MTI

Trump nem hisz saját kormánya klímaváltozási jelentésének


Az amerikai elnök - egy mississippi kampányrendezvényre indulva - a Fehér Ház kertjében újságírói kérdésekre válaszolva fejtette ki eddig is ismert álláspontját. "Láttam, elolvastam belőle részeket, és rendben van" - fogalmazott a kormányzati jelentésről, amelynek megállapításait a Fehér Ház szóvivője már pénteken este visszautasította. Amikor az egyik újságíró a klímaváltozás káros gazdasági következményeiről faggatta, az elnök röviden csak annyit mondott: "én ebben nem hiszek".

Szerinte jelenleg az Egyesült Államok a legkevésbé környezetszennyező ország, és ez számára nagyon is fontos. Hangsúlyozta, hogy híve a tiszta környezetnek, benne a tiszta víznek és a tiszta levegőnek. Majd a környezetszennyezésre utalva hozzátette: "Ha mi tiszták vagyunk, de a Föld minden más része piszkos, az nem jó dolog". Szerinte más országoknak kell lépéseket tenniük az üvegházhatást kiváltó káros anyagok kibocsátásának csökkentésére. Ezzel összefüggésben Kínát, Japánt és egész Ázsiát említette meg.


A különböző minisztériumok, kormányközi intézmények és tudósok által a kongresszus felkérésére összeállított jelentés szerint a klímaváltozás az évszázad végéig kártékonyan érinti majd az egészségügytől az infrastruktúráig az amerikai gazdaság valamennyi ágazatát. Az anyag készítői megállapították, hogy az üvegházhatást kiváltó és a globális felmelegedést gyorsító gázok változatlan kibocsátása "történelmi mértékű", és a globális felmelegedés nagy mértékben megváltoztatja majd az emberi élet körülményeit. Így például csökkenti a vízkészleteket és a vízhez történő hozzáférés lehetőségeit, megváltoztatja a tengermenti partvidékeket, megemeli az ipar és a mezőgazdaság termelési költségeit is. Nem utolsó sorban pedig árt az emberi egészségnek, "aránytalanul" sújtva a szegényebb társadalmi rétegeket.

A jelentés arra figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás káros hatásai közül sok már most is érzékelhető szerte az Egyesült Államokban. Ennek máris tapasztalható jeleiként az eddigieknél gyakrabban előforduló, pusztító viharokat, a szárazságokat és az árvizeket jelölték meg. Konkrét példákat is felhoztak megállapításaik alátámasztására, így az esőzések és az áradások miatti gátszakadásokatat Dél-Karolinában, a termések csökkenését a Sziklás-hegység és a Mississippi-medence közötti Nagy-síkság agrárvidékein, vagy a rovarok okozta megbetegedéseket Floridában.

A szakemberek kiemelték, hogy az éghajlatváltozás jövőbeni kockázatai a most hozott intézkedésektől függnek, és azonnali intézkedések nélkül a gazdasági növekedés fokozódó mértékű csökkenésével is számolni kell. Donald Trump korábban is többször hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint nem csak az emberi tevékenység okozza a globális felmelegedést. Elnöki beiktatása után nem sokkal pedig bejelentette, hogy kormányzata vagy kilép majd a párizsi klímaegyezményből, vagy az amerikai gazdaságnak kedvező feltételekkel újratárgyalja a megállapodást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andrevv #21
    "Ha mi tiszták vagyunk, de a Föld minden más része piszkos, az nem jó dolog"
    Ha az iPhone alkatrészei és összeszerelése is ázsiai országban történik, akkor ne pofázzon. A tervezést lehet a saját udvarukon csinálják, de a piszkos munkát más kontinenseken. Ez szinte mindenre igaz ami "amerikai".
  • esztyopa #20
    ...még saját magának sem hisz...
    Paranoid skizofrénia.
  • fonak #19
    A keleti és a nyugati parti elit körében ma is bunkóságnak számít a V8 pickup meg ilyesmi. A Prius a menő, meg a Tesla. A marketing, amit hiányolsz, már működik egy ideje. Kérdés mire elég persze, sokra nem.
  • Caro #18
    Tegyük hozzá még azt a tényt, hogy egyik skóciai golfpályáját fallal akarta megvédeni (mindig is szerette a falakat :)) a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedéstől...
    Egy troll ez az ember.
  • Sequoyah #17
    Ez egeszen nyilvanvalo, Trump talan az elso elnok aki meg a latszatat sem kelti annak, hogy ne a nagyvallalatok erdekeit nezne.
    Minden egyes dontese kivetel nelkul a klasszikus (evtizedek ota piacon levo, igy politikai kapcsolatat mar reg kiepito) vallalatoknak kedvezett, es az embereknek artott. Egeszsegbiztositok, bankok, olajipar, banyak, tavkozlesi vallalatok mind kaptak az emberek karara.

