SG.hu·

Bill Gates szerint a technológia megváltoztatja a reklámokat

[Mediainfo] A Microsoft elnöke szerint ideje már, hogy ne csak tévéfüggőkre építsék a hirdetők kommunikációjukat.

Reklámipari vezetők előtt tartott előadásában Gates arról beszélt, hogy végre el kellene felejteni azt a hosszú évek óta jelenlevő közhelyes gondolkodást, amely a képernyő előtt ülő, a következő show kezdetéig a reklámokat bambán végignéző fogyasztóra épít. Véleménye szerint ideje már, hogy a reklámipar képviselői elfogadják: a fogyasztók akkor, ott és oly módon néznek televíziót, ahogyan akarják, így a hirdetők azzal a kihívással kerültek szembe, hogyan juttassák el hozzájuk a kereskedelmi üzeneteket. Mint a Microsoft elnöke a cég által rendezett konferencián elmondta, a technológiai fejlődés azt is befolyásolni fogja, hogyan érik el a reklámok a fogyasztókat.

Gates témafelvetése persze nem újdonság, a technológiai ipar szereplői az utóbbi években egyre többet foglalkoznak a kérdéssel, ám azt a Microsoft elnöke is elismerte, hogy még nem tudni, pontosan milyen módon befolyásolhatja a technológiai fejlődés a reklámozás menetét. "Senkinek nincs kristálygömbje, hogy a jövőbe lásson" - mondta el.


A Microsoft elnöke arra is kitért, hogy a fejlődés és annak következménye a reklámipar és célközönsége szempontjából nem ítélhető meg egyoldalúan, számítani lehet mind pozitív, mind negatív hatásokra. Mindenképpen profitálhat az iparág abból a tényből, hogy a fejlettebb technológiával pontosabban el lehet érni a célközönségeket a különféle demográfiai tényezők mentén. Példaként hozta azt a sokak által megálmodott esetet, mikor valaki elsétál egy bolt kirakata vagy egy óriásplakát előtt egy mobiltelefonnal, s a közterületi reklámeszközön azonnal a neki szóló hirdetés jelenik meg, mivel a mobiltelefonja nyomán azonosítani lehetett.

Ugyanakkor Gates arra figyelmeztetett, hogy az új technológiák kísértést jelenthetnek, s a hirdetőknek meg kell találniuk az egyensúlyt a célcsoportok elérése és zavarása között. Mint elmondta, a pop-up reklámok annak idején jó ötletnek tűntek, de a hirdetők túl messzire mentek. Most számos cég, így a Microsoft vagy a Google is blokkolják ezeket a hirdetési formátumokat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gz82004. 03. 31.. 22:04||#7
Nézd meg: Ausztriában sokkalta kevesebb van, onnan nyugatabbra meg szinte nem is látsz multireklámot...

Amit a reklámról mondanak, miszerint az arra költött összeg fele csak kidobott pénz, hát, azt éppenséggel tehetnék az én banxámlámra is
© gz82004. 03. 31.. 21:30||#6
Milyen kár, hogy nem lehet bilgéccel az alábbi párbeszédet eljátszani:

- Belenézel a gömbbe?
- Milyen gömbbe?
- A s*ggömbe!
© knwd2004. 03. 31.. 16:09||#5
Rakjanak bezárhatatlan reklámablakot a Longhornba, és a setupban kötelezõ legyen megadni hogy milyen dolgok érdekelnek 😊

Amugy a reklámtábla meg az anyja p*csáját azonosítgassa a mobilja alapján!

""Senkinek nincs kristálygömbje, hogy a jövõbe lásson" - mondta el." Nagyon szépen köszönöm, hogy erre is kitért, Mr. Gates! 😊
© Mighty2004. 03. 30.. 17:52||#2
Kérdés, mivel veszi majd rá az adott kirakat vagy plakát, hogy odanézzek?
Rámkiabál? Héééé Mighty, ezt sasold. Ezzel a pelenkával tisztább, szárazabb érzés beszarni 😛
© [HUN]PAStheLoD2004. 03. 30.. 17:38||#1
pszicho-tekno-reklámok 😄