Gyurkity Péter

Közelebb kerültünk a jetpack-repüléshez

A biztonságot szem előtt tartva került sor egy hosszabb repülésre, sikerrel.

A hátunkra szerelt, gyakorlatilag önálló repülést megvalósítani hivatott eszközök kérdése jó ideje foglalkoztatja a mérnököket és a tudományos-fantasztikus filmeken felnőtt laikusokat. A kísérletezők egyike most egy hosszabb repüléssel igazolta saját fejlesztésük alkalmasságát, amely megnyitja az utat a további sikeres munka irányába.

A Jetman Dubai hivatalos oldalán, valamint az alább beágyazott videón vehetjük részletesebben szemügyre a kísérletet, amelynek során a meglehetősen nagy hírnévre szert tett város területén, egy nyugodt vízfelszín felett elvégzett manővereket láthatjuk. A február 14-én végrehajtott teszt során 1800 méteres magasságot értek el, eközben pedig több fontos manőver is gond nélkül követte egymást, így sikerült álló helyzetből, külön lebegő platform nélkül elstartolni, ezt követően lebegni, irányt változtatni, loopot végrehajtani, illetve 400 km/h-s sebességgel függőlegesen a magasba emelkedni, ahogy általában csak vadászgépek szoktak. Az összesen 3 percen át tartó bemutató végén, 1500 méteres magasságban nyílt ki az ernyő, amelynek segítségével gond nélkül összejött a landolás is, így a 3 mérnök sikerként könyvelte el a próbálkozást.


Külön kiemelték, hogy a bemutató során mindvégig szem előtt tartották a magas biztonsági szintet, amely garantálni hivatott a végzetes problémák elkerülését. Ehhez szükséges volt a fontos paraméterek (sebességprofilok, a hajtómű, repülési viselkedés) részletes tanulmányozása, miközben lehetővé tették a forgás kézzel való irányítását, külön elektronikai stabilizációs rendszer beavatkozása nélkül. Amennyiben a hajtómű repülés közben leállna, egy pirotechnikai vészernyő áll rendelkezésre, amely a kritikus repülési fázist mindössze 4 másodpercre csökkenti, vagyis elméletileg csak nagyon alacsony magasságon áll fenn komolyabb veszély. Korábban több mint 50 repülést hajtottak végre egyfajta előkészületként, 100-nál is több felszállással, amelynek során helikopter segítségét is igénybe vették.

A munka az elkövetkező hónapokban folytatódik, a fontos mérföldkő után az egyik következő cél a landolás ernyő nélkül történő megvalósítása, akár nagyobb magasságból, ezt követően pedig a 100 százalékban önálló repülés marad a kiszemelt célpont.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #9
    valóban hosszú évek óta kísérleteznek jetpackekkel. már vagy a 60-as évek óta. az újdonság a mi eszközökben leginkább az, hogy tele van rakva elektronikával és procival, hogy megpróbálja stabilizálni és biztonságossá tenni a repülést. régen 60 éve nem lehetett olyan gyors és apró elektronikát beépíteni, mint ma. Ezért is működnek a 4-6-8 propelleres távirányítós drónok vagy a olyan eszközök, mint egy seagway, ahol másodpercente a proci megpróbál aprókat belekorrigálni úgy 200-300-szor, hogy segítsen egyensúlyt megtartani. Valami hasonló procik és érzékelők próbálhatják ma finom korrekcióval egyensúlyban tartani a jetpacket. régen csak a pilóta érzékeire volt bízva, hogy mennyire stabilan tudja vezérelni a jet packet, így nem igen lehetett megbízhatóan használni. A régi jet packek 50-60 évvel ezelött leginkább életveszélyesek voltak. Nem is terjedtek el. Talán majd ma valami fejlett elektronikával, ami támogatja a pilótát és javitja a kormányzási hibákat. mai eszközeink egyre inkább tele vannak kis korrekciókat végző elektronikákkal(blokkolás gátló kipörgés gátló, és minden féle menet stabilizálok) Nyilván a repülés se más mint a földi közlekedés.
  • t_robert #8
    Ja ha volna hang, akkor azt is hallanánk....
    - Itt a bázis, hogy megy a repülés Jack?
    - Eddig minden jó... óhhhhh wait.... ég a lábam! ég a lábam. Most olvadt le az adidasom... A kurva hajtóműtől lángra kapott.... áhhhhhhhhhh zuhanok!!!!!
    Újságíró: Most mi történt?
    - Kollégánk, aki végre hajtott a repülést, most száll le.
    - Hiszen szemmel láthatóan zuhan, mint egy kő.......
    - Dehogy határozott bukó repüléssel közelíti meg a földet csak.....
    - Jézusom becsapódott!!!!!!
    - Nem csak keményen és határozottan landolt......
    - Hiszen kék villogóval és szirénával robognak oda a mentők!!!!!!
    - Áhhhhhh dehogy a teszt pilóta barátja a mentőápoló és azért rohan oda, hogy elsőnek gratulálhasson neki a sikerhez.
    - Hiszen most egy hullaszállító érkezik!
    - A fenét az a pilóta sógora az is gratulálni akar neki.
    - dehát most teszik be a kocsiba a pilótát egy nagy fém dobozban.
    - Ja hát ilyen a családi segítség, megígérte, hogy repülés után hazaviszi...... nem kell itt minden féle fake news híreket terjeszteni. Viszont szívesen várjuk majd a nyári teszt repülésen és akkor majd bemutatjuk az új pilótát. a mostani nyugdíjba megy, mert még repülés előtt közölte, hogy ez lesz neki az utolsó repülés. Azt mondta olyan biztonságos és megbízható már a jetpack, hogy nincsen benne semmi kihívás már a számára.


    Utoljára szerkesztette: t_robert, 2020.03.05. 09:28:19
  • ostoros #7
    https://www.youtube.com/watch?v=FK06zm-_bvQ&list=PLre1S3pFm2RARsMivfHFxSbMRUp2ToScr&index=28&t=0s
    :)
  • vilinger #6
    Ja, de azért 20m magasról is igencsak odavág a vízfelszínnek. Vagyis nem ajánlatos alatta tartózkodni (vagyis a jetpack mögött), én úgy látom.
  • vilinger #5
    Először én is csodálkoztam ezen. De ez egy tesztrepülés volt, ernyő nélkül is volt leszállás. Aztán gondolom a teszt kedvéért a végére az ernyőt is kipróbálták.
  • Szlajos #4
    Elfogyasztotta az üzemanyagot, vagy miért kellett ejtőernyővel leszállni?
    Nem hiszem, hogy ez a leggyorsabb, legkomfortosabb módja a leszállásnak.
  • VolJin #3
    Ez a három perc így haszontalan...
  • Tetsuo #2
    Ilyen jól manőverezve még nem igazán.
  • barret #1
    Hosszú évek óta használják,ennek még hír értéke sincsen.