Gyurkity Péter

Nem lesz több BlackBerry

A TCL idén felhagy a partneri kapcsolattal, a támogatást még 2 évig biztosítanák.

A BlackBerry tulajdonképpen a kétezres évek vége óta inkább csak küszködik az okostelefonok piacán, ahol korábban egyértelmű vezető helyet foglalt el, olyan ajánlatot kínálva a vásárlóknak, amit azok máshol nem is találhattak meg. Most a külsős partner is felhagy a további fejlesztéssel és gyártással, így több készülékre már nem számíthatunk.

A részben a kínai állam által birtokolt TCL éppen 4 évvel ezelőtt kötött szerződést az időközben a szoftveres fejlesztésre és szolgáltatásokra átállt eredeti vállalattal a márkanév alkalmazásáról, ezt követően pedig több ilyen megoldást is piacra dobtak. Tavaly ősszel már azt is jeleztük, hogy érkezőben van a BlackBerry KEY 3, majd pedig az merült fel, hogy a cég saját hajlítható okostelefonja is készülget. Ez utóbbi valószínűleg fel is bukkan majd a piacon, viszont előbbi debütálása erősen kérdéses, hiszen a most közölt bejelentés alapján a két cég közötti partneri kapcsolat idén augusztusban lezárul, így legfeljebb az addig hátralévő hónapokban dobhatnak piacra valamilyen készüléket, ennek viszont nem sok értelme lenne.

Ami a szoftveres támogatást illeti, ezt a TCL még további 2 éven keresztül, egészen 2022. augusztus 31-ig biztosítaná, tehát a meglévő tulajdonosoknak erről nem kell azonnal lemondaniuk. Ez persze nyilván nem jelent nagy megkönnyebbülést számukra, hiszen a platformtól belátható időn belül így is el kell majd búcsúzniuk, bár az még nem teljesen világos, hogy maga a BlackBerry miként képzeli el a jövőt, megmaradnak-e a szoftverek és a szolgáltatások mellett, avagy újra megpróbálkoznak-e valamilyen saját hardverrel, akár házon belül, akár külsős partner révén, ahogy azt a TCL segítségével is tették. A QWERTY-billentyűzettel ellátott okostelefonok tehát hamarosan végleg eltűnnek, itt kizárólag a nagy kijelzőt hordozó példányok maradnak majd meg a piacon.

Az elkövetkező években kiderül, hogy ki lát még fantáziát a névben, itt azonban könnyen lehet, hogy senki nem vállalkozik majd az újabb próbára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    Még nem késő venni egyet...
  • nortu30 #2
    Borítékolható volt, hogy ennek a koncepciónak nincs jövője. Manapság luxus, hogy a kijelző kb. 1/4-ét úgymond fixen "kitakarja" egy billentyűzet (még akkor is, ha ez egyedi dolog). Ehhez jön a közepes hardver és a magas ár. Ennyi.
  • zola2000 #1
    Nem is csoda, láttam blackberry key teszteket, és senki nem volt elragadtatva, a billentyűzet minősége gagyi a régi blackberrykhez képest, ehhez csak közepes hardver társul, és a billentyűzet miatt kisebb a kép.