Franczy

Az AMD új vizekre evez

Az Advanced Micro Devices (AMD) más chipgyártó cégekhez hasonlóan szeretne úgymond több lábon állni, vagyis vadonatúj chipjei révén mielőbb szeretné megvetni a lábát a fogyasztói elektronikus eszközök piacán. A cég képviselői a napokban bejelentették, hogy az AMD-n belül létrejött egy új részleg, a PCS (Personal Connectivity Solutions), melynek elsődleges feladatai közé tartozik az AMD fogyasztói elektronikus eszközökbe szánt új chipjeinek kifejlesztése és forgalmazása, és amely részleghez nagyon komoly reményeket fűznek az AMD vezetői.

Phil Pompa, az AMD PCS részlegének marketing igazgató helyettese az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a PCS részleg létrejöttét nagymértékben annak köszönheti, hogy az AMD idén februárban felvásárolta az Alchemy Semiconductor nevezetű céget. Pompa elmondta, hogy a PCS első termékei nagyrészt az Alchemy Semiconductor már meglévő termékeire fognak épülni, ugyanis a texasi székhelyű cég vezetői és mérnökei közül mostantól kezdve sokan már a PCS-nél dolgoznak. Pompa ezenkívül utalt arra is, hogy a PCS idővel teljesen új, saját fejlesztésű termékekkel is elő kíván állni.

Az AMD által felvásárolt Alchemy Semiconductorról tudni kell, hogy elsősorban alacsony fogyasztású MIPS processzorok fejlesztésével foglalkozik, mely processzorok arra hivatottak, hogy a piacon komoly erőkkel képviseltetett ARM chipek ellen hatékonyan vegyék fel a harcot. Ahogy azt Pompa elmondta, az AMD a kezdeti időkben az Alchemy Semiconductor már meglévő Au processzoraira kíván nagy hangsúlyt fektetni, idővel azonban az AMD 801.11 szabvánnyal kompatibilis vezeték nélküli eszközök piacára is be szeretne törni. Azt is tudni lehet, hogy a most létrehozott PCS részleg szoros együttműködést fog folytatni az AMD flash memória fejlesztő és gyártó részlegével, így várhatóan a legrövidebb idő alatt forgalomba kerülhetnek majd olyan fogyasztói elektronikus eszközök, melyek különböző AMD termékekre épülnek.

A PCS első Au 1000, illetve Au 1100 típusjelzésű chipjei 333 MHz-es, 400 MHz-es, illetve 500 MHz-es frekvenciájú változatokban lesznek kaphatók. Az AMD reményei szerint az első, Au 1000 chippel szerelt fogyasztói elektronikus eszközök már idén nyáron forgalomba kerülhetnek, míg az Au 1100 chipes eszközök piaci debütálása az idei év végén esedékes. Pompa egyébként arra kérdésre, hogy az AMD belép-e a mobiltelefon piacra, azt válaszolta, hogy erre jó pár évig még biztosan nem kerül sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tomcat.no1 #1
    Ha mobilt fogank gyártani a jövőben akkor fogk egyet venni az tuti!!!!! :)