Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Quebec
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2400 3,1 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R9 285 grafikus kártya, 8 GB RAM, 46 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon R9 290X grafikus kártya, 8 GB RAM, 46 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Assassin’s Creed Origins
Kategória: külsőnézetes akció

Menetrendszerűen megérkezett a közkedvelt Assassin’s Creed-sorozat aktuális epizódja, mely a minimális újdonságok és az önismétlés ellenére is igencsak szerethető formában tálalja a jól ismert sajátosságokat. Játéktesztünkből kiderítheted, hogy milyen lett az Assassin’s Creed Odyssey!

Meglepően nagy ellenszélben kell időről időre bizonyítania rátermettségét az Assassin’s Creed-sorozatnak a rajongók között, hiszen sokan csak nagyon nehezen dolgozzák fel az évenkénti önismétlést. Mindez pedig annak ellenére is igaz, hogy dacára néhány korábbi sztereotípiának, a Ubisoft mostanában nagy figyelmet fordít a minőségi munkára, aminek ékes példája az egyiptomi körítést kapott Assassin’s Creed Origins, mely a maga nemében túlzás nélkül új alapokra helyezte a sorozatot, de a pontosság kedvéért inkább kibővítette azokat, hogy a fejlesztők hosszú évekig tudjanak még masszívan építkezni a névre. Alig egy évvel a fáraók földjén tett kirándulásunk után így máris elkészült az Assassin’s Creed Odyssey, mely egy, a rajongók által régóta várt helyszínre és történelmi idősíkra, az ókori Görögországba repít el minket, tehát még távolabb kerültünk a jelentől az idővonalon, ez azonban ismét csak előnyére vált a játéknak.




Nem véletlenül, hiszen az Assassin’s Creed Odyssey talán minden idők legtartalmasabb, legösszetettebb és legváltozatosabb tagja lett a sorozatnak, ami Krisztus előtt 431-ben veszi kezdetét, a Peloponnészoszi háború idején, és a franchise-hoz hű módon ezúttal is nyomon követhetjük majd a főbb eseményeket egy fiktív történeti szál társaságában, miközben megismerkedhetünk a korszak fontosabb személyeivel, valamint a történelemkönyvekből gyakran kihagyott problémákkal is. Nem mellesleg a játékban páratlan interaktivitással fedezhetünk fel élő és lélegző ókori városokat, melyek realisztikusságát nyilván senki sem tudja száz százalékosan alátámasztani, de hogy ennél alaposabb és átfogóbb képet talán még soha nem kaptunk az ókori Athénról, illetve az akkori Görögországról, az szinte biztos.

Órákig lehetne mesélni a korabeli szerkezetekről, vagy a kulturális és tudományos fellendülés küszöbén álló társadalom megpróbáltatásainak bemutatásáról, a hatalmas, ma már többnyire csak lelki szemeinkkel látható szoborparkokról, a legendás építményekről, valamint a legkülönfélébb építészeti sajátosságokról. Akárcsak korábban az Origins, úgy az Odyssey is túlzás nélkül történelemórákra való csemege, hiszen egy pár perces séta során sokkal többet megtudhatunk az ókori Görögországról, mint amit az iskolás történelemkönyvekből összességében. Ez nyilván nem igaz a fiktív történeti szálra, mely az első pár órában meglepően unalmasan és vontatottan kezd kibontakozni előttünk, de a botladozó felvezetést nem sokkal később egy olyan elbeszélés követ, ami egyenesen zseniálisnak tekinthető mind a csavarok, mind a sztori minőségét tekintve.




Ezen a téren tehát nem okozott csalódást a Ubisoft, sőt mi több, rendhagyó módon lehetővé tették, hogy két karakter oldaláról is felfedezhessük a történetet, ami sajnos inkább lett egyfajta megvezetés vagy marketingelem, mint valóban hatékony újdonság. Szabadon választhatunk ugyanis, hogy Alexios vagy Kassandra hátát nézzük majd a kampány során, azonban a döntés kis túlzással csak a két szereplő szinkronjára és megjelenésére lesz hatással, magára a sztorira és a játékmenetre már nem. Érdemes mégis jól megfontolni a döntést – Kassandra egyértelműen szerethetőbb karakter, Alexios hozza a sorozat korábbi epizódjainak hőseire jellemző unszimpatikus figurát –, mert később nem változtathatunk rajta, tehát nem úgy oldották meg a készítők a dolgot, mint egykoron az Assassin’s Creed Syndicate-nél, ahol folyamatosan változott a főhős személye.

