Gyurkity Péter

Befutottak a Windows alatti reklámok

Egy zavaró ajánlat és a Microsoft Store reklámjai váltak most elérhetővé.

A redmondi cég jó ideje törekszik a reklámok és a különböző ajánlatok szélesebb körű alkalmazására, nem véletlen, hogy nemrég azt jelezhettük előre, hogy ajánlásokkal bővül a Windows fájlkezelője. Most a jelek szerint két eltérő vonalon nyomulnak előre, bár ezekből csak az egyik lehet szándékos lépés.

A napokban a Reddit oldalán jelentek meg újabb bejegyzések, amelyekből egyértelművé vált, hogy a felhasználók egy része a Windows 10 elindításakor, egészen pontosan az out-of-box experience (OOBE) alatt, egy igencsak zavaró ajánlattal szembesül, amelyben a Microsoft 365 Family kipróbálására igyekeznek őket rávenni. Érdekes módon amennyiben megpróbálják kikerülni, elutasítani azt, kénytelenek megadni a saját bankkártya adatait, majd pedig később lemondani a próbaidőszakot, mielőtt az első összeget leemelik a kártyáról. Egyes jelzések szerint mindez pusztán hiba, de jól jelzi, hogy a Microsoft melyik irányban törekszik a további optimalizálásra.

A cég eközben hivatalos úton közölte, hogy immár elérhetővé váltak a Microsoft Store Ads keretein belül megjelenő hirdetések, ezeket tehát minden külsős fejlesztő szabadon alkalmazhatja, amennyiben saját alkalmazásait a Microsoft Store kínálatában teszi közzé. A részvétel tulajdonképpen azt jelenti, hogy onnantól kezdve a Microsoft Advertising rendszerén keresztül közölhetnek különböző reklámokat és ajánlásokat, a jól ismert „costs per click” (CPC) alkalmazásával, amelynek kapcsán a cég maga versenyképes rátákat ígér. A fejlesztők ennek révén saját megoldásaikat hirdethetik, hogy nagyobb népszerűségre tegyenek szert.

Eközben már minden Win32-fejlesztő feltöltheti asztali alkotásait a Store katalógusába, a támogatott platformok listáján egyebek mellett a .NET, a C++, az Electron, a Flutter, a Qt, valamint a Rust jelenik meg. A Microsoft ezzel is igyekszik még inkább kiterjeszteni az MS Store táborát, meglátjuk, milyen sikerrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frekvency #22
    mindenhol ez megy, kirívó példa a xiaomi telefonok, ott már undorító szinten megy a reklámnyomulás a rendszeren belül, pl. rányomsz az oldalgombra, hogy bezárd a képernyőt, erre előjön egy reklám, meg a többi fasság. Szerencsére ott is van megoldás, felteszel valami normálisabb loadert, a nyomorult xiaomi MUI-t meg hanyagolod a picsába.
  • wraithLord #21
    Igen, tudom, hogy vannak ilyen Windows verziók is, globálisan gondoltam. Tehát nem azért, hogy olcsón juss hozzá, hanem mert ez van, és kész.
    A legújabb gépem (laptop) 2022-es, de azon dual bootban van Windows 11 is és Debian is, nekem még nem tűnt fel, hogy van "Windows-only" gép.
  • kvp #20
    "Én is próbálkoztam a linuxxal,párhónap alatt sem tudtam megszeretni. Sok verziót kipróbáltam,egyik sem jött be."

    Nezz meg egy raspberry pi os-t a hozza adott pixel gui-val. Alapbol chromiummal jon, ami a google mentes chrome. Nekem amiota kijott egy pi4-es az otthoni desktop/media player gepem 24/7-es uzemben (passziv hutesu hazzal). Egyszerubb telepiteni mint egy uj android-os keszuleket bekapcsolni es meg regisztralni se kell online mint windows vagy android eseten.

    "Remélem, nem lesz sikeres, mert még a végén meglépi a MS, hogy csak onnan lehet majd felrakni Windowsra programot (persze mindent meg lehet kerülni...)"

