Gyurkity Péter

Nagyot esett az nVidia

Szépen rajtolt el az új generáció, viszont a felhasználói szegmens így is nagyot zuhant.

Az elmúlt hónapokban mi is beszámoltunk a cég idei generációjának elrajtolásáról, legutóbb pedig a GeForce RTX 4070 Ti egyes részleteiről írtunk. Most egy még szerényebb példányról futottak be az első számok, eközben pedig a vállalat üzleti eredményének romlását is bejelentették.

A harmadik negyedév eredményeit összefoglaló jelentésben arról olvashatunk, hogy bár az RTX 40 szép rajtot vett, az új kártyák iránti keresletet pedig egyelőre nem is tudják kellő módon kielégíteni, a teljes üzleti eredmény mégis elmaradt a korábbi szinttől, mind a bevétel, mind pedig a tiszta profit tekintetében. Előbbi az egy évvel ezelőtti hasonló időszakhoz képest 17 százalékkal esett vissza, utóbbi pedig még ennél is jóval nagyobb mértékben, 72 százalékkal csökkent, ami azt mutatja, hogy a piac valóban egyre rondább képet fest. Különösen a végfelhasználóknak szánt megoldások szegmensében látszik a romlás, ami annak ellenére következett be, hogy az új kártyáknak egyelőre nincs is ellenfele a piacon.

Ezzel csaknem egy időben befutottak az első számok a még szerényebb típusról, amely várhatóan a GeForce RTX 4050 Laptop GPU név alatt lát majd napvilágot, vagyis már a noteszgépekben találhat gazdára, gyengébb jellemzőkkel. A külső forrás által közzétett eredmény a Samsung 960XFH típusú laptop erejét villantja fel, mégpedig az Adobe Premier videószerkesztési műveletei terén, bár ez nem feltétlenül mutatja meg a játékok és egyéb feladatok esetében várható teljesítményt. A számok meglehetősen szépek, és bár ettől a típustól nyilván nem várhatunk átütő erőt, így is jelzésértékű, hogy a számok már most befutottak.

Az első ilyen példányok várhatóan a CES 2023 alatt mutatkoznak majd be, január elején, így alaposan kibővül majd az új család.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #4
    "mogyoróért" "bullshit "

    de ez úgy általában is igaz,

    én személy szerint azért nem szívlelem őket, mert amibe tényleg kéne munkát rakni hogy PC-n esetleg legyen élet ( sztereo) azt fogták és kivették a geforce driverből,

    ezért a maradék sztereo kompatibilitás is hack.

    Pedig amikor az nv menőbb cég volt, meg dolgozott ott David Kirk aki már nincs ott VALAMIÉRT, addig volt ott rendes dolog, pl, sztereo kompatiblitás irányelvek.

    Azóta vagdalkozás, hadonászás, crypto, hadne soroljuk.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.11.19. 09:53:00
  • Ender Wiggin #3
    az adapterkábel sztori sem tett jót...
  • Sir Cryalot #2
    Iftenem PCért izgulni :D

    Nv réges-régen datacenter cég :D

    Geforceot mogyoróért adják selejt chipből :D

    ezeknek az a baja hogy helyzeti előnyt amijük van nem tudják kamatoztatni nem a PC.

    Oda bullshit jut :D
  • Dodo55 #1
    Ki kéne kényszeríteniük, hogy minden piacon az MSRP-nél csak versenyképesebb bruttó árazás legyen és akkor nem lenne miről beszélni. Eleve buta dolog tömegtermékeknél az árrésen szívbajoskodni, a forgalom sokkal hatványozottabban számít és nem csak a profit tekintetében, hanem a teljes kereskedelmi lánc egészséges működőképessége miatt is. Amikor sikeres időszakok vannak, akkor válságok idején érdemes volna a korábban képzett tartalékokból akár veszteséges árképzést vagy a beragadt készletű kereskedőknek utólagos árleszállítást is alkalmazni, hogy az eladási lánc ne álljon be, mert különben belerohad a tőke (és mindegy is, hogy a gyártóé, vagy a forgalmazóé/kereskedőé, aki ugye a következő adagot a gyártótól addig nem fogja átvenni, tehát végsősoron a gyártó forgalma is elkerülhetetlenül beáll, akár olyan régi típusok felhalmozott készlete miatt is, amit már rég eladott, de mégis "megakasztja a végén futószalagot" a kereskedőnél) ami már eleve benne áll a korábban legyártott darabokban. Magyarul amit nem visznek, azt az alacsonyabbnál is alacsonyabb áron kell adni, szabadulni kell tőle minden perc számít alapon ilyenkor. De úgy látszik már nincs kereskedő sehol (vagy nem megfelelő pozícióban), csak profitéhes "üzletember", mert a kb. eleve semmire sem való GT710 és társai még mindig 10k fölött vannak (10 éves szerverekbe vettünk a cégnél kettőt egyszer, mert nem volt az alaplapon IGP és bedöglöttek a korábbi kártyák és itt ki is fújt ami keresletet ezekre életemben láttam) és szintén tömegesen a raktárakban porosodó, a brutálisan erős 3060Ti és a 3070 széria miatt elég nehéz helyzetbe pozícionált 3050 és sima 3060-ak árai sem mentek be még 80-100k alá, ahol már a megfelelő forgalmat eredményező keresletre találnának.