem látott világot tárhat elénk.
Grafika a Huygens szondáról - a Titán légkörében 22 000 km/órás sebességről két perc alatt 1400-ra fog lelassítani, eközben a hővédő pajzs kb. 1800 fokra hevül
A szonda elválásának előkészületei december 16-tal vették kezdetünket, ekkor a JPL mérnökei 89,4 másodpercre begyújtották a Cassini főhajtóművét ezzel ütközőpályára állítva a két űrszondát a Titánnal. Most, hogy a Huygens már úton van a hold felé, a Cassini hajtóművét december 27-én újra begyújtják, hogy visszahúzzák a megfelelő geometriai pályára a további adatszolgáltatás érdekében.
A Titán eléréséhez a Huygensnek először túl kell élnie nagy sebességű becsapódását a hold sűrű légkörébe, majd miután a súrlódás hatására óránkénti 1400 kilométeres sebességre lassul működésbe lép a szonda 9 méter széles főejtőernyője, amit a belépéstől számított 15 perc multán egy kisebb 3,2 méteres ejtőernyő vált fel. A becsapódás óránkénti 17 kilométeres sebességgel várható január 14-én. "Amennyiben nem egy szénhidrogén tóban landolunk, úgy vélem jó esélyünk van a biztonságos földet érésre" - összegzett Lebreton. "A sebesség nagyon alacsony ezért különösen jók az esélyeink a leszállásra, ami után még félóránk marad a felszíni mérések elvégzésére. A háromórás mérési fázis alatt a szonda adatokat sugároz a felette keringő műholdnak."
A Huygens szondát majd egy évtizeddel ezelőtt szerelték össze
Az eredeti tervezet szerint a Huygensnek november végén kellett volna elérnie a Titánt, amikor a Cassini mindössze 1194 kilométeres távolságban volt a holdtól, azonban a mérnökök a Cassini fedélzeti rádiórendszerével adódott gondok miatt kénytelenek voltak januárra halasztani az európai szonda érkezését. A gondok elhárításához enyhe pályamódosításra volt szükség a Cassini esetében, de a mérnökök szerint így már elhárultak az akadályok a rádiójelek vétele elől. Az adatok vételében a nemzetközi tudóscsoportoknak segítséget nyújtanak a Nemzeti Tudományos Alapítvány Nemzeti Rádiócsillagászati Obszervatóriumának (NRAO) földi rádiótávcsövei is, így a tudósok a lehető legtöbb információhoz juthatnak az emberi történelem számára mindeddig egyedülálló kísérletből.
A szondát többrétegű szigetelés védi
A nyugat-virginiai GBT (Green Bank Telescope) és az Amerikát átszelő VLBA (Very Long Baseline Array) tíz teleszkópjából nyolc közvetlenül veszi majd az ereszkedő Huygens gyenge, 10 wattos jeleit, melyek 1,2 milliárd kilométeres távolságra lesznek bolygónktól. Ehhez társulnak az NRAO ausztrál, japán és kínai távcsövei is. Egy európai csoport a rádióteleszkópokkal a szonda leszállás közbeni pozícióját kíséri figyelemmel, míg egy amerikai csoport az ereszkedési sebességre és a szonda mozgási irányára koncentrál.
A földi mérések fontos információkkal szolgálnak a Titánon uralkodó szelekről is, melyről a tudósok jelenleg nagyon keveset tudnak. A Voyager 1 1980-as adatai szerint a kelet-nyugati szelek elérik az óránkénti 360 kilométeres sebességet is, míg az észak-déli vertikális szelek jóval gyengébbek lehetnek, de így is tekintélyesnek mondhatók. A becslések szerint a Huygens leszállási helye az ejtőernyő beüzemelési pontjától számított 400 kilométerre keletre és 200 kilométerre nyugatra eső területre várható.
Részletes cikkünk a Cassini-Huygens küldetésről
