Gyurkity Péter

Kiderültek az iPhone 14 előállítási költségei

Az 5G terjeszkedése lehetővé tette az árak szinten tartását, idén viszont már emelkedés jöhet.

Az Apple jól ismert okostelefonos vonala kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy ezen a vonalon is befut a fordított töltés, ez viszont nem talált egyértelműen pozitív visszhangra a felhasználók részéről. Most egy részletes jelentés látott napvilágot, amely már a jelenlegi generáció komponenseinek költségeit foglalja össze, érdekes számokat villantva fel.

A napokban a Counterpoint Research jelentésére támaszkodva olvashattunk néhány külsős forrás írásában arról, hogy az iPhone 14 Pro Max hardvere pontosan mennyibe is kerül. Egészen pontosan az úgynevezett „bill of materials”, vagyis a BOM-adatot vehetjük ebben szemügyre, ami pusztán a komponensek összesített költségét mutatja meg nekünk, az egyéb feladatok, vagyis az összeszerelés, a csomagolás, a szállítás, illetve a fejlesztési és marketinges kiadások nélkül. Gyorsan világossá válik, hogy az Apple az előző generáció szintjén tudta tartani az árlistát, ez ugyanis alig 3 százalékkal növekedett az iPhone 13 Pro Max típushoz képest, ebben pedig nagy szerepe volt az 5G terjeszkedésének. Amíg ugyanis az iPhone 12 esetében éppen ez okozta a legnagyobb ugrást, manapság már jóval több 5G-komponenst állítanak elő a különböző gyártók, ami az árak mérséklődését, illetve csak szerényebb növekedését eredményezte.

Az A16 Bionic chip például mindössze 11 dollárral kerül most többe a közvetlen elődnél, a chipkészlet pedig a teljes ár 20 százalékát teszi ki. Ez a teljes ár amúgy az iPhone 14 Pro Max esetében 454 vagy 474 dollár, attól függően, hogy az adott készülék támogatja-e az mmWave 5G-t. Az idei évben megjelenő generáció tagjai azonban már jóval többe kerülhetnek, ez pedig a kereskedelmi árakon is meglátszik majd, vagyis egyértelmű áremelésre számíthatunk az őszi debütálás idején, amit a Wi-Fi 6E támogatása, valamint javított kameramodul lesz hivatott némileg ellensúlyozni.

Néhány hónapon belül kiderül, hogy ez mennyiben lesz így, az Apple azonban nyilván nem fog kifejezetten olcsó készülékeket piacra dobni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #3
    Az olcsóbb iPhone 14 Pro Max 482 390 Ft ami 1382 $ a gugli szerint, a cikkben pedig 454 $ szerepel.

    Most menjetek és védjétek még egy kicsit az Applet, amikor köztudott hogy 40-60% között van a profitrátájuk évek óta terméktől függően. A kiegészítő eszközöknél még jóval több is lesz az, amikor egy szaros USB-C kábel drágább mintha aranyból lenne.
  • Sequoyah #2
    Ebben persze kizarolag a gyartasi koltsegek vannak benne, a milliardok amit kutatas-fejlesztesre koltenek az nincs, se marketing, bolthalozat stb...
  • wraithLord #1
    Akkor nem is raknak rá olyan sok hasznot.
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2023.02.15. 13:05:46