Gyurkity Péter

Nagy hatótávval jön a Lucid Air

Az e-luxusautó még a Tesla Model S erre kihegyezett változatát is maga mögé utasítja.

Az elektromos autók szegmensében nem túl sok luxustípusról számolhattunk eddig be, bár az árak és a belső kialakítás alapján több fejlesztést is ide sorolhatnánk. Legutóbb arról írtunk, hogy hibridként tér vissza a Lamborghini Countach, most azonban egy kisebb szereplő tisztán elektromos megoldása nyerte el az elemzők tetszését.

A hónap közepén jelent meg a hivatalos bejelentés, amelyben a tengerentúli illetékes hatóság kedvező véleményéről számoltak be. Ebben azt emelték ki, hogy az EPA odaát 836 km-ben határozta meg a Lucid Air Dream Edition R hatótávját, amely ezzel kereken 160 km-rel nagyobb, mint amit a Tesla Model S Long Range esetében már láthattunk. Ezzel rögtön nagyot léptek előre a piaci esélyek terén, bár a cég kifejezetten a luxusszegmenst célozza meg, vagyis a darabszám tekintetében fel sem veszik a kesztyűt a Tesla fejlesztéseivel szemben, belátható ideig megmaradnak a viszonylag szűk piaci szelet mellett. Hozzáteszik ehhez, hogy minden tekintetben a nagyobb hatékonyságot célozzák meg, ez azonban nyilván csak a hétköznapokban lesz visszaigazolható.

Ami az egyes változatokat illeti, a gyártó összesen 3 eltérő példánnyal készül, ezek sorrendben a Lucid Air Dream Edition Range, a Lucid Air Dream Edition Performance, valamint a Lucid Air Grand Touring névre hallgatnak. A bejelentésben mellékelt táblázatban az EPA által becsült hatótáv mellett a puszta erőt tüntetik még fel, ez a fenti sorrend szerint 933, 1111, illetve kereken 800 lóerő, bár a hatótáv az alkalmazott kerekek pontos fizikai méretétől is függ. Az autók mellett az energiatárolás, valamint a technológia területére koncentrálnának, ezzel kapcsolatban felmerül többek között a komplett akkumulátor-csomagok értékesítése, mégpedig az e-versenycsapatok részére. Az első körben nyilván az ismertséget és a népszerűséget kell majd megteremteniük, ebben segít az eddig összegyűjtött 4,4 milliárd dollár.

Jövőre jönne el az első nagy lépés, 2022-ben ugyanis összesen 20 ezer példányt szállítanának le, bár még nem számítanak tiszta profitra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #7
    A "lehet" az fikció. A tény: nincs Lucid a piacon amit meg lehet venni, majd 22-ben. Ebből következik, hogy a minden mit a Lucid-ről írnak még csak elméleti. Majd ha lesz kint 1 millió darab belőle és jönnek az első javítási statisztikák, majd akkor érdemes lesz beszélni arról ami van. De ugye addig a Tesla is fejleszti magát. És nem hinném, hogy 80.000 dollár lenne az a plusz amit írtál. ;)
  • Ender Wiggin #6
    Lehet, hogy a plusz pénzben benne van az is, hogy nem kell évente kilincset javítani, és esőben nem esik szét...
  • Sequoyah #5
    Mindig amikor valakirol azt mondjak hogy "Tesla gyilkos", arrol kiderul hogy eppenhogy tudja azt amit a Tesla tud, 2x akkora aron, es egyebkent egy ma megvasarolhato Teslaval hasonlitjak mikozben meg kesz sincsennek az autoval...

  • Macropus Rufus #4
    Hát ez sem fog senkinek kelleni sztem. A gúgli a Lucid-ra 170.000 dodós árat dobott ki míg a Long Rage-re "csak" 91.000-et. Sztem nem éri meg a majd 170.000 dolláros ár azért a nyamvadt 160km-ért... Ezek valamit nagyon benéztek.
  • Cat #3
    Szerintem minden lambó luxusautó. (Nyilván a traktorjaik kivételével.) A sima SUV-juk, az Urus háromszor annyiba kerül, mint egy felextrázott német prémium SUV.
  • kvp #2
    A cikk egy 14 eve alapitott cegrol szol, ami eddig 0 (nulla, azaz zero) autot szallitott le es hivtalosan 2021 tavaszan kezdtek volna el a gyartast. De talan majd jovore.

    Egyebkent a cikkben emlitett autonak csak az ara luxus, amugy egy sima elektromos autorol van szo, elvileg jo nagy aksival. A fo tervezojuk a Teslatol ment at es gyakorlatilag a tesla 3-as hajtasrendszere van az uj autoban a tesla S plaid-nel kicsivel nagyobb aksikkal. Ez a ketto igy nagyon hatekony es eleg nagy hatotavot eredmenyez.
  • Tetsuo #1
    Ugye a cikkíró nem arra akar célozni, hogy a hibridhajtású Lambó luxusautó.