Ez elég nagy probléma, hiszen jelentősen növelhették volna az újrajátszhatóságot azzal, ha néhány küldetés csak az egyik vagy csak a másik karakternek nyílik meg, esetleg eltérő képességekkel, netán fegyverekkel lehetne felvértezni a két harcost. A történettel kapcsolatban kiemelendő, hogy bár kellemesen gördülékeny, helyenként még a humort sem mellőzi, de azért nagy megfejtéseket ne várjunk tőle, ismét egy vérbosszút kell levezényelnünk, azonban elképesztő módon olyan sok tennivaló és akkora szabadság vár majd ránk, hogy a fősodorról a szerepjátékokat megszégyenítő formában gyakran meg is feledkezünk majd.

Ez pedig nagyon fontos tulajdonsága az Assassin’s Creed Odysseynek, hiszen az RPG-elemek minden eddiginél hangsúlyosabbá váltak, ami már észrevehető a küldetésrendszer felépítésén, a makulátlanul kidolgozott, nem csak önismétlő mellékes teendőkön, vagy a párbeszédrendszeren, hiszen ezúttal is irányíthatjuk majd egy kicsit a sztorit. Nagy módosításokat azért persze nem kivitelezhetünk, ellenben bizonyos döntéseink például elzárhatnak vagy szabad utat adhatnak pár küldetéshez, de ugyanez lehet a helyzet akkor is, ha eltakarítunk valakit az útból.




Maradva a szerepjátékos megoldásoknál, az Odyssey kapcsán ez a vonal a játékmenetet is alaposan befolyásolja! Bár a harcrendszer nem lett sem taktikusabb, sem látványosabb – néhány új mozdulat mellett egyedül a védekezést tette hangsúlyosabbá a Ubisoft –, de minden összecsapás kellemes kihívást kínál még annak ellenére is, hogy nagyon nehéz jól eltalálni a megfelelő nehézségi szintet. A játékélmény alapjaihoz nyilván nem nyúltak a készítők, hiszen felesleges megpiszkálni azt, ami többnyire jól működik, ezáltal továbbra is megtalálhatjuk a sorozat olyan elemeit, mint az épületek megmászhatósága, a lovaglás, a képességfejlesztés vagy a lopakodás, de a közvetlen előd Senuján alapulva kapunk egy Ikarost is, aki idomított sasként tud majd segíteni nekünk helyszínek feltérképezésében és a küldetések megoldásában.

Mivel napestig lehetne sorolni az apróbb módosításokat, az alábbiakban éppen ezért csak a fontosabb és jelentősebb újításokat emelnénk ki. Ilyen többek között az Exploration mód, mely egyfajta nehezítésként jelent meg a játékban. A régi motorosoknak – valamint az angolul jól tudóknak – érdemes használniuk, segítségével ugyanis a küldetéseknek szó szerint utánajárhatunk, nem lesznek jelölve a térképen sem, a helyszíneket a párbeszédekből, a kapcsolódó levelekből és iratokból kell kitalálnunk, ami azért nem olyan lehetetlen feladat, mint az elsőre tűnik.

Nagyon jó továbbá az új körözési rendszer, mely annyira alapos lett, hogy az utánunk küldött orgyilkosok gyakorlatilag egyfajta főellenfélként funkcionálnak, legyőzésükért megannyi extra jár, de ha rossz fát tettünk a tűzre – ezúttal egészen könnyű lesz felhívni magunkra a figyelmet –, és valaki körözést ad ki ránk, felkereshetjük személyesen, hogy szép szóval vagy erőszakkal tegyünk mielőbb pontot az ügy végére. Sokan örülnek majd neki, másokat viszont bizonyára az őrületbe kerget, de visszatért a játékba a hajózás is abban a formájában, ahogyan azt annak idején a Black Flagnél megismertük, vagyis lehet saját ladikunk, szabadon közlekedhetünk vele a térképen – töltési idők nélkül –, az általános fejlesztések mellett pedig még csatázhatunk is vele. A tartalom tehát az Assassin’s Creed Odysseyben szépen kikerekedett, még ha túl forradalmi, a sorozat jövőjét módosító változást nem is hoztak be a fejlesztők, amire nem is volt nagy szükség, hiszen minek hozzányúlni olyan elemekhez, melyek sok esetben már hosszú évek óta tökéletesen működnek?




