JohnnyCage

Egyre hosszabb a mobilok életciklusa

A felhasználók annak ellenére is egyre ritkábban cserélik le mobiltelefonjaikat, hogy a készülékek ára az elmúlt években folyamatosan csökkent.

Legalábbis ezt állítja a J.D. Power and Associates egy, a napokban nyilvánosságra hozott tanulmány alapján. A tanulmány szerint a felhasználók jelenleg átlagosan 18 havonta vesznek új mobil készüléket, ami jelentős visszaesés a 2000-ben regisztrált átlag 16 hónaphoz képest, különösen annak figyelembe vételével, hogy a mobilteleonok ára azóta jelentősen lecsökkent.

A mintegy 5 ezer háztartás bevonásával készített tanulmány nem jósol túlzottan sok jót a mobiltelefon iparnak, amely még csak most próbál talpra állni a közelmúlt visszaesését követően. Elemzők szerint azonban a jelenlegi, meglehetősen borús helyzet várhatóan nem tart majd sokáig.

- Nem hiszem, hogy komoly probléma lenne a mobiltelefon iparral. Szerintem ez csak egy természetes reakció a gazdasági recesszióra - mondta Greg Teets, az A. G. Edwards piackutató cég elemzője. - Ahogy a gazdaság ismét fellendül, a mobilkészülékek eladásai is újból növekedni kezdenek majd - tette hozzá Teets.

A mobiltelefonok átlagos piaci ára jelenleg 75 dollár, ami 25 százalékos csökkenést jelent az 1999-ben regisztrált 100 dolláros szinthez képest - áll a jelentésben. Kirk Parsons, a J.D. Power igazgatója azonban úgy véli, az alacsony ár valójában nem ösztönözte a felhasználókat új készülékek vásárlására. - Bármennyibe is kerüljenek a készülékek, a vásárlóknak ok kell arra, hogy lecseréljék régi modelljeiket - mondta a vezető. Teets szerint az új készülékeknek olyan szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, amelyek valódi értéket jelentenek a felhasználók számára, és amelyért hajlandóak is fizetni.

"Korábban az egyre kisebb és könnyebb készülékek, valamint az egyre hosszabb üzemidő volt ilyen. Újabban inkább a színes kijelzők vonzzák a vásárlókat" - mondta Parsons. A jelentés szerint a vásárlók elsősorban a telefonok külsejére, szolgáltatási listájára, könnyű használhatóságára, szívósságára, és az akkumulátoros üzemidő hosszára figyelnek vásárláskor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #17
    Jövőbe látsz? :) 5 éve azt mondták, hogy mára már beszédalapú vezérlés lesz a PC-n. Hát én még gépelek :)

    20 éve azt mondták, hogy gondolkodó gépeink lesznek. Most azt mondják, hogy majd 50 év múlva...

    Nem lesz ekkora fejlődés...
  • tomcs #11
    ez az egesz vita egy marhasag. ha nem akarod hasznalni nem csereled le a telefonod vagy ha lecsereled mert tetszik az uj formaja akkor se kell hasznalnod. de a lehetoseg azert csak legyen ott, az nem faj senkinek se. legyen szo akar wap-rol akar mms-rol stb. meg aztan ez a fejlodes egy lep[csofoka nem lehet kihagyni. amikor megjelent az elso vezetekes telefon, az elso televizio, stb akkor meg senki se tudta mire lesz jo meg sokan morgolodtak hogy minek aztan ma hogy lennel meg nelkuluk.. marpedig ez elso nehany primitiv vacak nelkul a mai fejlettebb utodaik se leteznenek, tenyleg le se masztunk volna a farol ha mindenkinek ez lenne a hozzaallasa.
  • sztavrosz #10
    Én pedig TunTun-nak adok igazat. Wapoljál csak 14KBytal (tudom te dzsípireszezel :-(), örülj a fülsüketítő szaros csengőhangjaidnak, a 256 színű 3*3 cm nagyságú csiribiri 3 fázisú gagyi animációidnak, valamint az összefűzhető SMS-eidnek (miközben az általad jónak itélt 3310-es, a 300. karekter után majd összeszarja magát annyira lassú lesz). Verjétek a nyálatok a C64es korszakot idéző mobil JAVA alkalmazásokra (max 150KB), és legyetek elégedettek. Itt tartunk. Én ebből köszönöm szépen nem kérek. A telefon telefonálásra való, a többi az csak körítés, hogy a hozzád hasonló seggfejeknek (másnéven fogyasztók) eladják a termékeiket. Arról nem is beszélek, hogy miközben ülsz a barátnőddel és WAPolsz, hogy megnézd a moziműsort kiderül, hogy terhelt a Vodafone hálózat (velem nemegyszer megtörtént), és nem is tudsz feljelentkezni. Ilyenkor mit mondasz? Bocsi kicsim ma nem megyünk moziba. :-) Az e-mailozásról meg annyit üzennek _en_-nek, hogy nagyon szűkszavú lehet, ha beéri 999karakteres wapos e-mail írási lehetőséggel (pl. freemail). :-(
  • Bonewerkz #1
    hm... ezt a nokia ugy oldotta meg, hogy rovidebb eletu telokat dobott a piacra:)) nekem a 6210esem fagy, meg minden kinnya baja van, de a batyam a 6110est lassan 4 eve hasznalja:)) (elozot elhagyta a szigeten, aztan most vett egy masik 6110est, ugyanojan regit) vagy megnezhetitek a 3310est, a 3210 jobban birta, (lattam egyet, ami fel oras pocsolyafurdo utan vigan mukodott) ja, es akkor meg mindig a nokiak a legjobb telefonok... baratnom uj siemense asszem nem egeszen 2 honapig birta, aztan vettem neki egy regi c35 ost... (azota telefonal rajta, semmi baja:D)