Gyurkity Péter

Továbbra is sanyarú az ellátási helyzet hardvertéren

Erre figyelmeztet egy európai szereplő, amely több komolyabb okot sorol fel.

Nemrég írtunk arról, hogy tavaly nagyot nőtt a PC-s játékipar, ebben pedig komoly szerepet játszottak a kifejezetten játékosoknak szánt, nagy teljesítményt nyújtó laptopok. Egy friss jelzés alapján azonban ezek leszállítása is csúszik, mivel egyszerre több tényező befolyásolja a gyártók és a beszállítók teljesítményét.

A kifejezetten ilyen laptopokra fókuszáló XMG közölte, hogy több saját megoldásuk megjelenését is kénytelenek elhalasztani, mivel a pandémia miatti újabb lezárások, illetve kisebb balesetek miatt komoly csúszásokat tapasztalnak a beszállítók oldalán. Megemlítik, hogy ugyan az év elején sikerült bemutatniuk az XMG NEO 15 (E22) típust, ez pedig március folyamán várhatóan valóban megjelenik, több másik példány, így például az XMG FUSION 16, valamint a 12. generációs Intel Core-chipekre épülő XMG PRO-sorozat időben végrehajtott debütálása erősen kérdéses. A közleményben az Intel Tiger Lake-platform és a GeForce RTX 3000 Ti-típusok bukkannak fel problémás alkatrészként, ez viszont valószínűleg annak köszönhető, hogy ezek piaci részesedése jóval nagyobb, mint a rivális megoldások befolyása.

A Nikkei Asia munkatársai szintén arról írtak, hogy napjaink klasszikus processzorainak esetében mennyi átfutási időre lehet számítani, vagyis hány hét telik el a megrendelés leadása és a termék kiszállítása között. Amint kiderült, az átlagos gyártási idő 44 hétre jött ki, ami a tavaly októberben mért időnél 15 héttel több.A nagyobb teljesítményű chipek esetében az átfutási idő jelenleg 37 hét, amely 9 héttel több a tavaly ősszel regisztráltnál. A leghosszabb átfutási idő egyébként 99 hetet tett ki, de a szakemberek azt nem árulták el, hogy ezt milyen típusú chipek és melyik gyártók esetében mérték.

Konkrét okból több is akad, ezek között jelenik meg az omikron, amely nemrég egy fontos kelet-kínai ipari parkban bukkant fel, részleges lezáráshoz vezetve a környéken, amely több jól ismert szereplő (Bosch, United Electronics Corporation, Samsung, Clevo és Uniwill) tevékenységét is alaposan befolyásolja. Eközben a logisztika és a szállítás területén is fennakadásokat látni, ezeknél ugyanis elértük a maximális kapacitást, míg a hardveres komponensek áremelkedése, valamint a WD és a Kioxia tajvani egységénél bekövetkezett baleset (amelyben a hírek szerint 6,5 exabyte-ra rúgó NAND-chip vált használhatatlanná) szintén hozzájárult a helyzet további romlásához.

A szakértők rámutattak, hogy a régebbi chipek területén sokkal nagyobb problémát jelent és nehezebben valósítható meg a gyártási kapacitások bővítése. A 40 és nagyobb nanométeres gyártási eljárásban tavaly csak négy százalékkal sikerült növelni a termelési kapacitást. A 28 nanométeres gyártási eljárásnál ugyanez az arány 13 százalék volt. A különböző chipekért átlagosan 15 százalékkal többet kell fizetni, mint egy esztendővel ezelőtt. A Nikkei Asia a jelenség által érintett gyártók között megemlítette például a Sony-t és kiemelte, hogy például a digitális kamerák gyártása 25, míg a klímaberendezéseké 36 százalékkal csökkent és ez komoly hatással volt a chipgyártásra.

Érdemes megemlíteni, hogy az XMG a kisebb szereplők közé tartozik, az általuk tapasztalt problémák ugyanis minden bizonnyal kevésbé érintik az igazán nagy játékosokat, mint amilyen a Dell és a Lenovo. Mégis, mindenképpen érdekes látni, hogy a laptopoknál nem javul a helyzet, ez megmutatja, hogy derűlátásra egyelőre nincs okunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!