Berta Sándor

Az IBM a Slack legnagyobb ügyfele

Jelentős sikert könyvelhetett el a belső üzenetküldő megoldást kínáló vállalat.

A Business Insider és a Verge arról írt, hogy az IBM a több mint 300 000 munkatársa számára a Slack által kínált céges chatet választotta ki belső kommunikációs eszközként. Mindez azt jelenti, hogy a Microsoft Teams komoly vereséget könyvelhetett el.

A Slack és az IBM közötti együttműködés nem új. Már 2014-ben alkalmazták belső használatra a konszern első csoportjai a chatszolgáltatást és az Amerikai Egyesült Államok Részvény- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) egyik jelentéséből kiderült az is, hogy az IBM néhány éve a Slack legnagyobb ügyfelének számít. A két fél közötti kooperáció az elmúlt esztendőkben egyre intenzívebbé vált. Tavaly a Slack arról számolt be, hogy a társaságnál már 165 000 ember alkalmazza a szoftverét.

A Microsoft Teams jelenleg körülbelül 20 millió napi felhasználóval büszkélkedhet, ugyanez a szám a Slack esetében eddig 12 millió volt. A redmondi óriás egy ideje nagyszabású reklámkampány segítségével próbálja növelni a Teams táborát. A kampány sikeres is - elsősorban az Office 365 előfizetések elterjedésének köszönhető.

Cal Henderson, a Slack társalapítója tavaly januárban azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb vetélytársuknak nem a Microsoft, hanem a hagyományos kommunikációs lehetőségek számítanak. A legtöbb cégnél ugyanis az e-maileket, az SMS-t, a Google Chatet, valamint a WhatsApp és a Skype szolgáltatásokat, illetve ezek ötvözetét alkalmazzák, s ezek mind széttagolt megoldások.

Stewart Butterfield, a Slack vezetője és másik társalapítója 2017 októberében bejelentette, hogy Európában tárolnák az ügyfeleik adatait és ezzel a lépéssel a kontinens nagy társaságait akarták meggyőzni. A menedzser 2019 októberében közölte, hogy Európára növekedési piacként tekintenek és ezért minden eddiginél erősebben összpontosítanak a közeljövőben a kontinensre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #1
    Pedig a széttagpoltság jó :)
    Az összes kommunikációt egy csatornába vinni... a mi bármikor leállhat vagy ha "megcsapolják", akkor elég egyetlen csatornán megtörni...