Berta Sándor

Lassan teljes lesz a Google Föld

A webes konszern időt, pénzt és energiát sem kímélt az egyedi adatbázis felépítésére.

Thomas Escobar, a Google Térképekért felelős termékmenedzsere blogbejegyzésében jelentette be, hogy az adataik alapján a Google Föld szolgáltatásban a globális lakosság 98 százalékának élettere (több mint 36 millió négyzetmérföld, vagyis 93,2 millió négyzetkilométer) van már dokumentálva különböző, általában nagy felbontású műholdas felvételek segítségével. A képeket a társaság nem maga készítette, hanem megvásárolta harmadik féltől. A Google adatai alapján az ajánlatot havonta egymilliárdan használják.

A Google Utcakép ajánlatában 12 év alatt több mint 10 millió mérföld (vagyis 16 millió kilométer) útról készítettek felvételeket. Ez a távolság a Föld kerületének körülbelül 400-szorosának felel meg. A fotókat az óriáscég autói rögzítették, mindegyik gépkocsi kilenc kamerával, saját képfeldolgozó központtal és LiDAR-szenzorokkal volt felszerelve - az utóbbiak a pontos távolságmérést szolgálták. A járművek a világ különböző pontjait keresték fel, köztük voltak a Death Valley (a Las Vegas mellett található Halál völgye) és Nepál hófödte csúcsai.


Fontos eszköz volt a Street View trekker, amely egy hátizsák formájú berendezés kiegészítve egy fényképezőgép-rendszerrel. Így olyan helyszíneken is felvételek készíthetők, amelyek nem közelíthetők meg például járművekkel, csak gyalogosan. A készülék 15 kamerával van felszerelve és azok együttesen rögzítik a 360 fokos panorámaképet. A berendezés súlya 20 kilogramm, míg az üzemideje legfeljebb 8 óra.

Escobar rámutatott, hogy csak az idén a Google Térképek közösség segített lefényképezni közel hétmillió épületet Bermudán, Libanonban, Mianmarban, Örményországban, Tongán, Zanzibárban és Zimbabwében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #6
    A cikkeket még monogrammal sem vállalják fel a "cikkírók", igényességet vártok itt, de az a vonat már évekkel ezelőtt elment, de mégis jobb, hogy a weboldal létezik, sok mindenről csak itt hallani a magyar sajtóban (persze egyes hírek meg heteket késnek).
  • tom_pika #5
    Egyetértek, ezt kívánná meg a minimális igényesség. Lehet persze felsőbbrendűsködni is, ahogy azt a 3-as és 4-es hozzászólás teszi, de amint említettem: igényesség, ha már lefordítunk és lehozunk egy ilyen cikket...
    Utoljára szerkesztette: tom_pika, 2019.12.17. 16:24:06
  • lammaer #4
    Nekem a kedvencem amikor a sok csillagász, atomtudós és kvantumfizikus itt a fórumon fejti ki egy ilyen cikk alatt hogy mennyire hülyék a Nasa-nál, MITnél vagy éppen a Cernnél mert X dolgot nem is úgy kéne megcsinálni, van sokkal könnyebb...

    Bizonyosan álruhában pék meg kőműves az a sok zseni aki itt a fórumon osztja az észt :)
  • atomtudos #3
    Abszolút érthető amit beszélsz, de mi lenne ha nem morognátok te és a hozzád hasonlók állandóan valami sz@rért. Inkább örülnél, hogy van egy ilyen oldal, ahol a témában cikkeket olvashatsz. Támogatod az oldalt? Vagy segíted a munkájukat? Gondolom nem. Csak a fika.

    A kommentek túlnyomó része az oldalon a tudományos tanács oszlopos tagjainak keze közül kerül ki. Mindenki nagyon okos, tudományos szempontból teljesen képben van és nagyon hálás a közölt cikkekért. MINDIG.

    Tényleg nincs jobb dolgotok? Ha már ilyen okosak vagytok?
  • ugh #2
    Nem europa elsopro reszen hanem a vilag kb 90%-an az si az alap es csak kisebb resze hasznalja a hasrautes/negyzetgyoker mertekegysegeket.
  • AndReWsss #1
    Nem lehetett volna átváltani (retard unit-ról) kilométerre és négyzetkilométerre?
    Európa elsöprő részén, illetve Magyarországon nem ismerik az emberek...
    (de, igen, át tudom váltani magam is, de szerintem érthető, miről beszélek)