Berta Sándor

Elektronikus címke hamisítások ellen

Az eszköz gyakorlatilag lehetetlenné teszi egy árucikk vagy csomag lemásolását.

Az MIT kutatói egy olyan elektronikus címkét fejlesztettek ki, amely bármely terméken elhelyezhető, de a tárolt információk csak az előre meghatározott készülékek segítségével olvashatók ki, akár nagyobb távolságból is.

A búzaszem méretű megoldás gyakorlatilag esélyt sem hagy a hamisítóknak egy-egy árucikk lemásolására. Az elektronikus címke nem rendelkezik saját energiaellátó egységgel, az adatküldéshez szükséges áramot indukcióval termeli. Bár már ma is vannak olyan rádiótechnikás azonosítók, amelyek hasonló elven működnek, azonban azok sokkal nagyobbak az MIT fejlesztésénél és nem is alkalmazhatók mindenhol. Ráadásul nem hamisításbiztosak, az általuk tárolt információk is csak kisebb távolságból érhetők el, ugyanakkor bármilyen készülékkel kiolvashatók.

Az új eszköz azért búzaszem méretű, mert a kutatók csupán egyetlen frekvencia alkalmazása mellett döntöttek, viszont az több százszor magasabb, mint amelyeket a rádiótechnikás azonosítók esetében az adatok kiolvasására használtak. Ruonan Han, az MIT munkatársa kifejtette, hogy egy olcsó chipet alkottak meg, amely az információkat biztonságosan tárolja és küldi el. A szakember hozzátette, hogy ha valaki egyetlen csavart, fogimplantátumot vagy chipet akar megjelölni, akkor arra a hagyományos rádiótechnikás azonosítók nem alkalmasak.

Az új megoldás kis mérete annak is köszönhető, hogy amíg a rádiótechnikás azonosítók kapszulákban vannak elhelyezve és ezáltal emiatt szélesebbek, addig a kapszula alkalmazásáról az új fejlesztés esetében lemondtak az MIT tudósai. Ez nem csupán a méretet befolyásolta, hanem lehetővé tette, hogy az előállítási költségek is alacsonyak legyenek. A kész elektronikus címke mindössze 1,6 négyzetmilliméter helyet foglal.

A méretcsökkentés mellett fontos volt a biztonság, vagyis az adatok és az adatátvitel titkosítása is. Az eszköz az idegen, ismeretlen olvasókészülékek megkereséseire nem reagál, csak az előre meghatározott termékeknek adja ki a tárolt információkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    "Az optikai jellegű adatátvitel miatt nem túlságosan irányérzékeny? Vagy minden oldalán képes fogadni, sugározni?"

    Csak a tetejen egy ponton. Ugyanugy olvashato mint egy matrican levo qr kod, csak nem masolhato le a chip feltorese nelkul. Es mivel csak a villogast kell latni, ezert olyan messzirol is latszik hogy villog, ahonnan egy qr kod mar csak 1x1 pixeles.

    ps: Egy infra taviranyito kb. 6 meterre megy el egy szobaban ha nincs kozvetlen ralatasa a vevonek az adora. De ha pont jo iranyba celzunk vele, akkor meg 20-25 meterrol is mukodik, csak tokeletes ralatas kell.
  • Cefet #2
    Az optikai jellegű adatátvitel miatt nem túlságosan irányérzékeny? Vagy minden oldalán képes fogadni, sugározni?
  • kvp #1
    Na jo, emberi nyelven ez azt jelenti, hogy hosugarzasbol kap energiat es a visszavert sugarzashoz adja hozza a sajat jelet. Ez gyakorlatilag infraledes energiafogadast es kuldest jelent. A kriptografia pedig lehetove teszi vagy termektipus kulcsok, vagy termek azonosito kulcsok hasznalatat. Fogad egy ECC-s adatot, hozzafuzi a sajat szeriaszamat ha van neki, alairja es visszakuldi. Az alairasbol pedig ellenorizheto, hogy ki irta ala. Egy arduino siman kepes ra, tehat ezt a tudast kellett osszenyomni kis meretbe, majd egy infraledes energiakinyelo/tarolo/led villogtato aramkort melletenni. Ez kis ugyesseggel ra is gozolheto a chip sziliciumlapjara, igy tokozas elott egy ilyen kis apro aramkort kapnak. Batar nagy hazibarkacs aramkor meretben egy kisebb de nem tul hatekony led-kent is hasznalhato infras napelem, egy kondi es egy mikrovezerlo kellene hozza.

    A megoldas nagy elonye, hogy egy, a sima emberi testhomerseklet folotti hoforras is kepes ellatni eleg energiaval ahhoz, hogy mukodjon, persze fele kell villogni egy megfeleloen modulalt kerest az ertelmes valaszhoz. Az eredmeny egy kriptografiailag megbizheto, kis meretu, olcso, infras rfid tag.