Berta Sándor

Sikertelen volt a Mydoom B támadása

Immunisnak bizonyult a Mydoom B vírus támadásaival szemben a Microsoft. A redmondi vállalat így jóval sikeresebben megúszta a Mydoom-mal való "találkozást", mint az SCO.

A DDOS-támadások (Distributed Denial of Service) gyakorlatilag hatástalannak bizonyultak. A Microsoft.com weboldal végig elérhető volt a tegnapi napon - még késő este is. Az amerikai cég ugyanakkor megerősítette, hogy már korábban felkészültek a Mydoom B-re, igaz erre elegendő idejük is volt. Az SCO elleni sikeres DDOS-támadások után például még egy pótwebcímet is tartalékba helyeztek arra az esetre, ha náluk is "beütne a krach".

A Network Associates biztonságtechnikai cég szakértőinek véleménye szerint a cég nem csak ezeknek az óvintézkedéseknek köszönheti weboldalának életbenmaradását, hanem "egy szerzői blamázsnak" is. Nem történt semmi más, csupán rosszul programozták a Mydoom B-t. A rosszul megírt kód vezetett ahhoz, hogy világszerte "csupán" párszáz számítógép fertőződött meg, ám ezek semmilyen hatással nem voltak a Microsoft rendszereire. Az SCO-t sújtó DDOS-támadásokban ezzel szemben körülbelül 50 ezer PC-t fertőzött meg a Mydoom A.

A több más szoftver mellett a Norton AntiVirust is készítő Symantec biztonságtechnikai cég adatai szerint azonban még korántsem lélegezhetünk fel. A Mydoom A vírusok ugyanis február 12-én, csütörtökig támadni fogják az SCO-t, míg a Mydoom B-t sem lehet leírni, ugyanis március 1-ig aktív marad. Így nem árt fokozottan figyelniük a magánszemélyeknek és a vállalatoknak is az elektronikus levelezéseikre, mert a Mydoom még akár hetek múlva is szedheti az újabb és újabb áldozatait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #25
    "Érdekes módon nem működik. "

    Elnézést, elírtam - helyesen: NEKEM működik.
  • mrzool #24
    Érdekes módon nem működik. Sőt, nem csak a saját gépemen működik. Akkor mégis csak a te készülékedben van a hiba, nem? Ugye te is jogtiszta vindózt használsz?
  • Pheel #22
    De.
  • Shadow_THH #20
    Ja egyet értek, ha csak az lenne a célja, hogy a microsoftot támadja, tényleg nem nagyon tudna zavarni :D bár ha ez meg is történne (hogy egy ilyen vírust hoznak létre) akkor úgyis feldobnak valami sablon szöveget (e-mail, terjed, felhasználó, megfertőz, tönkretesz, letöröl, zokszigén) amivel elhitetnék, hogy ez bizony az usereket is szopatja rendesen, és máris meg lenne oldva a bajuk
  • Shadow_THH #19
    ha a mydoom nem is, de a 35$-os elfelejtett domain név számlája azért csak keresztbe tett :DDDD
  • mrzool #17
    Mert béna vagy, én hétfőn és kedden is tudtam használni a Windowsupdate-et, de most is teljesen jól megy.
  • mrzool #16
    Az nem zavar, hogy keyloggert és backdoort is telepít a fertőzött gépekre? A lényeg csak a 'szent cél'?
  • mrzool #15
    Használják az Akamai (vagy hogyishívják:))) terheléselosztó hálózatát, az elvileg linuxon fut, de maguk a webszerverek W2k3+IIS6.0 kombón. De jól is teszik, csak a heterogén rendszerek tudnak hosszútávon is fennmaradni.:)
  • Alien_AM #13
    Mrzool: igazad van :), bar sztem, BSD tuzfal, win2k3 server, es linux/winxp kliens lenne az igazi.
  • mrzool #11
    Az a 'linux' jó lesz W2k3-nak is...:))

    http://uptime.netcraft.com/up/graph/?host=www.microsoft.com