MTI

Lehet mégsem mondja fel Trump a párizsi klímaegyezményt

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter egy televíziós interjúban kijelentette, hogy "megfelelő feltételek esetén" Washington mégsem lépne ki a párizsi klímaegyezményből.

A külügyminiszter a CBS televíziónak adott interjújában tért ki a párizsi klímaegyezményre, miután a műsorvezető megkérdezte, mit szól a The Wall Street Journal szombati számában megjelent információhoz, miszerint Washington fontolgatja, hogy ne lépjen ki a párizsi klímaegyezményből. "Úgy gondolom, hogy a megfelelő feltételek mellett van rá esély, az elnök azt mondta, hogy készen áll e feltételek felkutatására" - fogalmazott a tárcavezető. Ám nem fejtette ki, hogy a gyakorlatban mit is jelentenének ezek a megfelelő feltételek. Megjegyezte azonban, hogy a párizsi egyezményben rögzített károsanyag-kibocsátási célok "valóban aránytalanok".

A Fehér Ház vasárnap reggel cáfolta a The Wall Street Journal értesüléseit, bár Lindsay Walters helyettes szóvivő így fogalmazott: "az elnök többször is egyértelművé tette, hogy kivonul (a megállapodásból), hacsak nem tud visszalépni az országunk számára kedvezőbb feltételek mellett".

Tillerson a CBS televíziónak adott interjújában emlékeztetett rá: "Donald Trump elnök azt is mondta, hogy hajlandóak vagyunk együttműködni partnereinkkel a párizsi klímaegyezményben". A miniszter "korrekt" és "kiegyensúlyozott" feltételekről beszélt, amelyeknek szerinte figyelembe kell venniük az amerikai gazdasági érdekeket. "Eredményesek akarunk lenni, segíteni akarunk" - fogalmazott az amerikai diplomácia irányítója. Közölte: a Fehér Ház Országos Gazdasági Tanácsa Gary Cohn vezetésével azon dolgozik, hogy kidolgozza a kormány klímavédelmi politikáját. "Cohn igazgatónak az a feladata, hogy felkutassa azokat a módokat, amelyek lehetővé teszik az együttműködést partnereinkkel a párizsi klímaegyezményben" - fogalmazott Rex Tillerson.

Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó egy másik televíziós interjúban szintén azt hangsúlyozta, hogy Donald Trump mindig is változtatásokat akart a klímaegyezményben és mindig is nyitva hagyta a lehetőséget a visszatérésre. "Ha olyan megállapodásról van szó, amely hasznára válik az amerikai népnek, akkor természetesen" - utalt a nemzetbiztonsági tanácsadó arra a lehetőségre, hgy Washington visszatérjen a klímamegállapodást aláírók táborába. McMaster ugyanakkor leszögezte: "az elnök azért döntött úgy, hogy kivonul a párizsi egyezményből, mert ez rossz megállapodás volt az amerikai nép és rossz megállapodás volt a környezetvédelem számára is".

Donald Trump a választási kampányban megígérte, hogy kivonul a párizsi megállapodásból, amelyet az amerikai gazdasági érdekek számára hátrányosnak tart. Idén júniusban be is jelentette az egyezmény felmondását, bár ennek gyakorlati megvalósítása éveket venne igénybe. Szombaton a kanadai Montrealban klímaváltozással foglalkozó konferenciát tartottak, amelyen több mint 30 ország minisztere vett részt. A tanácskozáson jelen voltak az Egyesült Államok képviselői is, akik - a The Wall Street Journal értesülései szerint - felvetették, hogy megfelelő kompromisszumok esetén Washington mégsem lépne ki a megállapodásból. A lap idézte a konferencia résztvevőit, akik arról számoltak be, hogy Everett Eissenstat, a Fehér Ház tanácsadója felvetette, hogy az amerikai kormány megelégedne az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának másfajta szabályozásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!