Gyurkity Péter

Robbanás és siker a Falcon Heavy küldetésén

Az új típus eddigi leghosszabb küldetése nehéz volt, ám szinte teljes sikerrel zárult.

Elon Musk cégének meglehetősen sűrű menetrendjében a Falcon Heavy újabb küldetése volt most soron, amelyet hatalmas várakozás előzött meg. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a rakéta az eddigi leghosszabb próbára vállalkozott, hiszen a Space Test Program-2 (STP-2) keretében egyszerre több különböző megoldást igyekeztek eltérő pályákra állítani. Ez végül össze is jött, bár a visszatérés során egy robbanást is láthattunk.

A Falcon Heavy ezúttal is gond nélkül rajtolt el a floridai Kennedy-űrközpontból, immár a védelmi minisztérium megbízásából. Itt összesen 3 különböző pontot kellett elérniük, amit a második fokozat hajtóművének 4 alkalommal történő begyújtásával oldottak meg, míg a rakományt a NOAA, a NASA, a védelmi minisztérium, valamint különböző egyetemek fejlesztései tették ki. Az illetékesek eközben végig szorosan figyelemmel követték a rakéta fontosabb paramétereit és teljesítményét, a típust ugyanis a jövőben nemzetbiztonsági célú küldetésekre is bevetnék, ami a SpaceX számára nyilván újabb bevételi forrást jelentene. Alig néhány perccel a start után az oldalsó gyorsítórakéták vissza is tértek a szárazföldre (ezek eredetileg az Arabsat-6A küldetés részeit képezték), itt nem akadt probléma, viszont a középső példány valamivel később elvétette a drónhajót, amit Musk azzal magyarázott, hogy túl nagy volt a sebesség (a légkörbe való visszatéréskor ez akár a hangsebesség 12-szerese is lehetett), az emiatt generált nagy hő pedig megrongálta a középső hajtóművet, amely elengedhetetlen a pontos pozicionáláshoz.


Ez a manőver eleve rendkívül nehéznek ígérkezett, így végül a kudarc nem sújtotta le nagyon a cég illetékeseit és a hallgatóságot. Ennél nyilván fontosabb volt, hogy a rakéta fellövése sikerült, itt pedig a drónhajó sem sérült meg, a visszatérő középső rakéta ugyanis ettől nem messze, a tengerbe csapódva robbant fel. Szintén komoly részlet, hogy most először sikerült begyűjteni a rakományt védő egyik orrkúpot (a páros egyik felét), mégpedig a korábban többször meghiúsult módszerrel. A Ms. Tee névre keresztelt másik hajó a méretes hálóval fogta be a 6 millió dollárt érő komponenst, amely így nem veszett kárba, vagyis ezt most megvizsgálják, hogy felmérjék, mennyiben használható fel újra, összehasonlítva a befogott példányt a tengerbe esett, károsodott társaival.

Miközben tehát az 59. ISS-küldetés tagjai egy Szojuz-kapszula révén visszatértek a Földre, a SpaceX szintén magabiztosan halad előre a kijelölt úton, bár itt a Falcon Heavy legközelebb csak jövő szeptemberben repül majd, vagyis most kisebb, egyszerűbb küldetések vannak soron. Az idei év második felében végre eljöhet a legénységgel lezajló küldetés, amely a Crew Dragon anomáliája (robbanása) miatt csúszik, ez szintén fontos fejlemény lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • llax #8
    Mutass valami jobbat, ami a gyakorlatban is bizonyított. Mert elméletekkel tele a padlás...
  • llax #7
    Ez volt az eddigi legforróbb visszatérés, korábban hasonló szituációban meg sem próbálták visszahozni a fokozatot. Eleve úgy indult, hogy 50% esélyt adtak az épségben leszállásra. Siker a sikertelenségben: a lesszállást megszakító rendszer képes volt megvédeni a drónhajót.

    Ami az elsődleges küldetés 101%-os sikerén túl még hatalmas eredmény: először sikerült hálóval elkapni az orrkúp egyik felét (mindkettőt egy küldetésnél jelenleg nem is tudnák, mivel egy célra alkalmas hajó van). Ez nagyban megkönnyíti az újrahasznosítását, amik vízre szállnak (ez már majdnem rutinművelet), azokat bajosabb használatba venni (az újabb Starlink indításokra jók lesznek azok is).
    Utoljára szerkesztette: llax, 2019.07.01. 22:45:53
  • Sequoyah #6
    Kb annyira hasonloak mint egy Ford T model, es egy LaFerrari...
  • Sequoyah #5
    Nem, mert a kozepso raketa visszahozasa NEM volt a siker feltetele.

    Bizonyos tehermeret felett a raketak visszahozasa lehetetlen, mivel az osszes plusz uzemanyag a palyara allitashoz kell. Ez most egy hatareset kuldetes volt, ahol nem terveztek azt hogy visszahozzak, de azert megprobaltak hogy hatha...
    Szoval erre a kimenetelre abszolut szamitottak, es szamoltak vele.
  • csicso82 #4
    Ez a technológia amivel ez a cég tolja ugyanaz ami embert juttatott a holdra és amivel a nácik lőttek Londont. Borzasztóan elavult egy dolog.
  • VolJin #3
    A műtét sikerült, de a beteg meghalt. :-)
  • gaszton421 #2
    Egyetértek, ráadásul a hordozórakéta teljes sikerrel állította pályára az összes hordozott műholdat, a feladatát , amire szerződött a megrendelővel azt maradéktalanul végrehajtotta.
  • VolJin #1
    A siker és a robbanás nem harcászati rakéta esetén egy mondatban disszonáns.