Gyurkity Péter

Leváltaná a külföldi hardvert és szoftvert Kína

A kormányzat 2 év alatt söpörne ki minden külföldi fejlesztést, ez viszont eddig sem sikerült.

Az elmúlt hónapokban folyamatosan beszámoltunk a kínai törekvésekről és a további fejleményekről, ezek között megemlítettük, hogy a félvezetőipar vezetőjévé válhat az ország, de arról is szót ejtettünk, hogy az amerikaiak további cégeket sújtanak szankciókkal. Most a központi kormányzat tervéről számolhatunk be, amely igencsak ambiciózusnak tűnik.

A Bloomberg számolt be a napokban az érdekes bejelentésről, amelynek értelmében a kínai központi kormány egy új rendelkezéssel egészítette ki a meglévő elvárásokat. Ebben egy meglehetősen közeli, 2024-es határidőt jelölnek meg az összes kormányzati hivatal és ügynökség számára, amely a külföldi eredetű hardver és szoftver leváltására vonatkozik, ezen fejlesztéseket ugyanis hazai alternatívákkal kellene leváltani, bár ezek továbbra is tartalmazhatnak külföldi komponenseket. A lényeg a számukra belföldi gyártók előnybe hozása, így például a Dell által leszállított konfigurációkat a kínai kézben lévő Lenovo, Inspur, Founder, illetve Tsinghua Tongfang hasonló megoldásai váltanák ki, bár arról nem tesznek említést, hogy ezek továbbra is tartalmazhatnak-e külföldi eredetű chipeket – ez utóbbi valószínűleg így van, mivel a hazai fejlesztések komoly lemaradásban vannak az AMD és az Intel megoldásaihoz képest.

A szoftver terén is hasonló váltást szeretnének elérni, vagyis a Windows helyett a különböző kínai Linux-disztribúciók (így például a Red Flag Linux) kapna helyet a kormányzati felhasználásra szánt PC-ken, nagy problémát jelent viszont, hogy több területen kizárólag olyan külföldi, több évtizedes múltra visszatekintő fejlesztések állnak rendelkezésre, amelyeknek egyszerűen nincs komolyan vehető alternatívájuk (lásd CAD, ProViz, stb.) Mindenképpen fontos továbbá megemlíteni, hogy korábban, eredetileg 2019-ben, egy hasonló döntést hoztak meg, akkor azonban 3 éves periódus szerepelt a bejelentésben, a mostani határozattal tulajdonképpen ezt tolják ki újabb 2 évvel.

Ezúttal az állami kézben lévő, valamint a komoly állami támogatásban részesülő vállalatok is szerepelnek a kijelöltek körében, vagyis tőlük is elvárnák a döntésnek való megfelelést. Tekintettel azonban arra, hogy csak a kormányzati szektorban mintegy 50 millió gépet kellene lecserélni, ez pedig azóta sem haladt előre a kívánt ütemben, komoly kétségek fogalmazódnak meg a tervvel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bruce_Willis #12
    A Vectornator biztos nem, nézd meg a honlapján a lehetőségeket:
    https://www.vectornator.io/download

    A Shapr3D-t megjelenése óta követtem, csak az utóbbi pár hónapban nem. Ez újdonság. Igazából, nekem az tűnt fel a megjelenésükkor hogy teljesen elutasítóak voltak más platformokkal szemben.
    Magyar fejlesztés, magyar srácok kezdték el, de magyarul egy büdös szót nem voltak hajlandóak leírni, nem válaszoltak a kérdéseimre. A fejükbe szállt a dicsőség, az apple kitüntetés miatt.
    Aztán jó sok lóvét toltak a startupba külföldi befektetők, és most már lehet hogy szemléletet is váltottak.
    Utoljára szerkesztette: Bruce_Willis, 2022.05.10. 13:58:36
  • Macropus Rufus #11
    Shar3D for Windows: https://www.shapr3d.com/windows
    Vectornator Pro: https://pcmacstore.com/en/app/1470168007/vectornator-pro-vector-art

    aztán lehet ezek nem azok amikre gondoltál. De név alapján azonosak.
  • BeNO52 #10
    Azért egy legalább ZWCAD szintű AutoCAD alternatíva Linux-ra biztos sokaknak tetszene :)
  • Bruce_Willis #9
    Semmi, bár az illustrator nem jött be ipaden.
    Olyan szoftvert kerestem, keresek amelynek van ipad verziója, mert szeretném a tervezést néha pihenés közben is folytatni.
    A vectornator eléggé megtetszett, és mivel épp cserélnem kell a PC-met, veszek egy mac minit. Kipróbálom, ha nem jön be eladom. Az adobe XD-t még azért ki fogom próbálni, bár nincs ipad verziója.
    Sajnos az átjárás a szoftverek között csak ritkán lehetséges, más szoftverben létrehozott layereket sem mind ismeri fel.
    Utoljára szerkesztette: Bruce_Willis, 2022.05.09. 23:02:49
  • MerlinW #8
    Adobe cuccokkal mi a baj?
  • Bruce_Willis #7
    Nem jól láttad, egyiknek sincs, egyik sem tervezi.
    Mondjuk a Shapr3D az amúgy is csak ios-re fejleszt egyelőre, hisz csak ipad próval és apple pencillel használható.
    Mindhárom nagyon elismert a kategóriájában.
  • Macropus Rufus #6
    úgy láttam, hogy a Sharp3D-nek és a Vectornator-nak van win verziója. A Sketch-nek nincs.

  • Bruce_Willis #5
    Sketch, Vectornator, Shapr3D
  • Neocortex #4
    Melyik menő cég lövi tökön magát ennyire?
  • Bruce_Willis #3
    Ha kötelezővé teszik a magánembereknek, és a cégeknek is, akkor Kína le fog maradni.
    Én pont most kajtatok weboldal tervezéshez szoftvert, és azt látom hogy sok menő cég, melyek igazán innovatív megoldással állnak elő, csak mac-re és ipadre fejlesztenek, és nyíltan le is írják hogy nem is szándékoznak windowsra és androidra fejleszteni.

    Így nehéz lesz leváltani a szoftvereket, a hardverről nem is beszélve, hiszen az M1 chipet nem tudja űberelni semmi. És ezt a teljesítményt évente hatványozzák.