SG.hu

A médiumok között elsiklik a lényeg

[Infinit] A különböző tömegtájékoztatási eszközök igyekeznek egymás mellett létezni, ugyanis a fogyasztók egyre nagyobb igényt mutatnak egyidejű használatuk iránt.

Az American Press Institute The Media Centere és a BIGresearch 2003. októberében végzett felméréséből kiderül, hogy a fogyasztók 70%-a egyszerre több, különböző médiumot használ, a Mobium Creative Group pedig a közelmúltban feltárta, hogy a munkavégzés során az üzletemberek 83%-a figyel oda többfajta médiumra.

A The Media Center és a BIGresearch szerint a tévénézést is különböző hagyományos és új médiumok használata kíséri. A 13.414 válaszoló durván háromnegyede televízió-nézés közben rendszeresen vagy alkalomszerűen újságot olvas, míg kétharmada internetezik. Az internetezők több mint fele ugyanakkor rádiót hallgat, 20%-a pedig újságot olvas szörfölés közben.

Az egyidejű médiahasználat helyzetbe hozza azokat a marketingeseket, akik az új médiaformákkal, például az internettel próbálják elcsábítani az embereket a hagyományos médiumoktól, mint amilyen a televízió, a rádió és a sajtó. Ugyanakkor a többfajta médium szimultán használata gyakran sekélyesebbé teszi az így megszerzett információkat. A Mobium Creative Group kutatásából kiderül, hogy a többfajta médiumot használó üzletemberek több mint 80%-a nagyobb figyelmet összpontosít az egyik tömegtájékoztató eszköz irányában. "Az egyidejű médiahasználat nagyon elterjedt az üzletemberek között: 88%-uk olvas újságot tévénézés közben, 70%-uk hallgat rádiót munkavégzés közben, 56%-uk olvasgat nyomtatott üzleti cikkeket, miközben internetezik" - állítja Guy Gangi a Mobium Creative Group-tól.

Amikor legutóbb egyszerre használtak többfajta médiumot, az üzletemberek az alábbi eszközökre figyeltek oda leginkább:

  • Internet: 41%
  • Újság: 20%
  • TV: 18%
  • Kereskedelmi szaklap: 5%
  • Üzleti cikkek: 5%
  • Rádió: 4%
  • Közvetlen levelezés: 4%
  • Értékesítési szakirodalom: 1%
  • Soha nem használt egyszerre több tömegtájékoztatási eszközt: 2%

    A széles, többcsatornás kampányok nem tudják megfogni a szerteágazó figyelmet - állítja Phil Rist, a BIGresearch stratégiai igazgatóhelyettese, aki szerint a marketingszakemberek kihasználhatják az újító jellegű, célzott reklám lehetőségét. "A marketingesek megtervezhetik, hogy milyen médiumokon keresztül hirdetnek egyszerre, de új, kreatív ötleteket is bevonhatnak. Ha egy célcsoportnál magas a TV/újság együttes használati aránya, akkor ott többségükben az újságra koncentrálnak, nem pedig a televízióra, ezért a tévéreklámoknak erőteljes hanghatásokkal kell operálniuk ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmet" - magyarázza Rist.

    Az egyidejű médiahasználat nem újsütetű dolog, ugyanakkor Rist rámutat, hogy ez idáig senki nem vizsgálta meg a fogyasztó szemszögéből, pedig erre szükség lenne ahhoz, hogy az ágazat ennek megfelelően változzon és alkalmazkodjon.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • Tetsuo #3
      O.K.
      :)
    • gz8 #2
      A köcsögök közé még vedd nyugodtan a közgazdászokat. Azok sem érnek semmit...
    • Tetsuo #1
      A sok léhűtő marketinges köcsög...mi lenne ha rendes szakmájuk lenne? És nem néznének mindenkit hülyének, nem tömnék az agyunkat a sok szarral? ...Undorító!