Hunter

Megszületett a mesterséges pókselyem

Izraeli tudósok mesterséges körülmények között, genetikailag alkották meg a pók hálóját a nyolclábú lények segítsége nélkül.

Az eset azért jelentős mert a világon számos laboratóriumban próbálkoznak ezen nagy szakítószilárdságú anyag előállításával a legkülönbözőbb módszerek csatasorba állításával, azonban kézzelfogható, illetve a kereskedelemben is életképes eredményt még senkinek sem sikerült elérnie. A jeruzsálemi Héber Egyetem elmúlt két évben végzett kutatómunkája azonban kikövezheti az utat egy olyan anyag kereskedelmi fejlesztése előtt, ami erősebb a selyemnél.


Pókháló elektronmikroszkóp alatt

A laboratóriumi körülmények között, a pókok génjeivel előállított háló szinte ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint az eddig utánozhatatlannak tűnő pókhálók. A pókselyem elképesztően erős, azonban a pókok territoriális természete miatt gyakorlatilag lehetetlen a nagyobb mennyiségekben történő termesztése. A tudósok évek óta próbálkoznak olyan hálók megalkotásával, melyek ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a pókoké.


A pókhálóban megtalálható proteinek lemásolásához a tudósok egy kerti pók génjeit alkalmazták, ami egy erős és rugalmas rostot tartalmazó fehérjével rendelkezik. "Kifejlesztettük a megfelelő proteinek nagy mennyiségben történő előállításának módszertanát, melynek alapja, hogy megfertőzzük a rovar sejtjeit egy genetikailag módosított vírussal a rost előállítása érdekében" - magyarázta Dr. Uri Gat fejlesztő biológus, a kutatásban résztvevő tudósok egyike.

A mesterségesen előállított háló - mely mindössze egy ezredmilliméteres átmérővel rendelkezik - lehetséges ipari alkalmazásai között olyan területek szerepelnek, mint a sebészcérnák, a golyóálló mellények, mikrovezetők, optikai szálak, sőt még a horgászbotok is, hogy kellőképpen széleskörű legyen a felhasználhatósága. A német Müncheni Egyetem, valamint az angol Oxford Egyetem tudósai szintén részt vettek a fejlesztésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RelakS #30
    Jah, acélborítású szálat sző a következő genetikailag módosított pók, úgyhogy ha le akarod pókhálózni a szobát, nem söprűt, hanem flexet veszel elő :D
  • dez #29
    Nem biztos, hogy gondoltak már rá. Egyelőre a felkapott hír a fontos, ami támogatókat, befektetőket vonz, további évekre biztosítva a kutatómunkát.
  • mainruler #28
    Szerintem bevonat/adalékanyagok kérdése az egész. Mivel alapvetően fehérjetermészetű anyagról van szó, biztos, hogy károsítja a szmog/savas eső/stb. Valószínűleg azért gondoltak erre is.
  • [HUN]PAStheLoD #27
    Na ezt akartam épp most írni , szép meg jó , de ha megfázik , vagy láza lesz a golyóálló mellénynek? :))
  • [HUN]PAStheLoD #26
    attól kevlar, hogy kevlarszálakkal van átszőve ;]
    gondolom én ..
  • Drinkman #25
    Az jó, hogy 3x erősebb az acélnál, viszint nem olyan hőálló.És vegyileg mennyire ellenálló? Lehet a szmog elrohasztja egy idő alatt, mégiscsak proteinből van.
  • mainruler #24
    A pókselyem háromszor erősebb/rugalmasabb az azonos átmérőre nyújtott acélnál. Eddig is használták halászhálónak (kb. 4 kilóig bírja), csodálom, hogy eddig tartott az előállítása, az évszázad biznisze.
  • noss #23
    :))
    kiváncsi vagyok mikor indul be a termelés és mikor jut el hozzám
    (számolom az éveket)
  • dduma #22
    Hehe. És akkor a web tényleg pókháló lesz. :D
  • The Termentor #21
    igaz! bocsanat hogy aljas modon felre probaltam vezetni a melyen tisztelt olvasokozonseget es koszonetem kifejezesehez nem talalok szavakat hogy kijavitottad ezt az egbekialto hibamat.