Grafika: Bár napokig lehetne vitatkozni azon, hogy az Assassin’s Creed Odyssey ugyanolyan szép, netán szebb-e, mint közvetlen elődje, ugyanakkor a lényeg az, hogy a Ubisoft ismét egy elképesztően részletes, az Origins túltolt sivatagos környezete után végre megfelelően színes világot tett le elénk az asztalra. Egészen elképesztő a megjelenés akár a városokban járkálunk, akár a minden eddiginél nagyobbnak látszó külső területeken, miközben az egész olyan, mint egy élő történelemóra, ami túlzás nélkül kimagasló élményt kínál, ha vonzódunk egy kicsit az ókori Görögország témaköréhez. Mindezt ráadásul ugyanolyan gépigénnyel kínálja, mint az egyiptomi előd, csak cserébe sokkal jobban optimalizálva, kevesebb hibával és hiányossággal, ami persze nem jelenti azt, hogy soha nincs probléma vele, de messze nem olyan kirívóak, mint néhány korábbi résznél.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Szinte minden évben feltüntetik negatívumként a kritikákban, de a Ubisoft mégis fittyet hány arra, hogy a sorozat irányítása billentyűzettel és egérrel is könnyed lehessen, de mindez elég tarthatatlannak tűnik annak fényében, hogy kontrollerrel egyaránt akadnak néha nehézségek, pláne az ugrabugrálós jelenetek során. Nyilván ezek nem olyan nagy hiányosságok, de az egyébként kellemes és kiegyensúlyozott élményből gyakran kizökkenthetnek minket, ami rontja az összképet, valamint az élményt is.

Játszhatóság: A Ubisoft továbbra sem erőltette a többjátékos élményeket – ez a jövőben a legutóbbi hírek szerint még változhat –, ugyanakkor nem is érezzük ennek a hiányát, az Assassin’s Creed Odyssey ugyanis egy masszív egyjátékosos kaland lett, aminek részeként leírhatatlanul sok tennivaló vár ránk, elképesztő mennyiségű tartalom társaságában. Ezen a téren szinte biztos, hogy senki nem panaszkodik majd, hiszen az egyedi sztorik, a történelem, sőt még a görög mitológia kedvelői is megtalálják itt a számításukat.

Intelligencia, nehézség: A játék nagyon kiegyensúlyozott élményt kínál abban az esetben, ha megtaláltuk a számunkra ideális nehézségi szintet, hiszen a mesterséges intelligencia hiányosságai miatt érdemes kétszer is meggondolni, hogy melyik fokozaton kezdünk bele a nagy kalandba. Ezen a téren ugyanis vannak hiányosságok, melyek nem orbitálisak ugyan, de túl sokszor és túl sok helyen fordulnak elő ahhoz, hogy idegesítő negatívumként tekinthessünk rájuk, legyen szó akár a harcokról vagy éppen a körözési rendszerről.

Hangok, zene: Alexios szinkronja ugyan sokkal gyengébb, mint Kassandráé, de ha ettől elvonatkoztatunk, összességében a legtöbb szereplő ideális megszólalást kapott, miközben az effektekre és a zenékre sem panaszkodhatunk.

Összegzés: Bár sokan nem értik, hogy mit lehet minden évben szeretni egy ugyanolyan videojátékon, azonban az Assassin’s Creed Odyssey a bizonyítéka annak, hogy egy tökéletes koncepció és egy vadonatúj civilizáció felvonultatása már önmagában elég ahhoz, hogy a változatlan alapok ellenére is eladható termék születhessen. Az Odyssey ugyanis nem egy új sablonra ráhúzott Origins lett, sokkal másabb és mélyebb élményeket kínál, sőt mi több, most először határozottan kijelenthetjük róla, hogy nem egy akciójátékkal, sokkal inkább egy akció-szerepjátékkal van dolgunk, aminek fényében egyesen csupasznak és lineárisnak tűnnek a 2017 előtti részek. A Ubisoft sorozata újra jó úton jár, és nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy hová repítenek még minket a jövőben!