Franczy

VIA processzor tervek

A leginkább különböző alaplapi chipkészleteiről ismert tajvani VIA Technologies-ről manapság már sokan elfelejtik, hogy nem csak chipsetek, hanem processzorok gyártásával is foglalatoskodik. A VIA éppen ezért a nagyobb processzorgyártó cégekhez hasonlóan időről időre kiadja a közeljövőbeli terveivel kapcsolatos processzor ütemterveit, mely "roadmap"-ekkel megpróbálja fenntartani az érdeklődést a saját fejlesztésű processzorai iránt, valljuk be, általában több-kevesebb, de leginkább kevesebb sikerrel.

A legfrissebb VIA processzor ütemtervből mindenesetre kiderül, hogy a tajvani chipgyártó még ebben a negyedévben lerántja a leplet az immár fejlett, 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő új C3-as processzoráról, melynek 1 GHz-es működési frekvenciával rendelkező változata egyes források szerint már a napokban a németországi Hannoverben zajló CeBIT 2002 számítástechnikai szakkiállításon bemutatkozik majd. A VIA Technologies ezen processzor újdonságáról jelen pillanatban nagyjából annyit lehet tudni, hogy a felfrissített C5M (Ezra-T) processzormagra épül, 64 KB másodszintű gyorsítótárral rendelkezik, valamint, hogy lábkompatibilis az Intel Tualatin magos FC-PGA2 tokozású chipjeivel.

Az idei év második negyedévében esedékes az ugyancsak a ráncfelvarrt C5M magra épülő 1,2 GHz-es VIA C3-as processzor bemutatkozása, mellyel nagyjából egy időben debütál majd egy, ugyancsak 1,2 GHz-es új VIA chip is, mely azonban már a C5X típusjelzésű processzormagra épül, és megnövelt, 256 KB-os másodszintű gyorsítótárral rendelkezik majd. Az 1,2 GHz-es frekvenciájú C5M magos és az 1,2 GHz-es frekvenciájú C5X magos VIA processzorok közös vonása egyébként a 0,13 mikronos csíkszélesség. Különböző források szerint a C5X mag a nagyobb L2 cache-en kívül egyéb lényegi változtatásokat is tartalmaz majd, így többek közt tudni lehet, hogy a C5X pipeline-ja elődjétől eltérően nem tizenkét, hanem tizenhat szegmensű lesz, ezenkívül pedig új MMX és SSE részegységek is a részét képezik majd a VIA legújabb üdvöskéjének, mely ily módon a várakozások szerint jelentős teljesítménytöbblet felmutatására lesz képes. A C5X magos VIA C3 processzorok egyébként a C5M maggal rendelkező elődeikhez hasonlóan Socket 370 (FC-PGA2) kompatibilisek lesznek.

A VIA tervei szerint a C5X magos processzorok frekvenciája 2003-ban szépen lassan 1,5 GHz körülire kúszik majd fel, majd ezt követően várhatóan 2004-ben jelenik meg a VIA Pentium 4 klónja, mely a cég vadonatúj CZA processzormagjára épül majd. A VIA-féle Pentium 4-es processzorok 0,1 mikronos gyártási technológiával készülnek majd, működési frekvenciájuk pedig 2 GHz-nél fog kezdődni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Supergamer #11
    Az rendben is van, egy kis optimalizalgatas utan nekem is sikerult elernem normalisabb 15-20 mp-s boot idot vele (98), de amikor modnjuk XP, vagy Office XP... hat hogy a tomato reklamjabol idezzek "Volt idom elvezni a kavemat amig a program elindul normalisan"
  • mir #10
    sztem a C3masokkal nincsen semmi baj, csak be kell lőni nekik a windowst, és repesztenek, mint a hülye.
    a C4est(P4 klón) meg majd meglátjuk. lehet, hogy kiröhögtök, de én látok reális esélyt arra, hogy nem lesz szar...
  • Supergamer #9
    Dewdew:
    Nem kotekedni akarok, de hasznaltal mar C3-at?Mert nekem eleg sokszor volt (bal)szerencsem hozza.Wordhoz sem igazan jo, mert mondjuk egy OfficeXPbol a word kurvasoakig tart, sot meg a 98 is eleg sokat jatszadozik, meg akkor is ha sok rammal van megtamogatva.
  • dewdew #6
    A C3-ra gondolsz?
    Ha itthon lehetne kapni, en biztos epitenek ra gepet!
    Ha lenne cegem, csak ilyenekkel raknam tele az irodakat.
  • mir #4
    majd meglátjuk... az intel eléggé kiherélte a p4et kiadás előtt, ezért lett olyan lassú... nem biztos, hogy a VIA is herélt procit fog a jónépnek adni...
  • dewdew #2
    Amire a C3-at szanjak, arra tokeletesen megfelel. Gondolom a CZA (P4 klon) is arra lesz jo, amire csinaljak.