    Mar meglepte. Vannak olyan olcso hardverek, amikre csak a store only windows 11 megy fel. (lasd: Windows 11 S es Windows 11 SE) De ha rendes gepet vesz az ember windows home-al, akkor is unlock-olni kell a lokalis telepitest (mint ahogy android-on is), mert alapbol store only modban telepul. Viszont egyelore meg lehetosegunk van ra, mert a gep licensze tartalmazza a teljes erteku windows mod hasznalatat, csak parszor rakerdez, hogy tenyleg szeretnenk-e es egyebkent meg el van dugva az opcio. A legtobb uj egyeni windows 11 felhasznalo mar ezt kapja alapbol. Ezekre az uj gepekre egyebkent linux-ot sem nagyon lehet telepiteni, mert csak a microsoft secure boot kulcsa van fent az alaplapon es a legtobb gepen az opcio nem kapcsolhato ki. A legtobb nyilt linux-hoz pedig nincs microsoft-os boot alairas, tehat semmi mast nem tudnak futtatni csak a legfrissebb windows-t. (ezert is volt olyan fontos a friss tpm chip meglete a windows 11 tamogatashoz, hogy hardveresen kizarhato legyen az uj hardverek eseten az osszes alternativ operacios rendszer) Szoval nem ha es majd, hanem multido. Csak az emberek nagyresze meg nem vette eszre, mert vagy nem vettek meg uj hardvert az elmult par honapban vagy nem erdekli oket.
  • Gabbbbbbbbbbbb #18
    Ez most olyan, hogyha nem lenne "visszamegyek Windows-ra" opció, akkor 1-2 év után meg Windows-ra lenne kínszenvedés visszaszokni. Pár hónap, főleg munka utáni napi 1 órákkal nem valami sok megszokni egy új rendszer logikáját.

    Én Adobe szoftverek miatt használok még Windows-t. Játszani már Linux alatt is tudnék, bár nem teljesen kompromisszummentesen. MS véletlen összecsuklana, akkor lenne Linux-ra is Adobe szoftvercsomag, bár erre hiába várok.

    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2023.02.07. 11:18:23
  • zola2000 #18
    Én is próbálkoztam de ment vissza Windows debloatolva.
    https://www.groovypost.com/howto/debloat-windows-10-with-windows-debloater/

    #15: én mondjuk egyik helyen sem látok reklámokat :)
  • barret #17
    Én is próbálkoztam a linuxxal,párhónap alatt sem tudtam megszeretni. Sok verziót kipróbáltam,egyik sem jött be. Kell mellé a windows,böngészésre jó csak :D Miért nem csinálják meg ugyan olyanra? Direkt idegenítik el a sok hezitáló felhasználót.
  • barret #16
    Na végre valami jó fejlesztés! :)
  • end3 #15
    Vajon miért hiszik azt a reklámok megrendelői, hogy emberek egy pillanatig is foglalkoznak a reklámmal, a "mondandójával"? - Ma már semmilyen reklám nem üti meg az ingerküszöböt. Mindenki túl van azok "tanulmányozásán", és a felettük való gondolkodáson.

    - Az embereket megkérdezve, hogy vajon milyen reklámot láttál felbukkanni ma a mobilodon vagy a böngésződben, a start-menüdben, stb. 100 %, hogy 100-ból száz ember se tudna erről mit mondani. (Lehet ha éppen, valamilyen komoly feladatmegoldásban többször akadályozza a felhasználót, akkor még a reklámoztató kivívja magának a márka ösztönös, végeleges elutasítását is, nem hogy a vásárlását. :) )

    És jöhetnek a "tudaton túli" hatások magyarázatával a "piszhológusok". Mert gyanítom, hogy csak a reklámkészítők és az ebből élők ügyefogyott magyarázata hangzik, mert ők is tudják, semmit sem ér az egész. (Csak azoknak ér valamit, akik ebből élnek! Akik meg el akarnak adni valamit, azok meg kapaszkodnak minden reményt adó statisztikába és magyarázatba.)

    A reklámok megtekintésének kvázi kötelezővé tétele nem szolgálja a célt, de sanszos, hogy pont az ellenkező hatást váltja ki. (Kb. olyan mint benzinnel tüzet oltani, fegyverek szállításával békét teremteni. - Nem is véletlen, hogy ugyanazon ostoba kútfőkből kerül elő minden ilyen gondolat.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2023.02.07. 08:43:28
  • asgh #14
    Én újabban bárki minimál felhasználóvak találkoztam, az mind egy browserben élte az életét. Google docs, facebook, insta, stb.
    Most, hogy már photoshop klón is van online (photopea.com), az alap felhasználót kb. addig érdekli az OS, amíg eljut a browserig.
    (Ezért egyre népszerűbb a "csajok" között az M1 Air is, mert már nem kell szenvedniük a windows->macos váltással, maga a gép pedig jól néz ki, könnyű, sokáig bírja aksiról, stb.)
    Utoljára szerkesztette: asgh, 2023.02.06. 16:05:14
  • wraithLord #13
    A 11-esre ment, és azt is nyomtam, csak a 11-es is 10-es... :D