Gyurkity Péter

Bezuhant a PC-k teljes piaca

Erre figyelmeztet egy friss felmérés, amely azonban reményt is felvázol a javulásra.

A személyi számítógépek globális piaca nem mutatott nagyon szép számokat a most lezárult évben, legutóbb ennek kapcsán arról számoltunk be, hogy nagyot csökkent a terület. Az ünnepi időszak szintén nem sikerült jóra, ennek főbb adatait most foglalják össze nekünk egy hosszabb írásban.

A jól ismert piackutató cég, az IDC, tette közzé részletes jelentését, amelyben már az utolsó negyedéves, valamint a teljes évre vonatkozó számokat sorolják fel. Ebből kiderül, hogy az ünnepi időszak komoly csalódás volt, a PC-k (vagyis az asztali konfigurációk, a laptopok, valamint a munkaállomások) kategóriáján belül 67,2 millió megoldást szállítottak le a különböző gyártók, ami 28 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi eredménytől. Véget ért tehát a pandémia mellékhatásaként jelentkező robbanás, bár azt is érdemes gyorsan megjegyezni, hogy a teljes tavaly évben még mindig több konfigurációt adtak át, mint a pandémia előtt, ez a mutató ugyanis picit meghaladta a 292 milliót.


A Mac-ek kivételével nagyot esett a kereslet az asztali gépek iránt

A negyedik negyedév tulajdonképpen a 2018-as hasonló időszakra emlékeztet, amikor az Intel komoly utánpótlási problémákkal küszködött, ez pedig alaposan rányomta a bélyegét a teljes ágazatra. A tavalyi évben azonban a felhalmozódó raktárkészletek miatt az átlagos eladási árakat is mérsékelni kellett, bár ebben a fontos komponensek (grafikus vezérlők, memória, illetve tárolók) árcsökkenése is szerepet játszott. Érdekesség, hogy az idei évre, esetleg 2024 elejére, már javulást vetítenek előre, ehhez azonban időre és a bizalom visszatérésére lesz szükség, nem beszélve az infláció mérséklődéséről – ami könnyen deflációba csaphat át, amennyiben a központi bankok túl erősen visszafogják a gazdaságot.

A vásárlók egy része a Windows 10 támogatásának lezárulása miatt dönthet majd az újabb beszerzések mellett, mások viszont a DDR5-memória, valamint a PCIe 5.0 kipróbálásának vágya kapcsán léphet erre az útra – ez azonban önmagában nem tűnik elegendő indoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #7
    Ha nincs kereslet akkor az áraknak is esnie kéne, kivéve ha kartellezés van.
    Utoljára szerkesztette: nlght, 2023.01.17. 16:16:25
  • wraithLord #6
    Végül is a 11 is Win10, csak össze-vissza van kutyulva, hogy azt hidd, mintha másik oprendszer lenne. Ja, meg raktak rá egy másik szkint.
  • Andrevv #5
    Azt mondták, hogy a W10 lesz az utolsó, én ezt szigorúan be is tartom :)
  • Zsombor99 #4
    Windows 10 támogatásának lezárulása miatt
    Huh, köszi, hogy megmagyaráztad, Win10 rendszerem van és nem szeretnék problémákat emiatt.
  • Ellaberin #3
    "Windows 10 támogatásának lezárulása miatt" -> hogy csak egy nagyotmondást emeljek ki.
    2025 októberében zárul le a Win10 támogatása előre láthatólag, ami semmi esetre sem mérvadó sem idénre, sem '24-re. És van még mindenféle jósolgatás a "cikkben", akár csak egy vurstliban a cigányasszony varázsgömbjéből.
  • Dodo55 #2
    "könnyen deflációba csaphat át, amennyiben a központi bankok túl erősen visszafogják a gazdaságot"

    Át is fog, ha szervezetten nem kezdik el minden szektorban az árcsökkentéseket (ami persze ugyanúgy defláció, de irányított és nem lavinaszerű). Tavaly még úgy-ahogy engedték a kiadásokat a gazdaságban, de ez az év ahogy látom már úgy indult rögtön, hogy vagy azért spórol valaki, mert nincs pénze, vagy azért, mert még van. Szóval a lényeg, hogy beindult az "olcsón, de ha lehet inkább ingyen" időszak mostmár a cégek többségénél is.

    Szomorú vagy nem tehát, de vége a kétpofára való nyerészkedések időszakának, menni kell vissza versenyezni és arányos ellenértékeket szolgáltatni a bevételekért cserébe.
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.01.16. 13:14:40
  • PLaci #1