    Egy pillanatra elbizonytalanodtam amikor a szenbanyaszok erdekeit tamogatta, de amikor lazitott az o munkavedelmi/erdekvedelmi szabalyaikon rajottem, hogy a szenbanya-TULAJDONOSOK erdekeit nezi...

    Es meg csak nem is a modern, Amerika jovobeli novekedeset es versenyelonyet biztosito vallalatokrol van szo, hanem az oskovuletekrol, amik egyebkent halalra vannak itelve...
  • esztyopa #16
    Az egy dolog,hogy egy bohócot választottak meg,de egy ostoba kezébe ekkora hatalom,hogy az egész emberiséget érintő dologba rossz döntést hozhat,az kritikus lehet ! Gyanítom,hogy a profitharácsolók mozgatják ezt a bábút,ugyanis a klímaváltozás elleni küzdelem nem termel profitot.
    /Persze a bohóc kényelmes,mindennel felszerelt óvóhelyen fog lapítani,
    amikor beüt a baj,miközben a *tanácsadói* a pénzüket fogják számolgatni/
    Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2018.12.01. 20:05:19
  • bmw #15
    Ez mekkora sotet.....
  • ostoros #14
    Egyet értek. A környezet barátságot azzal kellene összekötni, hogy az OLCSÓBB, mint a pazarlás.
    Hőszigetelt ház: védem a környeztem és OLCSÓBB.
    Napkollektor: védem a környeztem és OLCSÓBB.
    Eldobható termékek helyett tartós termékek: védem a környeztem és OLCSÓBB.
    Sőt, sok esetben még munkahelyeket teremt, segít a közösségek megőrzésében, stb, stb.
  • bundasjezus #13
    Pontosan ezért kell megújítani a környezetvédelem marketingjét. Nem lelkiismeretfurdalást kell ébreszteni az emberekben az életmódjuk miatt és nem kihaló fókákkal, jegesmedvékkel, elolvadó gleccserekkel, emelkedő tengerszinttel és kivágott esőerdőkkel kell riogatni őket. Ezzel nem lehet változást elérni. Teljesen rossz irányban indult el a környezetvédelem marketingje.
    Olyan marketinget kell kitalálni, ami vonzóvá, szexivé és trendivé teszi a környezetbarát termékeket és életmódot. Hogy azt érezze az átlagos, mekis kajától elhízott, 100 kilós amerikai tini, hogy akkor lesz valaki, akkor lesznek barátai, akkor lesz értékes a közösség szemében, ha környezetbarát életmódot folytat, nem pedig attól, hogy V8-as pickuppal megy a gimibe. Ez kemény feladat, de nem lehetetlen. Annyi sz*rt el tudnak adni marketinggel, ideje végre jóra is használni a marketinget.

    Divattá kell tenni a környezetvédelmet, a takarékos életmódot. Hogy végre ne legyen sikk X5-ös BMW-vel villogni a pláza előtt, hanem ciki legyen és mindenki kinevesse az illetőt. Semmi sincs nagyobb hatással az egyén gondolkodására, mint az, hogy a közösség milyen véleménnyel van róla.
    Utoljára szerkesztette: bundasjezus, 2018.11.27. 20:19:39
  • ostoros #12
    Mit várunk, ha az USA állampolgár, ha meghallja a környezetvédelem szót, azt gondolja:
    "kisebb autóm lesz és a szobám olyan hideg lesz, mint amilyen Európában." Ezt valami közvélemény kutatás igazolta olyan 15 évvel ezelőtt.
    Mert ezt gondolja az átlag usák. Hogy az ő kényelmébe aztán senki ne ugasson bele!
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.11.27. 19:55:54