Hunter
Elbúcsúzik a Galileo
Csütörtökön repült el utójára a NASA Galileo űrszondája a Jupiter holdja, az Io mellett. Ez a veterán űrjármű utolsó és egyben legközelibb repülése, amit valaha a hatalmas bolygó négy holdja körül teljesített.
Az Io vulkánjai számos meglepetéssel szolgáltak amióta 1979-ben először feltárult előttünk a Voyager űrhajónak köszönhetően, majd a Gallileo küldött vissza képeket és adatokat hat éven át. A tudósok szeretnék, ha az utolsó találkozás fényt derítene, hogyan változtak az Io egyes területei az évek során. "A Galileo napjai meg vannak számolva, ezért különösen jelentős az utolsó látogatása" - mondta Dr. Elaine Theilig, a Galileo projekt vezetője. "Az ehhez hasonló expedíciók teszik lehetőé számunkra érdekes helyek periodikus vizsgálatát. Az Io, mivel az utóbbi időben rengeteget változott remek alanya volt a tanulmányoknak."
A földi irányítás mindössze 100 kilométeres magasságban reptette át a szondát a sokszínű Io felszíne felett. "Azért visszük ennyire közel, hogy ballisztikus röppályára állíthassuk a 2003. szeptemberi Jupiterbe csapódáshoz" - magyarázta Theilig.
A Galileo háromszor annyi időt töltött pályán és még ennél is többszörös sugárzást viselt el, mint ahogy eredetileg tervezték. Harmincháromszor repülte körbe a Jupitert, hatszor közelítette meg az Io-t és a Jupiter másik három, bolygónyi méretű holdját, az Európát, a Ganymede-t és a Callisto-t. Az utazást tapasztalt navigátorok segítették, sokszor előre kalkulálva, felhasználva minden egyes hold gravitációját, ezzel igazgatva az űrjármű röppályáját. Mindemellett a meghajtó tartalékokra is szükség volt az irányításhoz, valamint a Föld felé irányuló antenna is a végét járja. Hogy elkerüljék a Galileo ütközésének legkisebb esélyét is az Európával, ha küldetése véget ér, a NASA úgy határozott, hogy a Jupiter sűrű légkörébe irányítják a szondát. A Galileo több bizonyítékot is szolgáltatott arról, hogy az Európa fagyos felszíne alatt sós vizű mély óceán húzódik, ezért szeretnék eredeti állapotában megóvni a holdat a tudósok későbbi tanulmányaikhoz, mivel esélyt látnak rá, hogy földönkívüli élet lakozik az égitesten.
A héten a Galileo még közvetlen méréseket végez az Io töltéssel rendelkező részecskéiről és mágneses környezetéről, valamint kameráit és műszereit is igénybe veszik infravörös és hőképek készítésére. A kamerákat a szórványos meghibásodásai tették emlékezetessé, melyek a sugárzás számlájára írhatók, szerencsére azonban az utóbbi időben hibátlanul működött. Amennyi adatot csak lehet, megpróbálnak visszasugároztatni a következő hónapokban a szonda szalagos rögzítőjéről. Az Io, akárcsak a mi Holdunk mindig ugyanazt az arcát mutatja bolygója felé. Csütörtökön a Galileo eddigi legjobb pozíciójából láthatja a hold Jupiter felé eső oldalát, ezért a kutatók olyan részeit is láthatják, melyet utójára a Voyager közvetített vissza a Földre. A Galileo 1989-ben hagyta el a Földet az Atlantis űrsikló fedélzetén.
Az Io vulkánjai számos meglepetéssel szolgáltak amióta 1979-ben először feltárult előttünk a Voyager űrhajónak köszönhetően, majd a Gallileo küldött vissza képeket és adatokat hat éven át. A tudósok szeretnék, ha az utolsó találkozás fényt derítene, hogyan változtak az Io egyes területei az évek során. "A Galileo napjai meg vannak számolva, ezért különösen jelentős az utolsó látogatása" - mondta Dr. Elaine Theilig, a Galileo projekt vezetője. "Az ehhez hasonló expedíciók teszik lehetőé számunkra érdekes helyek periodikus vizsgálatát. Az Io, mivel az utóbbi időben rengeteget változott remek alanya volt a tanulmányoknak."
A földi irányítás mindössze 100 kilométeres magasságban reptette át a szondát a sokszínű Io felszíne felett. "Azért visszük ennyire közel, hogy ballisztikus röppályára állíthassuk a 2003. szeptemberi Jupiterbe csapódáshoz" - magyarázta Theilig.A Galileo háromszor annyi időt töltött pályán és még ennél is többszörös sugárzást viselt el, mint ahogy eredetileg tervezték. Harmincháromszor repülte körbe a Jupitert, hatszor közelítette meg az Io-t és a Jupiter másik három, bolygónyi méretű holdját, az Európát, a Ganymede-t és a Callisto-t. Az utazást tapasztalt navigátorok segítették, sokszor előre kalkulálva, felhasználva minden egyes hold gravitációját, ezzel igazgatva az űrjármű röppályáját. Mindemellett a meghajtó tartalékokra is szükség volt az irányításhoz, valamint a Föld felé irányuló antenna is a végét járja. Hogy elkerüljék a Galileo ütközésének legkisebb esélyét is az Európával, ha küldetése véget ér, a NASA úgy határozott, hogy a Jupiter sűrű légkörébe irányítják a szondát. A Galileo több bizonyítékot is szolgáltatott arról, hogy az Európa fagyos felszíne alatt sós vizű mély óceán húzódik, ezért szeretnék eredeti állapotában megóvni a holdat a tudósok későbbi tanulmányaikhoz, mivel esélyt látnak rá, hogy földönkívüli élet lakozik az égitesten.
A héten a Galileo még közvetlen méréseket végez az Io töltéssel rendelkező részecskéiről és mágneses környezetéről, valamint kameráit és műszereit is igénybe veszik infravörös és hőképek készítésére. A kamerákat a szórványos meghibásodásai tették emlékezetessé, melyek a sugárzás számlájára írhatók, szerencsére azonban az utóbbi időben hibátlanul működött. Amennyi adatot csak lehet, megpróbálnak visszasugároztatni a következő hónapokban a szonda szalagos rögzítőjéről. Az Io, akárcsak a mi Holdunk mindig ugyanazt az arcát mutatja bolygója felé. Csütörtökön a Galileo eddigi legjobb pozíciójából láthatja a hold Jupiter felé eső oldalát, ezért a kutatók olyan részeit is láthatják, melyet utójára a Voyager közvetített vissza a Földre. A Galileo 1989-ben hagyta el a Földet az Atlantis űrsikló fedélzetén.