Hunter

Az üres galaxisok rejtélye

Egyes galaxisok főként gázból állnak, nem pedig csillagokból, fedezte fel Brad Warren az Ausralian National University végzős hallgatója, némileg megkavarva ezzel a hagyományos gondolkozást.


Egy gázgalaxis
"Ha gázok után kutatunk egy rádióteleszkóp segítségével akkor egy óriási gázfoltot láthatunk. Ha csillagokat keresünk egy optikai teleszkóppal akkor csupán egy kis csillagfoltot láthatunk az égbolton" - mondta a BBC Newsnak a csillagászati világkongresszuson. Valamilyen okból ezekben a galaxisokban nem sikerült csillagoknak kialakulniuk a hidrogén gázból. Most azon folyik a kutatás, hogy ennek okát kiderítsék. A Nemzetközi Csillagász Szövetség Sydney-ben tartott gyűlésén Warren felvázolta a 20 gázzal teli galaxisról szóló felfedezését.

"Amikor gázokat keresünk ezekben a galaxisokban a jel szinte kirobbanó" - magyarázta Warren. "Azonban ha csillagokat keresünk, csupán egy alig felismerhető foltot látunk."
A galaxisokat, melyek főként gázból állnak és csak néhány csillagot tartalmaznak már korábban is észlelték. Az új tanulmány azt igyekszik bemutatni, hogy ezek jóval gyakoribbak és furcsábbak, mint korábban gondolták.


Kevés csillagnak adnak otthont
Az úgynevezett "üres" galaxisok nagy intergalaktikus űrökben találhatók, a hagyományos galaxis csoportosulások közötti hatalmas térben. Igen kevés objektum lakozik ezeken a területeken, ahol szülő galaxisaiktól elszakadt magányos csillagok élik elszigetelt életüket, mielőtt elhalványulnának és elpusztulnának. Az üres galaxisok hatalmas hidrogén korongok, több tízezer fényév átmérőjűek, méretük nem sokkal kisebb, mint a Tejútrendszeré, tömegük azonban jelentősen alacsonyabb. Bár több milliárd Nap tömegével rendelkeznek elenyésző számú, alig látható csillaggal rendelkeznek középpontjukban. Valamilyen ismeretlen okból nem alakították át hidrogén gázukat csillagokká. Brad Warren szerint halva születésük oka talán a magukra hagyatottságukban rejlik.

"Ezek elszigetelt galaxisok. Nem kapnak semmilyen stimulációt más galaxisoktól, ami elindíthatná a csillagformálódást, normális esetben ez többnyire a gravitációs vonzás szokott lenni" - mondta. "A legtöbb galaxis gázai nagy részét csillagokká alakítja, a most felfedezett galaxisok esetében azonban ez a folyamat nem alakul ki - egyelőre nem tudjuk miért."
Ezeknek a furcsa galaxisoknak a megismerése és "meddőségük" megértése segíthet felfedezni a csillag formálódás folyamatának egy hiányzó láncszemét.

"A miért felfedezése fontos betekintést fog adni hogyan, mikor és miért alakultak ki a galaxisok" - tette hozzá Warren. Kutatásának következő lépése a gázgalaxisok néhány csillagának megvizsgálása lesz, hogy megtudja van-e valamilyen sajátosságuk a már ismert csillagfajtákkal szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matya007 #9
    hi
  • Gabest #8
    lexx rulz :)
  • Bonewerkz #7
    vagy Mantrid letezesere, amikor a Lexx-en szolgaltam megpusztitottuk, de ezexerint megint fel akarja zabalni az univerzumot
  • Gabest #5
    Azért üresek, mert kirabolták őket. Újabb bizonyíték az idegenek létezésére.