Spencer

2004 is komoly kihívást jelent majd a biztonsági szakemberek számára

A számítógépes biztonsági szakemberek számára az elmúlt esztendő a Slammer internetes féreg felbukkanásával kezdődött, majd pedig egyedül az utolsó nyári hónapban négy nagy veszélyt jelentő újabb féreg színre lépésével folytatódott, így nem csoda, hogy 2003-at egyesek a férgek évének nevezik.

Míg az antivírus megoldások fejlesztésével foglalkozó cégek számára 2003 sok munkát és vélhetően jelentős extra bevételeket hozott, addig az egyéni felhasználók és a cégek számára a számítógépes kártevők rendkívül jelentős károkat okoztak. A különböző férgek és vírusok nem válogattak, éppúgy megfertőzték az egyszerű PC-ket, mint a vállalati szervereket, de még a bankjegykiadó automaták is komoly veszélynek voltak kitéve.

Egyelőre kérdéses, hogy az idei esztendő hogyan fog alakulni e téren. Szakértők szerint mindenesetre naivitás lenne azt hinni, hogy 2004-ben kevesebb számítógépes vírus indul majd világhódító útra. Chris Belthoff, a Sophos egyik vezető elemzője felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban jó néhány víruskészítőt rács mögé juttattak a hatóságok, a Microsoft pedig megfogadta, hogy a jövőben minden eddiginél biztonságosabb programokat fog készíteni, azonban úgy tűnik, hogy mindez kevés ahhoz, hogy a híradásokban a jövőben ne lehessen folyamatosan az újabbnál újabb vírustámadásokról hallani. Belthoff úgy véli, hogy ahogy az elmúlt esztendőben, úgy az idén is a Microsoft szoftvereit szemelik majd ki leginkább a vírusok készítői és a hackerek, ami tulajdonképpen nem is csoda, hiszen rengeteg helyen használnak redmondi fejlesztésű szoftvereket, mely programok ráadásul tele vannak kisebb-nagyobb biztonsági résekkel.

Mikko Hypponen, az F-Secure igazgatója szerint a közeljövőben vélhetően számos olyan számítógépes kártevő fog felbukkanni, mely a Microsoft új .Net szoftvereinek sebezhető pontjait fogja kihasználni. Hypponnen meglátása szerint az elkövetkezendő hónapokban a hagyományosnak nevezhető, PC-ket fertőző vírusok és férgek mellett feltűnnek majd azon kártevők is, melyek a kéziszámítógépekre és mobiltelefonokra fognak specializálódni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #7
    mert egyenlőre több a windows és a sok jóakaró azt akarja tönkre tenni. madj miután már nagyon belejöttek majd bekapcsolják mellé az eddigi kuva nagy biztonságu linuxot is, és eljkezdik azt is vírusozni, és majd azok is ugyanígy fognak nézni.. :/
  • mrzool #6
    A "Linuxos féreg nincs?" témához egy érdekes és tanulságos olvasnivaló - avagy meddig merészkednek egyes elvakult linuxosok:

    A strigákról másodszor, avagy Linux vírusok pedig nincsenek?
  • Vik1984 #5
    "Linuxos féreg nincs?"

    Megint kezded? :-)
  • Pheel #4
    "Elég egyetlen biztonsági hiba, amelyet ha kihasznál egy gyorsan terjedő féreg és egész rendszereket béníthat le."

    Tehát, ha a szervereken egyszerre lenne fent több oprendszer, akkor máris nem bénulnának le? Vagy akkor csak fél rendszerek bénulnának le? Szerinted mekkora egy rendszer? És miért pont a Windowsos rendszerek bénulnak le? Linuxos féreg nincs? (Van)
  • [HUN]PAStheLoD #3
    hát bizony.. sok embernek meg kell védenie magát a biztonságtól.. nehéz ügy!