Hunter
Új űrvitorla elv
Mit kapunk, ha keresztezünk egy mágneses űrvitorlát egy gyorstüzelő gépfegyverrel? Ha jól kombinálunk, akkor valami olyasmit, mint a SailBeam csillagközi űrhajó. A SailBeam nevet azért kapta, mert lézerhajtású mikrovitorlákat használ, hogy extra erővel ruházza fel az aktuális hajót. A vitorlákat a lézer ionizálja, majd az így keletkező plazma egy a hajó által kibocsátott mágneses mezőt (MagSail) bombázza, így adva lendületet magának a járműnek.
Az elképzelés Jordin Kare agyából pattant ki, aki egy hatalmas, több gigawattos lézerrel - ami apró vitorlák tömegét gyorsítja - rendkívüli sebességet érhet el. Az elvet múlt héten mutatták be a Nemzetközi Űrtechnológiai és Alkalmazási Fórumon. "Olyan mintha egy állványon lévő géppuskát használnánk, ami egy csomó apró töltényt gyorsít, melyek lepattannak egy csónak hátuljáról, így tolva előre azt" - fejtegette Kare a SPACE-com számára. Többévnyi gyorsulás után a szonda megérkezik célállomására és az átkonfigurált MagSail használatával állóra lassítja magát.
"Úgy tűnik minden számítás összevág" - mondta. "Egy olyan módszert próbálok találni, amivel csillagközi expedíciók vihetők végbe anélkül, hogy valami mágikus technológiát kellene életre hívni".
Egy SailBeam expedíció elképzelhető a század közepe felé, akár még hamarabb is. Ám még azzal a sebességgel is, amit a csillagközi szonda elérhet - a fénysebesség tizedrésze - a gépnek 30-40 évre van szüksége, hogy megérkezzen a kiválasztott csillaghoz.
"Ez legalább a belátható jövőn belül van. Ha végzős diákként belevágsz, az eredményeket nyugdíjas korodban láthatod" - mondta Kare.
Kare kutató munkáját a nagy gyorsulású mikroméretű lézeres csillagközi meghajtás terén a NASA Fejlett Elvek Intézete (NIAC) biztosítja. Nem találtak olyan tényezőt, ami hátráltatná az elképzelést, így a SailBeam működőképessé tehető az ismert fizika és anyagok használatával. A mikrovitorlákat duplarétegű mesterséges gyémánt hártyából készítenék. A kis vitorlák álló helyzetből indulva 3,5 másodperc alatt gyorsítanák fel az űrhajót a fénysebesség tized részére. Maga a SailBeam expedíció számos high-tech vonal eredménye lenne, beleértve a napenergiájú műholdakat, a lézer meghajtást, hatalmas űroptikákat, a napvitorlát és a MagSail-t.
A SailBeam rendszer méretezésével az emberek szállítása is lehetséges, mondta Kare, bár nem garantálható a menettérti jegy. Maga az időtényező egy dolog, az pedig egy másik, miszerint nem építhető lézer a jármű másik végére, hogy visszajussanak az utasok. "Pillanatnyilag igen elszántnak kell lennie annak, aki vállalkozna egy ilyen útra" - mondta Kare. Nehéz megjósolni mikor kelhet útra a csillagközi hajósok első csapata, mindenesetre a technológia egyáltalán nem elérhetetlen.
A csillagközi utazás "kemény dió" mondta John Cole, a forradalmi meghajtás kutatási projektjének vezetője, a NASA Marshall Űrrepülő Központ munkatársa. Egyrészről fogékonynak kell lennünk az áttörést jelentő meghajtási elvekkel szemben, másrészről, mivel a fénysebességnél gyorsabb utazás időről időre felbukkan és nem kis szkepticizmus fogadja, ezért rendkívüli bizonyítékokkal kell szolgálni.
Az elképzelés Jordin Kare agyából pattant ki, aki egy hatalmas, több gigawattos lézerrel - ami apró vitorlák tömegét gyorsítja - rendkívüli sebességet érhet el. Az elvet múlt héten mutatták be a Nemzetközi Űrtechnológiai és Alkalmazási Fórumon. "Olyan mintha egy állványon lévő géppuskát használnánk, ami egy csomó apró töltényt gyorsít, melyek lepattannak egy csónak hátuljáról, így tolva előre azt" - fejtegette Kare a SPACE-com számára. Többévnyi gyorsulás után a szonda megérkezik célállomására és az átkonfigurált MagSail használatával állóra lassítja magát.
"Úgy tűnik minden számítás összevág" - mondta. "Egy olyan módszert próbálok találni, amivel csillagközi expedíciók vihetők végbe anélkül, hogy valami mágikus technológiát kellene életre hívni".
Egy SailBeam expedíció elképzelhető a század közepe felé, akár még hamarabb is. Ám még azzal a sebességgel is, amit a csillagközi szonda elérhet - a fénysebesség tizedrésze - a gépnek 30-40 évre van szüksége, hogy megérkezzen a kiválasztott csillaghoz.
"Ez legalább a belátható jövőn belül van. Ha végzős diákként belevágsz, az eredményeket nyugdíjas korodban láthatod" - mondta Kare.
Kare kutató munkáját a nagy gyorsulású mikroméretű lézeres csillagközi meghajtás terén a NASA Fejlett Elvek Intézete (NIAC) biztosítja. Nem találtak olyan tényezőt, ami hátráltatná az elképzelést, így a SailBeam működőképessé tehető az ismert fizika és anyagok használatával. A mikrovitorlákat duplarétegű mesterséges gyémánt hártyából készítenék. A kis vitorlák álló helyzetből indulva 3,5 másodperc alatt gyorsítanák fel az űrhajót a fénysebesség tized részére. Maga a SailBeam expedíció számos high-tech vonal eredménye lenne, beleértve a napenergiájú műholdakat, a lézer meghajtást, hatalmas űroptikákat, a napvitorlát és a MagSail-t.
A SailBeam rendszer méretezésével az emberek szállítása is lehetséges, mondta Kare, bár nem garantálható a menettérti jegy. Maga az időtényező egy dolog, az pedig egy másik, miszerint nem építhető lézer a jármű másik végére, hogy visszajussanak az utasok. "Pillanatnyilag igen elszántnak kell lennie annak, aki vállalkozna egy ilyen útra" - mondta Kare. Nehéz megjósolni mikor kelhet útra a csillagközi hajósok első csapata, mindenesetre a technológia egyáltalán nem elérhetetlen.
A csillagközi utazás "kemény dió" mondta John Cole, a forradalmi meghajtás kutatási projektjének vezetője, a NASA Marshall Űrrepülő Központ munkatársa. Egyrészről fogékonynak kell lennünk az áttörést jelentő meghajtási elvekkel szemben, másrészről, mivel a fénysebességnél gyorsabb utazás időről időre felbukkan és nem kis szkepticizmus fogadja, ezért rendkívüli bizonyítékokkal kell szolgálni.