Gyurkity Péter

Jön a BlackBerry KEY 3

Visszafogott megoldással folytatódik a sorozat.

A kínai TCL az Alcatel mellett a BlackBerry névre támaszkodva is igyekszik megkapaszkodni az okostelefonok piacán, eddig átütő siker nélkül. Több eltérő megoldást is bemutattak már, most viszont a jelek szerint érkezőben van a BlackBerry KEY 3, amelynek neve, valamint hardveres összetétele is erősen kérdéses.

A cég még a tavalyi IFA alatt rántotta le a leplet a KEY 2 egy szerényebb változatáról, most azonban további részletek szivárogtak ki a sorrendben harmadik generációt képviselő új telefonról. A külső forrás a cég globális marketingért felelős igazgatójára hivatkozva ír arról, hogy a BlackBerry KEY 3 (amelynek hivatalos neve még nem végleges, ez tehát a debütálás előtt még változhat) egy viszonylag visszafogott fejlesztés lesz, hiszen itt nem számíthatunk az 5G hivatalos támogatására. Az indoklás szerint nem a szórakoztatói funkció lesz előtérben, az emailek pedig enélkül is kellően gyorsan töltődnek le, ez a magyarázat viszont nem mindenkit elégített ki, hiszen az 5G nem kizárólag a szórakoztatói funkciók kibővítését teszi majd lehetővé.

Azt eddig is tudtuk, hogy a TCL nem tervezi a hajlítható formátum, illetve az 5G korai (vagyis idei) támogatását, ez utóbbi viszont még így is megvalósulhat, legalábbis az Alcatel-vonal esetében, ahol a jelek arra utalnak, hogy erősen gondolkodnak ezen. A BlackBerry esetében viszont megmaradnának a 4G LTE, valamint a komolyabb, elsősorban munkával és az alapvető online feladatokkal kapcsolatos funkciók támogatásánál és integrálásánál, bár a TCL illetékesei azt is megemlítették, hogy az ötödik generációs eléréssel a 8K TV-k, valamint az új hűtőgépek esetében kísérleteznek majd.

Ami az Alcatel-telefonokat illeti, ezek 500 és 600 dollár közötti árakon jelenhetnek majd meg a piacon, immár részben 5G-támogatással, míg jövőre már felbukkanhat az első hajlítható megoldás, ahol tehát szintén nem maradnának ki a versenyből, mindössze arról van szó, hogy nem kapkodnak a korai megjelenésért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Az előző változat baja az volt, hogy a régi blackberryk minőségi billentyűzete helyett egy gagyi megoldás jött, a jelek szerint ez se lesz jobb...